A szingli az állandó párkapcsolat nélküli, munkaerőként piacképes, munkában és szabadidőben is aktív, jólétben élő egyedülálló fiatalok életformája (Utasi Á., 2005). Az ilyen fiatalok jelentős aránya azonban korántsem él teljesen partner nélkül, többségüknek rövidebb-hosszabb időszakra van partnere, csupán a „holtig tartó” állandó párkapcsolat felvállalását halasztják, vagy nélkülözik.

Az Író azt hitte, ébren van. Pedig – bár a rövidebb nappali szendergéseit is gyakran színezte efféle bódulat, s számos történetét így élte át jó előre,– hasonló furcsaságot, papírra vetésük előtt, sohasem fogott ki.

Amióta a hagyományos baloldaliság valamennyi ága elvesztette eszmei vonzerejét, vagy egyenesen diszkreditálódott, úgy tűnik föl a gyanútlan szemlélőnek, hogy talán sohasem létezett valamiféle autentikus szocialista hagyomány, amely a szovjet ideológia romjai alatt megőrizte intellektuális életképességét. Ez a negatívum persze nem csupán az 1989 utáni sokágú múltfeledés következménye, hiszen már a kelet-európai szovjetizálás előfeltételei közé tartozott a demokratikus baloldal felszámolása. Ami azonban rejtőzködő hagyományként túlélte a szocializmusnak csúfolt szovjet típusú államkapitalizmust, szétporladt a piaci társadalom körülményei között.

2009. április 14-én Bajnai Gordon – aki Gyurcsány Ferenc lemondását követő össznépi miniszterelnök-kereső játéknak már első körében kiesett, de jobbnak/alkalmasabb(nak látszó) jelölt híján vigaszágon végül is befutó lett – nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri bársonyszékét miniszterelnökire cserélte. Egy évre vállalta, mondta már akkor, s tartotta szavát, bár a szocialisták 2010-es országgyűlési választások felé közeledve nagyon szerettek volna felsorakozni mögé. De nem, ő válságkezelésre szerződött, csupán a válságkezelő kormány feje, s megy, amikor jönnek a választások. És, kétségtelen, válságot kezelt hűvös tárgyilagossággal és nagy ügyintézői rutinnal, pillanatig sem öltve magára ideológusi mezt, mint tette azt egy előző válság idején Bokros Lajos pénzügyminiszter (1995–1996) és kormányzásának egész ideje alatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (2004–2009).

A recenzens mindenekelőtt elfogultságot jelent be. Krémer Ferenc másfél évtizede kollégám és barátom. Tanárként, órákra készülve sokat beszélgetünk, tervezünk, értékeljük magunkat s a hallgatókat. Alkotótársi minőségünkben egymás írásait szinte az első szövegváltozatoktól kezdve olvassuk, megvitatjuk. E második könyvének ötletét is első kézből ismerem, születése körül sokat bábáskodtam. (Az első is a Napvilágnál jelent meg, 2003-ban, A rendőri hatalom természete címmel.) Motivációink, céljaink azonosak: amennyi tőlünk, társadalomtudósoktól telik, megtenni egy modern, európai – azaz demokratikus – rendészetért. Nehéz terepünk az utóbbi másfél évtizedben lassan alakuló rendészettudomány, közelebbről a felsőfokú rendészeti képzés.

Néhány nappal a választások második fordulója után, a végső eredmények ismeretében már nem nagy kockázat megfogalmazni olyan összefüggéseket, amelyek e minden tekintetben különleges megmérettetés nyomán szélesebb körben is elfogadottnak tarthatók. Nagy vonalakban hét olyan megállapítást foglalunk elöljáróban össze, amely a későbbi – részletesebb –elemzések előfeltételeit is jelenti.1

Eltart még egy ideig, és biztosan érdekes kérdéseket hoz majd felszínre az a folyamat, ahogyan az összekapcsolt számítógépek korszaka és az irodalom intézménye hatni kezd egymásra. Már most bőségesen vannak jelei annak, hogy az információs technológia kóstolgatja az irodalmat, az irodalom pedig próbálja felderíteni az internet lehetőségeit.

„ A Le grand macabre egyik előadása előtt, amelyet Peskó Zoltán dirigált, olvastam el az operámról Peskó cikkét, amely szerintem az egyik legjobb azok közül, amelyeket a zenémről valaha is írtak. Utána még több más esszéje is a kezembe került: így a Don Giovanni hangnemi szerkezetéről, Karajan vezénylésének sajátosságairól, Giacinto Scelsi különös életművéről, Pierre Boulez és a zenés színház kapcsolatáról, és nagy meglepetéssel fedeztem föl több évtizedes barátomban a tehetséges zeneesztétát is.” –Ligeti Györgynek a könyv hátsó borítóján olvasható, 2001-ben írott sorainál meggyőzőbb ajánlást keresve sem lehetne találni. Amit Peskó szakmai életrajzából olvashatunk, hasonlóképp felkelti az érdeklődést. Jogosan.

Lovász László matematikus nyerte a japán Nobel-díjként is emlegetett Kiotó-díjat.Az elismerést évente három kategóriában – fejlett technológia, alaptudományok, művészetek és filozófia –osztják ki. Lovász az alaptudományok kategória nyertese. A kitüntetéssel fejenként 50 millió jen, körülbelül 128 millió forintos pénzdíj és egy 20 karátos aranymedál jár, amelyet novemberben Kiotóban adnak át.

A kultúraszolgáltatás rég nem ott kezdődik, hogy van egy ház, annak egy nagy kapuja, azt kinyitom és aki bejön rajta, annak megmutatom, mim van. Hanem ott, hogy van egy honlapom, azt kinyitják, én meg már ott megmutatom, mim van. Körülnéztünk egy kicsit a kulthonlapok világában, ki hogyan csábít. Ezúttal rigófüttyös szép hazánk panoptikumait céloztuk meg.

Jobb lett a búcsú-Trisztán, az idei Wagner-napok záróestje, és nem tudom, szabad-e mondani, hogy ettől még jó nem lett. Olyan egy kicsit az egész, mint egy beugrás, lehet fejet csóválni, hogy nem az igazi, de legalább meg van mentve az este. Lehet fejet csóválni, hogy van ennél jobb Trisztán a világban, de itt eddig semmi nem volt, hacsak a régi emlékeinket nem kotorásszuk elő: magyar nyelven, hosszú és nagyon porosnak látszó, vaskos függönyök alatt, az izgalmasan összegyűrt padlón botladozó énekesekkel. Akármit panaszkodik is az igényes néző, jobb, ha nem felejti el, hogy mihez képest szabad igényeskedni.

Nehéz lenne megmondani elsőre, hogy mi a különbség egy hasonló jellegű magyar és Észak-Rajna–Vesztfália (NRW) összművészeti kulturális fesztiválja között, mely egyébként az európai kulturális „fővárosával” büszkélkedő Ruhr-vidék egyik kiemelt programja. A különbségeket pedig még inkább összeborzolja az a tény, hogy az 1992 óta megrendezett eseménynek az idén Magyarország bemutatkozása állt a középpontjában. Vagyis rengeteg hazai íz vegyül a hűvös, nyirkos észak-német nyárba, ám ez a visszafogottság szerencsére nem jellemzi a fogadtatást: a német közönség tapsolt a kortárs magyar táncnak, irodalomnak és tárlatnak.

Kassai Viktor vezeti a mai Mexikó–Uruguay mérkőzést: magyar szempontból ez volt a hétfő legfontosabb híre. A korábban olimpiai döntőben is bíráskodó Kassai (akit asszisztensként Erős Gábor és Vámos Tibor segít) kiválóan dirigálta a Brazília–Koreai NDK találkozót, úgyhogy borítékolható volt az „ismétlés”.