Miért adták át az első akadémiai díjakat Hollywoodban? Egy idegesítő szakszervezet és egy nőbolond sztár is fontos szerepet játszott benne.

„A sors kegyes hozzám. A sors nem akarja, hogy túl fiatalon legyek híres” – mondta Duke Ellington, amikor 1965-ben jelölése ellenére nem kapta meg a Pulitzer-díjat.

Apa és anya még kölykök voltak, amikor összeházasodtak. Apa tizennyolc volt, anya tizenhat, én meg három – viccelt saját életével Billie Holiday. De a baltimore-i fekete gettóban, ahol meglátta a napvilágot, nem vicceltek.

Ha csak tolmácsként is, de ott voltam 1980-ban a moszkvai olimpián. Jó buli volt. Láttam két magyar aranyat, Növényi Norbert bajnoki szaltóját, berekedtem a szovjetek ellen elveszített vízipólómeccsen.

Az NFL jelentős játékelemet köszönhet a siketeknek: a támadások előtti kupaktanácsot. A washingtoni Gallaudet Egyetem amerikaifutball-csapata találta fel, merthogy az ellenfél különben könnyen megfejthette volna a jelnyelven kiadott utasításokat.

Miles Davis egyszer azt találta mondani, hogy a dzsessz történetét négy szóban össze lehet foglalni: „Louis Armstrong, Charlie Parker.” Davis elsősorban önmagával volt igazságtalan, mert egy hatszavas dzsessztörténetben alighanem neki is helye lenne, mégis maradjunk meg az ő változatánál.

A csapat az első felkészülési meccsén 15:0-ra kikapott, mégis a kapust választották a mezőny legjobbjának. Ez egyetlen sportágban sem ígér sok jót a közelgő világbajnokság előtt.

Igazi flottafelvonulás lesz jövő kedden Washingtonban. A Johns Hopkins Egyetem Felsőszintű Külügyi Tanulmányok Intézetében (School of Advanced International Studies – SAIS) olyan nagyágyúk beszélnek majd, mint Madeleine Albright volt külügy- és Robert Gates volt védelmi miniszter, három egykori nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brzezinski, Stephen Hadley és Brent Scowcroft, továbbá Jessica Mathews, a Carnegie Alapítvány elnöke vagy David Rothkopf, a Foreign Policy első embere.

Mindig bízhatsz az amerikaiakban, hogy végül a helyes dolgot teszik, miután minden mást végigpróbáltak – mondta annak idején Winston Churchill. Az amerikaiak most is végigpróbáltak mindent – például eljátszottak a gondolattal, mi lenne, ha bedöntenék a világgazdaságot –, azután úgy határoztak, hogy inkább mégse. Churchill elégedetten nyúlna a viszkispohár után.