A mai Magyarországon – huszonöt évvel a rendszerváltás után – némelyek még azon rágódnak, hogy van-e értelme a tiltakozásnak. A Szabadság téri demonstrálók között sem volt tökéletes az összhang. Akadtak, akik – bár erről sosem beszéltek nyilvánosan – a belső konfliktusok miatt szálltak ki a szervezésből. De az a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e tüntetni, ebben a körben fel se merült. Hát persze. Muszáj.
Pedig a fanyalgók a Szabadság térieket sem kímélték. A demonstrációk századik napján Bárdos Deák Ágnes keserűen ezt írta a Magyar Narancs honlapján közölt naplójában: „azt kívánom, hogy hulljon szégyen azok fejére, akik gyáván vagy cinikusan megvonták tőlünk együttérzésüket, szolidaritásukat, hisztériának nevezve elszántságunkat”.
– Nem vagyok harcias típus, de a jelenlét nagyon fontos – magyarázza szelíd hangon Solt Zsuzsa, miért megy ki télvíz idején is hetente többször a Szabadság térre. – Szeretném, ha a fiatalok megtanulnák, hogy emlékezniük kell, ki kell állniuk az igazság mellett. Nem szabad gondolkodás nélkül elfogadniuk, amit „fentről” mondanak. És azt szeretném, ha emberséget tanulnának. Ne bántsanak soha senkit, ne az alapján ítéljenek, hogy kinek mi a származása vagy a vallása. Mert nincs megrendelés arra, ki hova születik.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Az Eleven Emlékmű elnevezésű mozgalom márciusban arra kért minden magyart, vigyen magával egy-egy emlékkövet, mécsest, személyes tárgyat a Szabadság térre. Miután elkezdődött az építkezés, a mozgalom beszélgetések szervezésébe fogott, remélve, hogy a hely egy „új nemzeti dialógus kiindulópontjává” válik.
Most minden szerdán és pénteken rendezik az Eleven Emlékmű beszélgetéseit a téren. – Nekem három funkcióm van: székek, hangfelvétel, pavilon – sorolja Kardos József nyugdíjas mérnök, aki szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a Vákuumtechnikai Gépgyárban dolgozott. Az általa említett pavilonra a demonstrálók dobták össze a pénzt. A beszélgetések előtt felépítik, utána lebontják. Elég nagy macera, de legalább valami védelmet nyújt a hideg ellen. Hétfőn, kedden és csütörtökön a Szabadság Színpad nevű csoport tart demonstrációkat.
Ezeket – Sebő Gábor és mások mellett – Némethi Gábor közgazdász szervezi. Nem tart attól, hogy politikai okokból kirúgják a munkahelyéről: saját vállalkozása van, a maga ura. Amikor szóba hozom, hogy családilag „nem érintett”, Némethi Gábor azonnal helyesbít: nem zsidóként az a határozott meggyőződése, hogy ebben az ügyben mindenki, a teljes magyarság „érintett”. A sasos-arkangyalos szobor története szerinte egy igazi „állatorvosi hagyma”. Hiába hántjuk le egyik réteget a másik után, csak rothadást találunk. Botrányos maga az ötlet, a megvalósítás módja, a kivitelezés. Az egész. A Szabadság téri „izé” a kormányzati arrogancia jelképe – állapítja meg –, az ellene való fellépés egyúttal tiltakozás az Orbán-rendszerrel szemben.
Elfecsérelt százmilliók
Április 1-jétől július 22-ig a Szabadság téri emlékmű biztosítása 88,3 millió forintjába került az adófizetőknek – derült ki abból a tájékoztatásból, amit a rendőrség adott a Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylésére. A szobor elkészítésének árát hozzátéve a párt szerint megállapítható, hogy minimum 356 millió 327 ezer forintot fizettek a magyar állampolgárok egy olyan történelemhamisító giccsért, amelyet senki nem kért és senki nem támogatott. Mindehhez csak annyit: hatalmi hóbortjában a kormány nem egyszerűen csak fölöslegesen kidobta a pénzt az ablakon, hanem egy olyan építményre költött el több százmillió forintot, ami kifejezetten rombolja a magyar társadalom mentális egészségét.
A „Magyarország német megszállásának emléket állító” Szabadság téri mű létrehozásáról tavaly év végén döntött a kormány, az erről szóló rendelet és határozat a Magyar Közlöny december 31-i (szilveszteri) számában jelent meg. Furcsa volt az is, hogy a létesítését a kabinet nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő beruházásnak minősítette. A felháborodás akkor vált általánossá, amikor nyilvánosságra kerültek Párkányi Raab Péter szobrász tervei: Gábriel arkangyal az ártatlan Magyarország szimbólumaként jelent meg, amelyre lecsap a birodalmi sas, a náci Németország.
A tiltakozók szerint ez a koncepció szimpla történelemhamisítás, sérti az áldozatok emlékét. Minden felelősséget a nácikra hárít, tudomást sem vesz arról, hogy a zsidóüldözések jóval a németek bevonulása előtt kezdődtek. Ahogyan arról sem, hogy 1944-ben a magyar zsidók százezreinek bevagonírozása és haláltáborokba hurcolása a magyar állam aktív közreműködésével zajlott. Eredetileg úgy volt, hogy a szobrot március 19-én, a megszállás napján avatják.
|
| Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság |
Bár a fideszes Rogán Antal előzőleg tagadta, hogy lenne ilyen elképzelés, a kormány végül elhalasztotta a szoborátadást, és új határidőként május 31-ét jelölte meg. A hivatalos meghatározás szerint a szobor ekkor már nem a megszállásnak, hanem az áldozatoknak készült emléket állítani. Orbán Viktor miniszterelnök egyeztetést ígért, ennek ellenére a parlamenti választás után két nappal, április 8-án mindenféle konzultáció és bejelentés nélkül elkezdődött az építkezés.
A Szabadság téren folyamatosan zajlottak az esetenként kordonbontással, területfoglalással, élőlánccal kísért tüntetések. A kormány indoklás nélkül jócskán átlépte a saját maga által szabott határidőt. A sasos-arkangyalos szobrot több mint másfél hónappal később, július 20-án, vasárnap hajnalban állították fel. Akkor még nem folyt kampány a vasárnapi munkavégzés ellen. Ünnepélyes avatás nem volt, amit Kövér László házelnök megfutamodásnak nevezett.
A demonstrálók pontosan tudták, hogy a kormány akaratával és a rendőri túlerővel szemben képtelenek megakadályozni a tervet. Ami tőlük telt, megtették. Akkori közleményében több szervező – Magyar Fruzsina, Mécs Imre és Zoltai Andrea – hangsúlyozta: eredménynek tekintik, hogy a „kormány csak az éj leple alatt merte felállítani a hazugság építményét, és átadni egyáltalán nem merte azt”.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Rengetegen felszólaltak a történelemhamisítás ellen: nagykövetségek, történészek, művészek, ellenzéki pártok és civil szervezetek. A megszállási emlékmű ügye vastagon közrejátszott abban, hogy a Mazsihisz úgy döntött, bojkottálja a holokauszt-emlékév kormányzati eseményeit. Az elvi tiltakozások azonban aligha gátolták volna meg a kormányt, hogy áprilisban nagy csinnadrattával felavassa az „elátkozott emlékművet”. Ehhez azokra volt szükség, akik nap mint nap százával tüntettek a Szabadság téren.
Különféle jogcímeken legalább harminc ember ellen indított eljárást a rendőrség. Tizenöt demonstráló ügyében a bíróság épp a minap szüntette meg a „jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” miatt folyó eljárást. A kerületi önkormányzat közben feldíszített fenyőfával és betlehemi jászollal kedveskedik az arra járóknak a Szabadság téren. Közeledik a karácsony. Béke és szeretet van.
Mégis, kinek az ötlete?
A Szabadság téri megszállási emlékművel kapcsolatban több kérdés is megválaszolásra vár. Így például az, hogy kitől jött az ötlet, és mi volt a cél. Politikai hasznot nem hozott, a szoborügy a fideszes tábort és a jobboldali értelmiséget is megosztotta. Még csak azt sem lehet állítani, hogy a lépés a szélsőjobboldalnak tett gesztusként lenne értékelhető. Oroszország bosszantására éppenséggel alkalmas (a tér túlsó felén áll a szovjet katonai emlékmű), de akkor magyarázatot kellene találni arra, hogyan illeszkedik mindez a „keleti nyitás” politikájába.
A megoldást valószínűleg csak nagyon kevesen tudják. Terjednek olyan hírek is, hogy a szobor elkészítésére korábban egy másik művész kapott felkérést – ő azonban nem vállalta –, és a helyszín nem a Szabadság tér, hanem a budai várnegyed, egész pontosan a budai Várba vezető Ostrom utca lett volna. Bár a sajtóban tényként kezelik, hogy az emlékmű Orbán Viktor szívügye (a miniszterelnök többször védelmébe vette a szobrot), már hónapokkal ezelőtt hallottuk: az ötletgazda tulajdonképpen Lázár János.
Sokáig sem Lázár nyilatkozataiban, sem másutt nem találtuk semmi nyomát annak, hogy a feltevésnek lehet némi alapja – egészen október elejéig. Ekkor Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Heti Válaszban publikált terjedelmes cikkében azt írta, hogy Lázár János egyebek mellett a Szabadság téri emlékmű felállításának elindításában is kezdeményező szerepet játszott.
