Épp lábujjhegyen állt és saját tengelye körül pörgött Lil Buck, polgári nevén Charles Riley, amikor egy balett-tanár felfedezte. Igaz, hogy már az említett pillanatban is egy memphisi balettintézetben gyakorolt, de ez ekkor még csak földrajzi kérdés volt. Ugyanis csak ott volt terem a hiphop helyi változatát, a jooking nevű táncot gyakorló fiatalok számára.

Alig ért véget a rendszerváltás, amikor egy rekedtes hang azt ordította az éterbe, hogy: Neked könnyű lehet. Meg hogy: arra gondolok, amire akarok! Nem voltak ezek túl magvas gondolatok már akkor sem, de az egyszerűség friss felhajtóerőt kölcsönzött a daloknak.

Mogyorókrémes Ristretto a kecses Signora Suono társaságában? Csokis Mélange a sármos Savier füle tövét vakarva? Netán egy zöld kínai Sencha, miközben a bájos Azúr és O’Mara udvarol körbe? Nincs olyan ízletes kávé- vagy teacsoda, melynek élvezeti értékét ne emelné egy jó kis dorombolás!

„Lakatos Imre és Karl Popper tudományfilozófiájának induktív aspektusait hasonlítottam össze, különböztettem szét. Azt vizsgáltam, mi az, amivel Lakatos Imre túllépte Popper filozófiáját, de aztán mégsem lépte túl.”

Keresd meg a királyi csendőrséget! Hány állat van szemben a sziklán? Ezt a feladványt kellett megfejtenie a marokkói Assában Bubics Mariannának (képünkön) és csapatának az idei Budapest–Bamako-ralin. Ám Marianna nem azért indult el harmadszor a magyar szervezésű afrikai autóversenyen, hogy ilyen válaszokat keressen. Hanem azért, mert árvaházat szeretne nyitni Szenegálban. S ha ő valamit elhatároz, azt meg is valósítja.

– Először ember vagyok, és csak utána nő –mondja Jagicza Patrícia (nagy képünkön), aki az utóbbi egy évben egész portrésorozatot készített magáról japán filccel. Csak éppen egyiken sem látszik az arca. A Kogart Galériában megrendezett kiállítás nem csak a női identitást próbálja megfejteni, az alkotások egy-egy személyes emléket és különböző alteregókat őriznek.

Munkába menet a metrón vagy a buszon röpül az idő, ha egy jó könyvet olvasunk. Nincs is annál kényelmesebb, ha a kötet a zsebben elfér, ami ráadásul egy jó krimi. A magyar olvasókat nem halmozzák el hazai vonatkozású bűnügyi regényekkel, pedig nem is sejtjük, hányan rejtegetnek magukban ilyen írói ambíciókat.

Hihetetlen, lehetetlen! – ezt mondogatja a híres muzeológus, amikor Dorogra téved, és kéri Papp Bélától a Bányász Emlékház gondnokától, hadd nézze önfeledten az elképesztő gipszkristályokat. Nem valami hobbigyűjteményről van szó, a 15 ezer darabos készlet Magyarország valószínűleg legjelentősebb ásványtárlatának lehetne bőséges alapanyaga.

Vengerka – a különösen csengő orosz szó édes anyanyelvünkön annyit tesz: magyar leányzó. Ezt azért ilyen pokolian fontos mindjárt az elején tisztázni, mert történetünk főszereplői is vengerkák, habár ugyancsak különösek, tekintve, hogy félig-meddig oroszok, de inkább félig.

Vajon milyenné alakítja egy várost az, ha lakóinak majdnem a fele külföldi és közel kétszáz ország képviselője él benne? Egy biztos, Genf nemcsak az ENSZ, hanem az egyesült nemzetek konyhájának is fővárosa.

Akadnak végzetes pillanatok egy ember életében. Nagy Vilmoséban biztosan volt legalább egy ilyen, amire most 71 évesen is pontosan emlékszik. 1957-ben történt, amikor a debreceni gépipari technikumba járt, és egy napon az egyik iskolatársa megosztotta vele, miként készít saját kézzel egy orsós magnót.

Maffiózónak lenni menő. A filmekkel foglalkozó meghatározó portál, az imdb.com toplistája szerint minden idők három legnépszerűbb alkotása között A keresztapa első és második része is szerepel. A filmek alapjául szolgáló regényt klasszikusként emlegetik, a Keresztapa óta számtalan mozgókép és regény született a témában.

A többiek irigykedtek ránk „a Fazekasné” miatt. A gimnáziumban feljártunk a lakására Jancsó Miklós filmjeit értelmezni. Mindig azt a szerzőt szerette, akivel az iskolában épp foglalkozott, de kivált a kortársakat. A kortárs irodalom Fazekasné Nagy Gizella (képünkön) számára a XX. század második felében kezdődik. Nagy Lászlótól Weöres Sándorig személyes találkozások sorát említi. Az 1970-es években a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárának kultúrtermében havonta író-olvasó találkozót tartottak. A háromgyermekes magyartanárnő egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy beüljön az ócska székekkel tömött terembe beszélgetni velük. Hallgatni őket.

Várkonyi Ádám meglátott egy kalucsnit, és érezte, hogy ott, abban a pillanatban megváltozott az élete. Szerelem lett első látásra a szociológusnak tanuló fiú és Bortnyik Sándor 1936-ból származó reklámplakátja között. – Semmit sem tudtam a régi plakátokról, de az a mű azonnal elvarázsolt – mesél a néhány évvel ezelőtti kezdetekről a Budapest Poster Gallery alapítója.

Gyíkfejű nők és nyúlfejű férfiak támadnak egymásra késsel, bárddal és gépfegyverrel. Félelem és rettegés uralkodik a huszonhét éves Orr Máté festményein, pedig ő nem akar senkit sem megijeszteni. – Nem kell félni a világomban. Megmutatom, mi az, amitől lehetne félni, de nem érdemes – mondja a veszprémi születésű festőművész.

Belépünk a terembe, és felcsendül a Szomorú vasárnap dallama. A főleg rockerekből álló közönség egy emberként énekli a magyar világslágert, öngyújtó helyett a mobilokkal világítanak, és bánatosan jobbra-balra hajlonganak. Aztán jó két perc elteltével megszólal az elektromos gitár, és hörgős metalba oltottan folytatódik a dal Seress Rezső Meghalt a szeretet… című versével.

Harsány, virágmintás tapétájával kilógott a mértéktartó belvárosi éttermek sorából. Az első újkori bisztrók egyike volt, amikor hat évvel ezelőtt megnyitott. Vonzó kínálata és viszonylag szolid árai mellett az is izgalmassá tette, hogy nem lehetett asztalt foglalni. Vacsoraidőben hosszú sorok kígyóztak a bejárat előtt, divat lett pohárral a kézben asztalra várni, komoly arccal böngészni a bőséges borlapot.

Szállingózik a hó, úgy kaptatunk fel Sárospatak, aztán Károlyfalva kátyúval teliszórt útjait elhagyva a meredek Kácsárd-dűlőig, ahol egy félhektáros ültetvényen szeretetteljes borok készülnek néhány éve. Asztalos Zoltán, az MTI hajdani fotósából, majd szerkesztőjéből lett borász fontosnak tartja az érzelmi kötődést.

„Ha minden mentőegység elkészült, akkor indulok”. Ez egy vicc poénja volna itt, mi tagadás, nem az évtized viccéé, de bizonyos szempontból rendkívül fontos poén: egy keresztrejtvény megfejtése, amellyel igen értékes pontokat lehetett szerezni a minap megrendezett rejtvényfejtők napján. A csattanót elég sokan megtalálták, persze egyáltalán nem volt mindegy, hogy mennyi idő alatt.

– Szeretem, ahogy a kozmopolita előkelőség nyers egyszerűséggel vegyül – fogalmaz Marcus Goldson, amikor Budapestről beszél. A városról, ahol a brit képzőművész immár húsz éve él. A kenyai születésű világpolgár angliai szobrászdiplomával a zsebében, Londonban ismerkedett meg későbbi magyar feleségével, az újvidéki származású Ildikóval. A pár története rövidesen Magyarországon folytatódott, s Goldson jó ideje a Duna-parti főváros életképeit álmodja – vászonra.