Az élvezdétől a szomorú végig
Négyszázadik részéhez érkezett a NOL Képmentő sorozata, amelyet 2007 tavaszán indítottunk. Fotóarchívumunk kincsei közül Rédei Ferenc válogat, a régi képek hátterét pedig lapunk jelenlegi és volt munkatársai tárják fel. A jeles jubileumot kihasználva az elkövetkező hetekben vasárnaponként a Képmentők legjobbjait idézzük fel képgalériáinkban, a 400. résszel pedig majd januárban jelentkezünk. A Dunával kezdjük. Kattintson a címekre! Nosztalgiázzon!
|
Fotónkon, Mikó László 1969 januárjában készült felvételén a Belgrád rakpart 27-es számú ház tetején dolgozó munkásokat látunk. A jármű- és haszongépjármű-kereskedelemmel foglalkozó cég, a Mogürt fényreklámját szerelik. Budapesten ez volt akkoriban a legnagyobb neonhirdetés.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
– Vadkacsa balról! – figyelmeztethette a folyón poroszkáló kétéltű járgány képen látható utasa az erősen koncentráló sofőrt, aki annak ellenére viszonylag feszültnek tűnik, hogy vízi üzemmódban összesen két választása volt.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
A falusi látogatócsoport – téesz-kirándulás? állami gazdasági jutalomút? – látható örömmel vette birtokba 1964 szeptemberében a kilátóteraszt. A ragyogó időjárásnak hála mi pedig felfigyelhetünk rá, hogy a parasztemberek kalapja, nyakkendő nélkül viselt hófehér inge mellett az asszonyok dzsörzéruhája, gumitalpú cipője és retikülje már a városi divatot követte.
Váradi Ibolya / Népszabadság/archív |
|
1965 május elsején mindazok, akik a felvonulás és a ligeti séta után kimentek a Duna-partra, könnyen hihették, hogy most már csak vége lesz. De aztán záporok és viharok tarkították a májust, mely után esős június következett.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Nem tudjuk, honnan jöttek kisülni Pestre ezek a szájtáti pontyok, de nyilván vidékről érkeztek, és alighanem eleve kisülésre születhettek egy állami, vagy szövetkezeti halastóban.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
|
Amennyiben a képen látható úriember alkoholgőzös levegőt fúj a szondába, a következő pillanatokban egyetlen gondolat vigasztalhatja: a parton a Semmelweis Orvostudományi Egyetem csinos, ötödéves medikatündére várja, hogy bizonyító erejű vért vegyen tőle.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Élvezde, Gyönyörde, Kedvlelde, sőt Gondilla, netán Rajonda is lehetett volna a Vigadó, ha a pesti népnek némi nyelvújítási tévelygés után végül – hál’istennek – nem jön meg az esze. De megjött, így aztán ezzel a hamarosan gyökeret eresztő névvel illette a reformkori vigasságok, bálok, hangversenyek és politikai gyűlések legfőbb helyszínét, a Duna-parti Redoutot. Az a Vigadó persze nem ez a Vigadó volt.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Noha gyermekfejnagyságú, kék tavirózsa bontogatta szirmait 1967. augusztus 17-én a fővárosi Botanikus kertben, a távoli Korzika szigeténél pedig kihalásztak a tengerből egy Néró-korabeli, római gályaroncsot, a képen látható budai horgászokat szemmel láthatólag a két vízi szenzáció egyáltalán nem érdekelte.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív |
|
A lakásából legfeljebb a piacig kisétáló Rózsi néni, a szomszéd, csak a fekete-fehér tévén látja, hogy a Római, bár Budapesten van, a III. kerületben, mégis jó kis nyaralóhely. Elég lenne a Jászai Mari téren beszállnia a Hófehérke törpéiről elnevezett valamelyik kishajóba, hogy kijusson az üdülőhöz, ahol a fürdőruha az utcai öltözék, és a Duna-part látványa vetekszik bármely híres üdülőhellyel.
Wormser Antal / Népszabadság/archív |
|
Mióta nem ültem a pesti rakparton? Húsz éve talán? Valahogy úgy. Egyetemista koromban még elő-előfordult, hogy az – akkor a Duna-parti piarista rendházban működő – Bölcsészkarról lementünk sétálni a víz mellé. Duna-illat, csapkodó hullámok, naplemente, üldögélés a lépcsőkön. Aztán elűzött minket az autófolyam és a benzingőz. Amikor Váradi Ibolya képe készült, a hatvanas évek első felében, minderről persze még szó se volt.
Váradi Ibolya / Népszabadság/archív |
|
Jelentősen megugrott az egy főre eső turulok száma Magyarországon 1896-ban, a Millennium idején, és az azt követő években. – Ahol az ember felmászik a fára, s a Turul madárra, ott van Budapest – szól a sláger a turisták és hídra gyakran felkapaszkodó öngyilkosjelöltek által egyaránt kedvelt Szabadság-hídról, amelyet 1987 óta a Világörökség részeként tartanak nyilván.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Mint minden jó kép, szokatlan és hihetetlen ez a fotó. Egy pesti mese. Szomorkás mese. Szomorkás, mert már ősz eleje van, 1973, és olyan reménytelennek tűnik minden, mint a szocializmus.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
