Ma már nem értem, miért nem akartam, miért féltem annyira attól, hogy túlságosan is fontossá válik. Az ember szégyelli az érzéseit. Főképp a szenvedélyes érzéseit. Annak ellenére, hogy minden mértéke a szenvedély.

– Öcsi bácsi, nézze, mit fogtam – mutatta a markában kapálózó békát a kis Miklós a hatvanas évek közepén a balatoni nyaralóhelyen. A nehézsúlyú birkózó pillanatok alatt felrohant az első emeleti szobájába, magára hagyva békájával a vendéglátók kisfiát.

Kissé profán ötlet, hogy a Mateus Rosé jellegzetes alakú üvegét az első világháborúban harcoló portugál katonák vizeskulacsáról formázták, de a lényeg a végeredmény: a palack kitűnik a vetélytársak közül. S a nagy nemzetközi versenyben a portugál boroknak éppen erre van szükségük: valami mást, egy kis luzitán életérzést nyújtani.

Komoly jel, hogy a fiatalok ilyen nagy része, beleértve a legidősebb gyerekemet, nem itt akar élni – mondja az ország állapotáról Mohácsi János. A rendezővel arról is beszélgettünk, miért nem lett pénzügyminiszter, mi kell ahhoz, hogy egy közügyért a színpadon szónokoljon, és hány előadásához kapta ajándékba a napi politikát. Aztán az is kiderült, mi az a libanc.

Szimbolikus időjárás: szürke esőfelhőkkel sötétített ég várta múlt héten a napelemekkel foglalkozó európai kongresszust és a hozzá kapcsolódó hatalmas kiállítást Frankfurtban. A több mint száz országból érkezett négyezer résztvevő egy roppant gyorsan változó, forrongó terület helyzetét és lehetőségeit próbálta áttekinteni.

Megroppant a világrend – hirdette a tudományos konferencia címe. De ki roppantotta meg? És volt-e valaki, akit egyáltalán főszereplőnek lehetne nevezni ebben a korszakfordító történetben, amelyet nálunk rendszerváltásnak neveznek? Még időben meg kellene magyarázni, hogy a világrend nem egy-két ember vagy mozgalom változtató akaratán múlott. A konferencián történészek és szemtanúk próbálták a szereplők, a szereplő nemzetek oldaláról vizsgálni az 1988–1990-es éveket.

Az eső nem kímélte Hugo Chávez utolsó kampányrendezvényét: úgy eláztatta a venezuelai elnököt és szimpatizánsait, hogy Chávez beérte élete egyik legrövidebb beszédével. Mindössze negyven percig szónokolt, de szinte lélegzetvétel nélkül biztatta vörösbe öltözött támogatóit, hogy a hazát és az általa indított forradalmat támogassák a vasárnapi elnökválasztáson.

A választás sokkal komolyabb dolog, semhogy a tudatlan választókra lehetne bízni. Csakis a tudatos választók mérhetik fel a demokratikus választások teljes súlyát, igazi tétjét, világnemzeti jelentőségét. Az erősen tudatos választókról beszélek, akikben az ősi vér nem vált még vízzé, akiknek ezeréves szálláshelye a Kárpát-medence, és identitásukat legalább a turulmadárig vezetik vissza (vérszerződésileg persze).

– Harlem és Bronx. A Gettómilliomos című film. A II. világháború – mondja a pesti utca egyik embere, amikor azt kérdezem, mi ugrik be neki a gettó kifejezésről. – Nekem a nyolcadik kerület, ahová hetente járok tankolni – mondja egy motoros futár.

Bhutánról sokat hallani mostanság. A bruttó nemzeti össztermék helyett bruttó nemzeti összboldogságot számítanak. E mutató alkalmazhatóságát most vizsgálja az ENSZ. A tavaly októberi királyi esküvő újra a média reflektorfényébe állította az apró himalájai országot.

Még 163 esztendő elteltével is a számokkal bajlódnak a történészek, miközben sok hős már rég elfelejtődött, számtalan mártír hullott ki a nemzet emlékezetéből. Iskolások évente ismétlődő szellemi akadályversenye az aradi tizenhármak felsorolása. Tizenhárman voltak a már korábban kivégzett Nádor-huszárok; tizenhárman a pozsonyi mártírok is. De vajon hány áldozatot követelt ténylegesen az 1848–49-es szabadságharcot követő megtorlás, amely nem a nemzeti gyásznappá vált október 6-án kezdődött, s persze nem is akkor fejeződött be.

Úgy se jut be! Jöjjön csak, meglátja! – ekképp invitált Polgár Károly, Mohács független önkormányzati képviselője az önkormányzat ülésére. Mohácson az ülésre az mehet be, aki egy nappal korábban akkreditáltatta magát, hang- és képfelvétel csak a jegyző engedélyével készülhet.

Az ember azt gondolná, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében már nem érheti komolyabb meglepetés. Kövér László olyasféle kijelentéseire, hogy a gyereknemzés nem magánügy, már csak legyint. Nem, hát persze hogy nem, miért is volna az? Nyilván a házelnök szeme előtt is a haza üdve derengett, amikor annak idején erre adta a fejét. Hát, ha neki ez a haza üdve, egye fene.

Jövő hétfőn az orvosi, kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díjas nevét teszik közzé. Azt nem tudni, hogy melyik nap ismertetik az irodalmi Nobel-díjas kilétét, de valószínűleg ez a nap a csütörtök lesz.

Szereti a szimmetriát Sáfárik Péter Gábor: amikor belépek a szalonjába, három egymásba illeszthető boltív kerekedik a szemem előtt. Épp ilyenre tervezte: a belső boltív az ablak alakját követi, az pedig a szemben álló palotáéra rímel. Nem akármilyen üzletet teremtett Budapest belvárosában, hangsúlyozottan egy XIX. századbeli nagypolgári lakás miliőjét igyekezett visszahozni.

Az azeri gyilkos kiadatása miatt rendezett tüntetésen láttam a vakot, akit kísérője a karjánál fogva óvatosan a tömeg legsűrűje felé kormányzott. Mikor megálltak, a férfi csak annyit kérdezett: „A közepén vagyunk? Ugye, sokan vagyunk?”