Kicsit féltem Audrey Tautout. Főként azért, mert az Amélie csodálatos élete óta nem volt kiugró alakítása, és hát ennek lassan 11 éve. Mert volt egy kis kiruccanás a hollywoodi fősodorba (Da Vinci-kód), és néhány bájos, rutinos, nem túl maradandó, kevésbé megjegyezhető filmecske (Coco Chanel, Mosás, vágás, ámítás). Másrészt, és ez talán pozitívum, hogy abba lehet hagyni az Audrey Hepburnhöz való örökös hasonlítgatást, világosan látszik, hogy a két életútnak egyre kevésbé van köze egymáshoz. Az összevetés talán már csak alkatilag állna meg a lábán, de úgy is elég ingatagon. Audrey Tautou tehát Audrey Tau­tou maradhat.

Ki tudja, miért, Görgey Artúr jutott eszembe, amikor elmeséli, hogy egy lovasszázadot ott hagyott egyszer valami dombtetőn az ellenség pergőtüzében, mert imponálni akart a császáriaknak, mi nem futunk meg. A derék fiatalemberek meg csak haltak, haltak, míg nem maradt senki, és, ahogy Görgey bevallja: rossz döntés volt. Szóval megesik az ilyen, a hősök hősök lesznek, de sok teteje nincs a hősiességnek.

Lehet, hogy egy szép pálya kezdete a Martha Marcy May Marlene című film, sőt lehet, hogy mindjárt két szép pálya kezdete, mert a főhősnő, Elisabeth Olsen igazán vászonra való jelenség, még ha az orráról egy kicsit megfeledkezett is a Teremtő, és a rendező, Sean Durkin biztos kézzel rendez, flashbackezik, hűt, hibernál és ravaszul fejezi be a történetét, hajrá mindkettőnek. Lehet, hogy egyszer filmtörténeti adalék lesz a sok M betűt felsoroló film, és akkor majd felhőtlenebb lesz a kapcsolata a nézővel. Mert most még felhős.

Rumnapló – Forgalmazza a Big Bang Media

Lars von Trier a finoman szólva ellentmondásos Antikrisztusa után hirtelen hangnemet váltott, és elkészítette eddigi leglíraibb és legudvariasabb moziját.

Ha hirtelen kellene felállítani a diagnózist, akkor azt mondanám, hogy A vizsga krónikus és gyógyíthatatlan identitásválságban szenved. Igazából mozifilm szeretne lenni, azon belül is snájdig thriller, vagyis: igazi szórakoztató dolgozat, amelynek a történelem (az ’56 utáni, legsötétebb évek) csupán ürügy, díszlet, papírmasé. Az izgalom lehetőleg majd elnyomja a mondandó hiányát, a néző meg önfeledten tanul. Milyen szörnyű idők is voltak azok...

Cowboyok és űrlények - Forgalmazza a UIP Duna Film

Kevin Jamest egy pillanat alatt meg lehetett szeretni A randiguruban. Eleven maflaságát, darabosságát, amely kiváló komikusi vénával és nagy szívvel párosult.

Pozitív oldalról nézve: a Super 8 azért nézhető, mert nem illik pontosan bele semelyik filmes kategóriába. Eleinte különös, hogy Spielberg egy sima gyerekfilmhez adta a nevét (még ha csak producerként is), de érteni véli az ember: néha neki is jólesik visszaemlékezni a derűs kezdetekre, amikor még elég volt egy kamera, tixóval lehetett összeragasztgatni a filmvégeket, és máris kész volt a műalkotás.

Nem tudom, mi vihette rá Kenneth Branagh rendezőt, hogy elvállalja ezt a filmet.

Ma ez egy filmes karrierlehetőség: valaki rendezi a reklámfilmeket és videoklipeket, de közben azt érzi, hogy be van zárva a kis világba, a harminc másodpercbe. Vágyja, vágyja a kidolgozandó jellemeket, a saját történetet, a nagybetűs filmet, és addig vágyja, míg meg is kapja.

Igazán tiszteletreméltó, hogy valaki a hatvan felé bandukolva lesz ismét akciósztár. Olyan igazi kemény gyerek.

Azon morfondíroztam a film előtt, hogy aligha tudnék elképzelni olyan helyzetet, mikor is a saját kezemet vágnám le. Valahogy nem erre vagyok programozva.

A sportfilm nagyszerű dolog, és kézenfekvő műfaj. A sport maga sűríti az időt, kilencven percbe szorít bele egy háborút, három percbe egy csatát, egy lövésbe, fejesbe, egyetlen ütésbe összpontosít jellemet, sorsot, küzdelmet, győzelmet, bukást.

Tudom, nem tesz túl jót egy kritikus hitelességének, ha két héttel ezelőtt még Colin Firth Oscart-érő alakítása előtt ájuldozott, most meg...

Berlusconi tudta, mire van szükség a nézettséghez: hosszú lábakra és termetes női keblekre.

Alapvető tévedés Jane Campion új, az angol romantikus költészet vezéralakjáról, John Keats rövid életéről és szerelméről szóló filmje.

Az egyik lehetőség az, hogy az ember beül a moziba, és ez a film is olyan, mint a többi, csak éppen Machete a címe, de nem örülünk különösebben az olyan félbennfentes információknak, hogy a film egy álelőzetes beteljesítése, a Terrorbolygóhoz leforgatott humor humortalanítása.