Hófehérke és a magyar cipő
Négyszázadik részéhez érkezett a NOL Képmentő sorozata, amelyet 2007 tavaszán indítottunk. Fotóarchívumunk kincsei közül Rédei Ferenc válogat, a régi képek hátterét pedig lapunk jelenlegi és volt munkatársai tárják fel. A jeles jubileumot kihasználva az elkövetkező hetekben vasárnaponként a Képmentők legjobbjait idézzük fel képgalériáinkban, a 400. résszel pedig majd januárban jelentkezünk. A mostani galériánk pedig a banánízű karácsonyokról és azokról okkáziókról szól, amelyek csak a Corvin áruházban történhettek meg.
|
A 60-as évek közepén a motorkerékpár nagyjából ugyanazt jelentette a családoknak, amit ma egy Suzuki. Megkönnyítette a munkába járást, a hétvégeken lehetett bütykölni, pózolni vele a templom melletti főtéren vagy a kultúrház előtt. De fel is lehetett pattanni rá, és elruccanni rokonnézőbe, három faluval odébb, a patikába vagy az orvosért.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Az új gazdasági reform szelei fújdogáltak Pesten egy Üllői úti gyárépület udvarán. Hatvannyolc júniusában szabályosan robbantott a volt Kilián-laktanya épületében a Női és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat, amikor az udvaron is nagykeráron kezdte kínálni a raktárkészletet.
Népszabadság/archív |
|
A város szívében, a város legújabb és legvonzóbb hanglemezboltjában, illetve -szalonjában voltunk, és a város szíve főszezonban már akkor is a külföldieknek dobogott. A külföldiek meg leginkább echte magyar nótát akartak. (Nekik legyen mondva.) Ha tízből egyre sikerült rásóznom Bartókot vagy népzenét, megvolt a betevő sikerélményem. A nyugatnémeteknél volt még némi esélyem rá, hogy eladjam nekik a nagy német zeneművészetet a náluk készült remek Deutsche Gramophone Gesellschaft felvételeken, keletnémet Eterna változatban, ötödáron.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
A mai kirakatok gyakran olyanok, mintha a raktárt mutatnák. Ennyi kihasználatlan négyzetmétert csak észrevesz valaki előbb-utóbb.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
|
A hatvanas évekre a kereskedelmet is elérte a kollektivizálás. A fővárosban 1954-ben nyílt meg az első önkiszolgáló élelmiszerüzlet, vidéken - a váci cementmű deákvári lakótelepén - 1963 áprilisában, és 1968-ra már 3600 volt belőlük országszerte. Rendre bezártak a kis, egyszemélyes boltok, hogy négy-öt ilyennek az ellátási körzetét egyetlen élelmiszer-áruház vegye át, ahol bevásárlókosárral a kézben andaloghatott a nép a polcok, pultok, gondolák között.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
|
A közért szó Budapest életében csaknem száz éve egyet jelent a város élelmiszer-ellátásával. Persze ne olyan boltokra tessék gondolni, mint a maiak, hiszen az előre csomagolt élelmiszer az ötvenes években teljesen ismeretlen volt. A kereskedők mindent a pultnál mértek ki. Zsákokban állt a liszt és a cukor.
Váradi Ibolya / Népszabadság/archív |
|
1963. december 17-e: Budapest hetek óta ünnepi játéklázban ég. Az ország legnagyobb áruháza, a Corvin megnégyszerezi játékosztályának területét, felvesz száz kisegítő eladót, csatasorba állítja a nyugdíjasokat, pótpénztárakat és csomagolókat állít fel. Nem véletlenül nevezték a főváros legnagyobb játékboltját Hófehérkének.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
|
Ez a legközhelyesebb illusztráció. Ha a fiataloknak mesél valaki a szocializmus éveiről, nem hagyja ki: „…és narancsot vagy pláne banánt csak decemberben ettünk, ha anyánk hozzájutott egyáltalán. Még mindig narancsillatú és banánízű nekem a karácsony. De ti ezt már nem is értitek!”
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
|
A képen látható, hatvannégyes modellbe már vegyi úton előállított mosóport szánt a tervező, nem úgy, mint a rómaiak, akik tisztítószernek megrohasztott emberi és tevevizeletet használtak...
Wormser Antal / Népszabadság/archív |
|
Fehér alapon kék T-betű – a fél osztálynak ilyenje volt, legfeljebb a T színe tért el az enyémtől. Illetve, az én Tisza cipőmnek volt még egy különlegessége: valami gyártási hiba folytán fél méterrel hosszabb volt a pertlije a normálisnál.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív |
|
„Egyre nagyobb az áruk választéka, s Budapest közigazgatási területének megnövekedésével jelentősen bővült az üzlethálózat is. A város minden része el van látva a helyi igényeknek megfelelő üzletekkel, boltokkal" - lelkendezett az 1957-ben megjelent Budapesti tájékoztató.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív |
|
A 60-as évek házibulijainak két elmaradhatatlan kelléke volt: a vermut és a magnó. Az elsőt feledjük, de a Telefongyár Tertái és a Budapesti Rádiótechnikai Gyár Mambói jól megcsinált darabok voltak. Akkoriban úgy mondták: van bennük anyag. Mindent kibírtak: a cipelést, esőt, havat, nyarat és a nonstop üzemmódot. Zölden világító varázsszemük estétől hajnalig a bulik egyetlen fényforrása volt.
Népszabadság/archív |
|
Nincs karácsony Corvin nélkül, és: Legnagyobb áruház, legnagyobb választék – volt olvasható plakátokon, a lapok hirdetéseiben. Ez volt hallható a rádióban is, a főváros akkoriban tényleg legnagyobb áruházának eladótereiben pedig a nyitva tartás egész ideje alatt időről időre felcsendült a harsonákra, kürtökre, dobokra hangszerelt Corvin-induló.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Okkázió lesz a Corvinban - mondta anyám, mert amikor elment az áruház előtt, észlelte, hogy csomagolópapírral elfedték a kirakatot. Ő ezzel az akkor már ódivatú szóval nevezte meg az akkor nagyon is új dolognak számító kereskedelmi ünnepet, amelyet téli vagy nyári kiárusításnak neveztek.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
