Sokat írnak és beszélnek manapság a tudásalapú társadalomról, ami a biztos jövőnk, tartós megmaradásunk egyetlen eszköze. Kár, hogy zsákszámra kellene bele önteni a pénzt, hogy legalább elindulni látszódjék, de pénz az nincsen, mert fontosabb dolgokra kell. Mindig elszórakoztatnak ezek az eszmefuttatások, mert olyan ravaszul leplezik azt, hogy akik használják a fogalmat, azoknak halvány fogalmuk sincsen sem a társadalomról, sem a tudásról, de különösen nem értik, hogy a kettő hogyan függ össze. Ezért tudnak róla olyan emelkedetten és hosszan beszélni.

Az embernek különös biológiai adottsága a szüntelen konstrukciós készség. Már apró kölykeink is építenek, konstruálnak valamit, homokvárat, legóépítményt, lánc-lánc eszterházat. A konstrukciós képesség nemcsak az anyagokra, tárgyakra irányul, ezek inkább csak veszélyes melléktermékei a konstrukció igazi műhelyeinek, ahol a szociális és a nyelvi konstrukciók épülnek fel.

"Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az"

Sokat kesereg a média meg a politikusok, hogy kiszámíthatatlan a jövő. Folyton változnak a szabályok a gazdaságban, nincs jövőkép, nem mozdul a szükséges nagyreformok ügye. Jön május, az unió, és a dolgozó nép nem fog elegendő intenzitással ugrándozni örömében (milyen hálátlan is tulajdonképpen). A politikai elit valamennyi csoportosulása elhitte, szilárd meggyőződésévé vált, hogy a választókat csak megfelelő ígéretekkel, mazsolás felhőgombócokkal lehet megnyerni, mert amilyenek ezek, a valóságtól megriadnak, és meg se várják a következő választásokat, azonnal leszavazzák ez embert. Az ország kicsi, a mázsás ígéreteket csak soványka teljesítések követik, és a teljesítés után hamarosan kiszedik belőlünk annak is az árát. Érdekes, hogy egyik politikai erő sem képzeli, hogy az országot értelmes nép lakja, amelynek esetleg, lassan, tagoltan, hogy értse, el lehetne mondani az igazságot néhány ügyben.

Az állatvilágban a kutyát leszámítva, az ember az egyetlen szabálykövető lény. Genetikai adottsága, hogy csoportjának, társadalmának szabályait, ha közéjük tartozónak érzi magát, elfogadja.

Minden társadalmat jól jellemeznek a hiedelmei. Hogyan alakulnak ki az ember hiedelmei? A legfontosabb forrás a személyiség kifejlődésének folyamata. A gyermekek a legfogékonyabbak a családjuk, környezetük hiedelmeire, és még késő felnőtt korukban is megőriznek egyet-kettőt azokból, amelyek a legmélyebben érintették őket meg. A másik forrás a társadalmi környezet, a szomszéd, a munkahely, a baráti kör és persze a média. Ma ez utóbbi a legfőbb hiedelemformáló tényező.

Amikor egy közösség két tagja valamiért összevész, megfigyelhető, hogy az elején még mindketten arról beszélnek, ami közöttük a valódi konfliktus forrása, de amint a veszekedés eszkalálódik, egyre dühösebbek lesznek és már képtelenek a valódi konfliktusra koncentrálni, lesüllyednek egy azonnali, adok-kapok kakaskodásra. Minden apró sérelemre, sértés a válasz és viszont. Aki később kapcsolódik be megfigyelőként a veszekedésbe az a legtöbbször a felületes sértegetések alapján ítéli meg a vitatkozókat. "Jól beolvasott neki!", mondja vagy gondolja a sértegetésben ügyesebbről, pedig a konfliktus egészen másról szólt.

Az elején érdemes kezdeni, és az eleje mindenképpen biológia: a biológiai agresszió az állatvilágban az erőforrások elosztásának legfontosabb eszköze.

Befogadtak? Elégedett vagy ezzel? Bölcsőtől a sírig kísérnek bennünket ezek a kérdések, és az elfogadható életet az jelenti ezen a bolygón, hogy a kérdésekre kielégítő választ tudunk adni. Kezdődik a családban, ahova beleszületünk, és első, még nem is tudatos gondolataink arról szólnak, hogy idetartozunk ezekhez a jó szagú, ölelő, tápláló, velünk foglalkozó hatalmas valakikhez, anyához, apához.

A szeptemberi szörnyű tragédia sok embert késztetett azonnali megszólalásra. A részvét és az érzelmi azonosulás az áldozatokkal mélységesen emberi megnyilatkozásai mellett persze megjelentek a ráció, az analízis gondolatsorai is, de a mindenképpen szükséges magyarázatok nem sok dolgot tisztáztak.

Megkövülten nézzük a menekülő embereket a televízióban, mögöttük a hegynek tűnő, éppen összeomló épület. Mindenki rohan, rémület, pánik és különös, lárvaszerű, egyedüllétet tükröző arcok.

Az emlősök között a legszociálisabb fajnak az embert tekinthetjük biológiai adottságai alapján. Kultúrája is a szocialitás alapján fejlődik ki.

Az értelmes politikai cselekvés mindig ideoló-giákból eredezteti magát. Az ideológia szolgáltatja azokat a racionálisnak tűnő, bár a legtöbbször érzelmi eredetű érveket, amelyek értelmezik, és végső soron igazolják a cselekvést.