Cáfolatra várva
Nem győztesen, inkább vesztesen szeretnék kikerülni abból a vitából, amelyre Elek István invitált meg (Nagy felismerések és rezignáció, április 3.) az illiberális demokrácia természetéről és közelesen várható eljöveteléről írott kis vázlatom (Az illiberális demokrácia küszöbén, február 9.) kapcsán, már ha vitára való invitálásnak lehet nevezni, amikor az ellenfél érveit kecses retorikai mozdulattal - bravó! - az ellenfél ellen fordítják, s mindössze egyet kérnek tőle: rogyjon össze, és töredelmesen vallja meg öszszes bűneit, amit embertársai, a világ, a nép, a nemzet és annak hivatott megmentői ellen folytatólagosan és bűnszövetkezetben - szándékosan vagy szándéktalanul, vakon vagy hülyén, most már mindegy - húsz esztendőn át elkövetett, "azt" a liberalizmust vagy "azok" liberalizmusát "képviselve, népszerűsítve, tűzön-vízen át védelmezve", amely - íme hát - elérte célját: "szabadosság, rendetlenség, anómia, közösségi szétesés, leromlás" mindenütt, amerre magyar szem ellát puszta földön és égen.