Elő­ször. Igaz, hogy az “el­ső vi­lág­há­bo­rút követően… a nyu­ga­ti de­mok­rá­ci­ák az em­be­ri­es­ség, a de­mok­rá­cia, a li­be­ra­liz­mus je­gyé­ben kénysz­erítet­ték rá aka­ra­tu­kat a le­győ­zöt­tek­re”, s hogy a le­győ­zöt­tek eb­ből adó­dó­an “nem érezték… bű­nö­seb­bek­nek ma­gu­kat le­győ­ző­ik­nél”. Vi­szont sú­lyos té­ve­dés, hogy nem is “érez­het­ték bű­nö­seb­bek­nek ma­gu­kat”, s hogy Hit­ler dik­ta­tú­rá­já­nak el­fo­ga­dá­sa (sic!) a “né­me­tek je­len­tős ré­sze” ál­tal, sőt a zsi­dók meg­sem­mi­sí­té­se iránt ta­nú­sí­tott pas­­szi­vi­tás a de­mok­ra­ti­kus ér­té­kek azon el­ér­ték­te­le­ne­dé­sé­ből kö­vet­ke­zett, amit - és ez a gon­do­lat­me­net leg­ki­fo­gá­sol­ha­tóbb pont­ja! - leg­fő­képp a nyu­ga­ti de­mok­rá­ci­ák idéz­tek elő mér­he­tet­len ön­zé­sükkel (a “há­bo­rús kár­té­rí­té­sek­kel, a te­rü­let­cson­kí­tá­sok­kal és ön­nön er­köl­csi ma­ga­sabb­ren­dű­ség­ük han­goz­ta­tá­sá­val”, ami olyan hely­zet­be hoz­ta a né­met tár­sa­dal­mat, “mely­ből - leg­alább­is lát­szat­ra - csak­is a hit­le­ri te­kin­tély­elv je­lent­he­tett ki­utat”).

Én úgy tu­dom, hogy a tör­té­net­tu­do­mány­ban ma is az a fel­fo­gás ural­ko­dik, mi­sze­rint az el­ső vi­lág­há­bo­rút Né­met­or­szág rob­ban­tot­ta ki. El­len­fe­lei két­ség­kí­vül ko­ráb­ban kezd­tek el gyar­ma­to­sí­ta­ni, s en­nek so­rán meg­ti­ze­del­tek né­pe­ket, de vi­lág­há­bo­rút nem in­dí­tot­tak. A tör­té­né­szek ja­va ab­ban is egyet­ért, hogy a Né­met Csá­szár­ság to­váb­bi lé­te­zé­sé­hez nem volt el­en­ged­he­tet­len a vi­lág­há­bo­rú.

Ak­kor hogy is van ez? A gyil­kost fel­ment­jük, mert tet­te el­kö­ve­té­se előtt a be­csü­le­té­be gá­zol­tak, s egyéb­ként ré­geb­ben más is ölt már? Te­hát a né­met ve­zér­kar, az ag­res­­szív né­met kül­po­li­ti­ka nem fe­le­lő­sebb? És a zsi­dó­ir­tá­so­kat kí­sé­rő tö­me­ges kö­zöny meg­ér­le­lé­sé­ért nem a ná­ci párt kö­vet­ke­ze­tes és szá­mí­tó ras­­szis­ta pro­pa­gan­dá­ja a fe­le­lő­sebb? Mi­ért is kel­let­tek a győz­te­sek ah­hoz, hogy a te­kin­tély­elv Né­met­or­szág­ban oly nép­sze­rű le­gyen? II. Vil­mos ural­ko­dá­sa ide­jén ta­lán nem a te­kin­tély­elv­nek hó­dolt a né­met tár­sa­da­lom túl­nyo­mó több­sé­ge? Az is el­fo­gad­ha­tat­lan, aho­gyan a szer­ző a fen­ti lo­gi­kát Orosz­or­szág­ra is át­vi­szi: az “orosz bol­se­vi­kok sem ra­gad­hat­ták vol­na meg a ha­tal­mat so­ha a de­mok­ra­ti­kus ér­ték­rend ös­­sze­om­lá­sa nél­kül”. Mint­ha a Romanovok bi­ro­dal­má­ban a cár atyus­ka előtt haj­bó­ko­ló cse­kély­ke pol­gár­ság és az őszin­te hit­tel meg­haj­ló más­fél­száz mil­lió mu­zsik zsi­ge­re­i­ben ott élt vol­na a de­mok­rá­cia! Mint­ha a nyolc hó­nap­nyi ­de­mok­rá­cia 1917 feb­ru­ár­já­tól ok­tó­be­ré­ig fe­lül­ír­hat­ta vol­na a több év­szá­za­dos ön­kény­ural­mat!

Má­sod­szor. Mi­lyen ala­pon kér­de­zi a szer­ző: “ho­gyan hi­hes­sen az át­lag­em­ber Gyurcsány Fe­renc an­ti­fa­sisz­ta ön­kí­vü­le­té­nek, ha lát­ja, hogy a Ma­gyar Gár­da ürü­gyén is fő­ként po­li­ti­kai el­len­fe­lé­nek meg­bé­lyeg­zé­se fon­tos szá­má­ra”? Per­sze a po­li­ti­ka nem na­iv gyer­me­kek vágy­ál­mai sze­rint zaj­lik. Ter­mé­sze­te­sen az ér­de­kek a meg­ha­táro­zó­ak. De mi­re ala­pul a de­ho­nesz­tá­ló mi­nő­sí­tés, ami­kor Gyurcsány min­dig kö­vet­ke­ze­te­sen fel­lé­pett a fa­sisz­ta, an­ti­sze­mi­ta meg­nyil­vá­nu­lá­sok­kal szem­ben. Alá­hú­zom: min­dig. Ak­kor is, ami­kor még nem volt mi­nisz­ter­el­nök.

Har­mad­szor - csu­pán jel­zés­sze­rű­en. Még hagy­ján, hogy a szer­ző - nap­ja­ink po­li­ti­kai di­vat­ja sze­rint - a fa­sisz­ták és a kom­mu­nis­ták azo­no­sí­tá­sát su­gall­ja. Az el­len­ben tel­jes­ség­gel el­fo­gad­ha­tat­lan, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút em­lít­ve a Szov­jet­unió és az USA ex­pan­zi­ó­ját kár­hoz­tat­ja csu­pán. Fe­lejt­ve, hogy a két - va­ló­ban nem szep­lőt­len - vi­lág­ha­ta­lom le­győz­te a fa­siz­must!

Ös­­sze­gez­ve. Bí­ró Bé­la ok­kal hív­ja föl a fi­gyel­met a po­li­ti­kai fé­le­lem­kel­tés ve­szé­lye­i­re (vö. Bibó a po­li­ti­kai hisz­té­ri­á­ról), és ab­ban is iga­za van, hogy meg­fon­to­lan­dó, mi­ként, mi­lyen stí­lus­sal lép­jünk fel a Ma­gyar Gár­dá­val szem­ben. De bí­rá­la­ta tör­té­nel­mi­et­len.

A ma­gam ré­szé­ről ál­lí­tom, hogy a min­den­ko­ri kor­mány­zat­nak és a po­li­ti­kai in­téz­mé­nyek­nek (el­ső­sor­ban a pár­tok­nak) a fe­le­lős­sé­ge az an­ti­fa­siz­mus meg­je­le­ní­té­se és el­fo­gad­ta­tá­sa - az adott ki­hí­vá­sok­nak meg­fe­le­lő­en. Az ő fe­le­lős­sé­gük kép­vi­sel­ni és köz­ve­tí­te­ni az an­ti­fa­siz­must, ami kü­lön­ben a ma­gyar ál­la­mi­sá­got vis­­sza­ál­lí­tó pá­ri­zsi bé­ke­szer­ző­dés­be fog­lalt kö­ve­tel­mény. Le­het jog­gal kri­ti­zál­ni ezt az egyez­ményt, de azt te­kin­te­ni alap­ve­tő jel­lem­ző­jé­nek, hogy ránk kénysz­erítet­ték - vég­ze­tes hi­ba. Mert az a bé­ke­szer­ző­dés Ma­gyar­or­szág­nak a fa­siz­mus aló­li fel­sza­ba­du­lá­sát le­gi­ti­mál­ta, s ezért a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság jo­gos örök­sé­ge.

a szerző men­tálpedagó­gus, tör­té­ne­lem­ta­nár