Vidáman kezdődött Peter Schreier hangversenye a Zeneakadémián. Például azért, mert a tenorból lett karmester elfelejtette a kezdés időpontját, így aztán a szokott időben csak Batta András jöhetett ki a pódiumra, hogy türelmet kérjen a közönségtől.

Haydn víkendezett a Művészetek Palotájában, de nem lenne egészen igazságos, ha nem beszélnénk egy kicsit Mendelssohnról is. A Liszt Ferenc Kamarazenekar Haydn-szendvicsében a két szelet kenyér az első és az utolsó szimfónia volt, a szalámi pedig a Mendelssohn-hegedűverseny, Benjamin Schmidt szólójával.

Nem tudhatom, ki látta meg a film lehetőségét az 56 csepp vér című musicalben, de jó nagyot tévedett szegény. Az 56 csepp vérben nemhogy a film, de még a musical lehetősége sincs benne, a története Rómeó és Júlia a forradalomban, a dalok szövege kínrímek sorozata.

Az MR Szimfonikus Zenekara és Énekkara hangversenye Zeneakadémia Vezényelt: Fischer Ádám

Rocky Balboa - Rendezte Sylvester Stallone, Forgalmazza az InterCom

Legalább ne vonaglana. Nem is tudok másra gondolni a Marianne Faithfull-koncert alatt: ha nem vonaglana, talán nem lenne az egész elviselhetetlen, mert ez az idétlen és ügyetlen ringatózás, ami az ügyszeretetet és a művekkel való azonosulást van hivatva kifejezni; ez az, ami olyan szörnyűségessé teszi az estét.

Mióta van Művészetek Palotája, a nagybetűs zenei élet nem áll meg a szomszéd fővárosoknál, lassan abba kell hagynunk a nyavalygást, hogy a dolgok ott történnek, ahol mi nem vagyunk.

Az ember hajlamos elfelejteni, hogy Clint Eastwood elsősorban legenda. Kemény öregfiú, száraz, férfias, nemzedéki hős, de a további jó tulajdonságai elenyészők. Ha igazi filmszerepre vállalkozik, akkor kiderül, hogy az eszköztára nem túlságosan jól fölszerelt, ha rendez, akkor rögtön látszik, hogy nem tartozik a filmművészet nagy gondolkodói közé.

Megnéztem a Lorát, és reméltem, hogy ennél rosszabbat nem kell látni hónapokig, de a sors nem oly kegyes, máris itt az S.O.S. szerelem. Ha valaki úgy érzi, hogy ilyen címmel nem lehet jó filmet forgatni, az megnyugodhat, előérzetei nem csalták meg.

Két héten belül két koncert A zongorabérletben, a két nagyágyú, a magyar három tenor, Kocsis és Ránki. Akármilyen idétlenség is az összehasonlítás, most túlságosan kínálja magát, mert még a műsor is hasonló: Haydn-szonáták.- Fáy Miklós írása

Hiszen tudtam, hogy mi lesz. Már láttam Kelen Pétert, amikor a Psalmus hungaricust énekli, emlékeztem, hogy nincs kotta a kezében, hogy az egész egyetlen, hatalmas áriaként hat, rögtön a csúcson kezd, és nem hagy, egy pillanatra sem hagy alább, és bejárja az indulat minden operára, zenére méltó formáját. Szóval tudtam előre, de nem számítottam rá.

Most éri utol a világhír Helen Mirrent. Ha világhírnek tekintjük, hogy ezentúl Magyarországon is ismerni fogják a nevét. Mert persze nagyon jó színésznő volt világéletében, és akit érdekel egy kicsit is a filmművészet, az megjegyezte őt A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjéből, vagy a Gosford Parkból, játszott a BBC Shakespeare-sorozatában és egy régi Ken Russel-filmben, meg, persze az Excaliburban is, de most, hatvan fölött fognak csak bólogatni mindenfelé, ha meghallják a nevét. Ő az, aki Erzsébet királynőt játszotta. I. Erzsébetet is, de nem ez a lényeg, hanem a második.

A hivatalos centenáriumi koncert csütörtökön lesz, de a Nemzeti Filharmonikusok is Ferencsik János emlékének ajánlotta hangversenyét, elég nyilvánvalóan "jó, hogy eszünkbe jut" alapon, a műsort nem igazítva a karmester ízléséhez, de így van ez helyesen: éljen a zene, éljen a tradíció, és ne a vitrinben porosodjon.

Ha nem lett volna ott a színpadon, meggyötörten, gyűrötten, tétován és zavartan Polgár László, talán lenne kedv tréfálkozni a magyar specialitáson, hogy operagálát tartanak a tiszteletére, amelyen végül ő nem szerepel, ó, hát így mindenki tud szervezni.

Ha azt mondom, rendes film, akkor talán elmondtam azt is, mitől rossz. Mert valóban rendes dolog, a havannai születésű, de szülővárosát ötéves kora óta nem látó Andy Garcia úgy érezte, hogy eljött az idő, és végre mindent el kell mondania. Mindazt, ami nem fért bele a Kubáról szóló amerikai filmekbe, sem a Keresztapa második részébe, sem a Havannába.

Az ember azt hinné, hogy azért van elege az amerikai filmekből, mert azok már tényleg nem őróla szólnak, nehéz lelki közösséget találni kémekkel, rendőrökkel, szellentő katonákkal, sztárügyvédekkel és szerencsejátékosokkal.

Craig nem Bond - mondták az internetes oldal indítói, akik ragaszkodtak hősükhöz, a szmokingos ügynökhöz, aki azt mondja, hogy my name is Bond, és rázva kéri, nem keverve a nem is tudom pontosan micsodát, de nyilván nem is fontos.

Az opera lényege valószínűleg az, hogy folyamatosan vissza kell sírni a régi szép időket, hogy ne ismerjük fel a pillanat nagyszerűségét, mert mindig kell, hogy legyen valaki, aki jobb volt, aki igazi volt, akit a mostani megközelít, de persze el soha nem érhet, mert halottakkal és visszavonultakkal nem lehet versenyezni. Fáy Miklós írása.