Lenin páncélszamarától a Trabantok lázadásáig
Négyszázadik részéhez érkezett a NOL Képmentő sorozata, amelyet 2007 tavaszán indítottunk. Fotóarchívumunk kincsei közül Rédei Ferenc válogat, a régi képek hátterét pedig lapunk jelenlegi és volt munkatársai tárják fel. A jeles jubileumot kihasználva az elkövetkező hetekben vasárnaponként a Képmentők legjobbjait idézzük fel képgalériáinkban, a 400. résszel pedig majd januárban jelentkezünk.
Ez a rész az autókról szól. Minden döcög és pöfög, néha a maga 1400 kilogrammos bájával, Ildiék pedig 50 schillinggel világgá mennek.
|
Kű Lajos legendás alakja a magyar futballnak. Puskás mellett ő a másik magyar, aki BEK-döntőn játszhatott. Itt a képen őt láthatjuk éppen kocsit mosni 1975-ben, még disszidálása előtt.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív |
|
Ha nem tudnánk, hogy pesti képet látunk, valamilyen amerikai kocsira tippelnénk a harmincas évekből. S nem is járnánk messze az igazságtól, mert az orosz mérnökök nyilván koppintották a formát, de azért a saját elképzeléseik alapján álltak elő 1945 májusában a Pobeda (Győzelem) elnevezésű típussal.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Típustól függően négy-öt évet kellett várni, és hiába jelölte be a vevő a listán szereplő három szín egyikét, lehet, szinte biztos, hogy egy negyediket kapott. Szóval választásról szó sem volt. A gépkocsi-forgalmazó Merkur nevű vállalat várólistáján olykor kétszázezer előjegyzés szerepelt, ám 1971-ben csak 42 ezer autó érkezett Magyarországra.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
A tisztaságmániának egy speciális alfaja az autó. Képünkön az autómosás egyéni versenyszámának egy tipikus versenyzője látható. A maximalista.
Balogh P. László / Népszabadság/archív |
|
úgy kötődött Leninhez ez a kocsi a nagy októberi legendáriumban, mint a keresztény ikonográfiában Krisztushoz a szamár. Ez a kocsi ugyanis a nagy forradalmi történet része volt. Erről, mármint az eredetiről, hirdette ki ugyanis a forradalom atyja az áprilisi téziseket, a forradalom továbbfejlesztésének gondolatait, s ez a jelenet az egyik legtöbbet ábrázolt pillanata lett Lenin életének. A képen látható autó annak a régi, 1917-es Lenin-páncélosnak egyik másolata. A magyar másolat. Mert hát itthon is készült replika, nemcsak a Szovjetunióban.
Népszabadság/archív |
|
Ezekben a kocsikban természetesen nem volt légkondicionáló negyvenegynéhány éve, így aztán elég nehéz volt nyáridőben megküzdeni a zajjal, a meleggel és a nyakkendővel egyszerre.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
1964 mérföldkő volt a hazai személygépkocsi-értékesítés történetében: ebben az évben hozta létre a Belkereskedelmi Minisztérium a Merkur Személygépkocsi Értékesítési Vállalatot. Az alapítás évének első felében a cégnél már 13 500 vásárló gépkocsi igénylését tartották nyilván, akik közül az év végéig tízezren át is vehették új autójukat
Váradi Ibolya / Népszabadság/archív |
|
Az, hogy a MÉH autót ajánlott fel a gyűjtőverseny fődíja gyanánt, jelzi a kort. Ez a magyar „fogyasztói szocializmus” kezdete, amikor az ilyen luxusjószágok birtoklását már nem ítélte el a hivatalos propaganda.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
A hatvanas évek autósai ritkán jártak szervizekbe. No nem azért, mintha kifogástalan minőségben gyártották volna a béketábor országai a nálunk kapható kocsikat, hanem mert akkoriban a magyar apáknak szokása volt vasárnap kora délelőtt levonulni egy kis berhelésre a ház előtt álló kocsihoz.
Népszabadság/archív |
|
Csak az szidja a Trabantot, akinek nincsen, akinek nem jutott - mondták az ötvenezredik átadásán. Volt itt 300 ezer is, de mára 30 ezer maradt.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív |
|
Az összegyűrt orrú gépkocsit 1965. májusában fényképezte le Mikó László. Először arra gondoltam, a Wartburg típusú gépkocsiról kellene írni, erről a Német Demokratikus Köztársaságban készült műszaki remekről, de azután a rendszámra esett a pillantásom, majd pedig az utca képére, és ez más irányba vitte a fogalmazás irányát. Tehát a rendszám C-vel kezdődik, azaz ez maszek autó volt, tulajdonosa magánszemély.
Mikó László / Népszabadság/archív |
|
Ildi barátnőm már Győrtől azon hezitált '86-ban, hogy a keresztapjától kapott 50 schillinget a cipőjébe gyűrje-e, vagy csak simán vágja zsebre. - Megmotozni nem fognak, igaz? - kérdezte rémülten, míg haladtunk Hegyeshalom felé, aztán hosszan magyarázta, hogy senki sem gondolhatja komolyan, hogy a hivatalosan engedélyezett 100 dollárból fogunk lakni, enni, élni egy álló hónapon át Nyugat-Európában.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív |
|
Akinek volt valaha Trabantja, tudja, mit jelentett az: elfogadni a szerény menetteljesítményt (főleg azt), a papírnak csúfolt karosszériát, a kormányváltót, a keverékbenzint, a magunk után hagyott füstfelhőt. Vállalni, hogy mindenki elhúz mellettünk az országúton, hogy ledudálnak, kinevetnek, megaláznak (s azt kiabálják: „Ennyiért már autót is vehettél volna...!"). Trabantosnak lenni azt jelentette: eszenciájában megélni a kelet-európai sorsot. Így hát trabantosnak lenni nem volt könnyű. Ahogy Trabantnak lenni sem.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív |
