Nykolaj Davigyenko nyerte a férfi teniszezők 3,35 millió euró összdíjazású, londoni Mesterek Kupáját, miután a vasárnapi döntőben - másfél óra alatt, két játszmában - 6:3, 6:4-re felülmúlta az argentin Juan Martin del Potrót.

Akötet egy Érsekújváron 2007. március 22–24. között lezajlott – a művész születésének 120. évfordulójára emlékező –szimpozion anyagát tartalmazza. S a könyv és a konferencia címe is nem véletlenül utal a népszerű A Da Vinci-kód című bestsellerregényre: az emlékezés szervezői és közreműködői úgy vélik, hogy Kassák Lajos életművének – ahogy szinte minden jelentősebb alkotói életműnek –is van egy sajátos kódja… E kód megértése pedig kulcsfontosságú a XX. századi modern művészet örökségének földolgozása szempontjából. Hisz a magyar avantgárd – bár voltak más jelentős alkotói is (Tamkó Sirató Károlytól Erdély Miklósig és Újvári Erzsitől Lengyel Józsefig) – mégiscsak elsősorban Kassák életművét jelentette.

Már a könyv címe is kemény kritika. Azt akarja mondani, milyen is az, amikor már nem Amerika vezeti a világot. Arról a jövőről szól, ami már jelen. Pedig ő az új világnak szurkol, nem kívülről olvas be – a Newsweek kolumnistája –, hanem választott hazáját szeretné egy jobb röppályán látni. Egyébként az a tézise, hogy nem Amerika maradt le a globalizáció új hullámáról – a többiek jöttek fel a nyakára, s mivel az USA ezt nem akarja tudomásul venni, ezért vállalkozott e figyelmeztető könyvre. Hosszú listája van a lemaradás tételeinek. Indít az eladósodásból – a hatalmas háztartási, kommunális, vállalati és állami adósság, (több generáció fogja fizetni); aztán itt van a technológiai lemaradás – ld. pl. General Motors elbizakodottságát és az évtizedeken át elhanyagolt fejlesztéseit, az elmulasztott modernizációs lehetőségeket – a Toyota beelőzte –, majd jött a csőd. Ezenkívül itt is működik a hosszú időn át piacvezetők átka: az amerikaiak használtak először rádiótelefont, ma a mobilhasználatot tekintve tizenhatodikok a világlistán, amerikaiak szörföltek először széles sávú interneten, ma Amerika ebben a versenyszámban is csak a középmezőnyben van. Mert aki elsőként lép egy piacra, elbízza magát, úgy érzi, nem kell hajtania. Rosszabb: London mint pénzügyi központ megelőzi New Yorkot, a dollár mint világpénz, veszít vonzerejéből. (Ez utóbbit a Nobel-díjas Joseph Stiglitz rótta fel legutóbb Amerikának…) Zakaria szerint ezek szimbolikus adatok, jelzik a lemaradás mértékét – illetve a konkurensek gyors előretörését. A válság csak láthatóvá tette az eddig is jelenlévő, de nem nyilvánvaló gyengeségeket.

Kántás Balázs hihetetlen munkabírását bizonyítja, hogy mindössze huszonkét éve ellenére Tandoriénál is hosszabb Wikipedia-szócikke alapján (műfordításaival együtt) jelenleg hetedik és nyolcadik kötete közt tart, melyeket mindössze két év leforgása alatt jelentetett meg. Első verseskötete, Az ablaküvegek közötti tér (túl a műélvezet elsődleges szándékán) azért is elengedhetetlen olvasmány, mivel Kántás költői és műfordítói tevékenységének egyaránt orvosi lova, megoldókulcsa lehet.

„A történelem nem az enyészet őre. Ami elmúlt, nem hull a semmibe, hanem sorsa és alakítója annak, ami rákövetkezik.” Szabó István (1941)

Krasznahorkai László új kötete első megközelítésben ember és művészet viszonyát járja körül. A történetek hősei túllépve saját emberi kisszerűségükön létrehoznak vagy megértenek egy műalkotást, mely túl van ugyan az egyéni életükön, ám amelybe saját létük is belesimul. Ez a megállapítás máris problematikus: nem minden történetnek ember a hőse, az elsőnek például egy madár, másrészt sokszor egy műtárgy létrejötte vagy megértése, esetleg a műtárgy újjáéledése áll a középpontban. Ebben az esetben az alkotó ember csak egy szereplő a sok közül az alkotás különös folyamatában.

Pater Sparrow igen kemény fába vágta a fejszéjét, mikor eltökélte, hogy filmet készít Stanislaw Lem kultikus novellájából. Az eredeti mű címét (Az emberiség egy perce) kissé leredukálva az ifjú direktor nemes egyszerűségében a sokatmondó 1 elnevezéssel illette debütáló látnivalóját, melynek súlyos filozófiai tartalma komoly kihívásokat tartogat a sztorit filmre adaptálók számára. „Ebből a történetből nem lehet filmet készíteni.” Ez a mondat inspirálta a közismert színész-rendező papa fiát, Verebes Zoltánt (ezért az álnév), hogy első próbálkozásaként mindjárt a lehetetlent tűzze ki célul: filmre vinni a megfilmesíthetetlent.

Magyar népmesét néznek az olasz gyerekek esténként, az elkészült nyolcvanhatot mind, mert megvásárolta a sorozatot a RAI. De nézhetik ezt a sorozatot a japán gyerekek is, ahol a DVD-változata jelent meg. A kecskeméti rajzfilmstúdió, hivatalosan Kecskemétfilm Kft., kétévente nemzetközi animációs filmfesztivált rendez. Ebből idén volt a kilencedik, együtt a 6. nemzetközi animációs játékfilmfesztivállal. Az idén ötszáznegyvenöten vettek részt, köztük amerikai, angliai, ausztrál, belga, cseh, dán, finn, francia, horvát, ír, japán, koszovói, lengyel, orosz, szlovák animációs filmesek. Folyamatosan kapcsolatot tartanak és több filmet készítenek közösösen a Steve Walsh Production (London), a JEP Jürgen Egenolf Production (Köln), a Les Films du Tringle (Párizs), a Munich Animation Film (München), a Thilo Graf Rotkirch Cartoon-Film ( Berlin), és a RENOX Audivision (Bécs) számára. Nemzetközileg jegyzik és megbecsülik munkájukat. 2008-ban a világ legjobb 12 animációs fesztiválja közé választották a kecskeméti animációs filmfesztivált. A kecskeméti filmstúdió vezetője 1971 óta Mikulás Ferenc Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének birtokosa.

Eddigi munkáid során végigtekintve azt láthatjuk, hogy bár folyamatosan dolgozol, írsz drámát, prózát, esszét, kritikát, rendeztél, dramaturgként tevékenykedtél, könyv formájában azonban ritkán jelennek meg szövegeid. Első köteted, amely két drámát tartalmaz, elég későn, 1991-ben látott napvilágot, majd azt követően is meglehetősen ritkán követték egymást könyveid. Úgy tűnik, mintha nehezen szabadulnál meg szövegeidtől, sokáig hordozod magadban, és ameddig csak lehet, nem adod ki a kezedből írásaidat. Mennyiben tudatos, alkati kérdés ez nálad, és mennyiben befolyásolták a külső körülmények?

Abebiztosított előrehaladás szegényes leckéje – mindenekelőtt légy kellemetlen, aztán majd csak kitalálsz valamit – eredményesen működő metódus manapság. A torz, a suta, az idétlen, a perverz részvéttelen bemutatása már igen alacsony szinten megvalósítva is azonnal odavonzza a figyelmet. Ráadásul csökkenti azok státuszát, akik nehezen viselik ezt, hisz korszerűtlenek mindazok, akik ezzel az anarchikus rontom-bontommal szemben állva szívesen vállalnának közösséget valakivel, ha mégoly nehéz is azt a valakit megtalálni. Az megy biztosra, aki megvet, megaláz, kicsúfol, nyelvet ölt. S nem a fájó élettapasztalatot, hanem a csupasz magatartást veszik át az új nemzedék tagjai.

Nem gondolom, hogy a költő Ady Endre bő százéves kompországhasonlata a Kelet és Nyugat között oda-vissza, de inkább vissza ingázó Magyarországról segítené jelenünk és múltunk megértését. A Kelet ma már nem azt jelenti, amit akkor és Adynak jelentett (egyrészt), ha viszont olyan metaforaként értjük, melynek jelentése a Jó vagy a Rossz, a Szép vagy a Csúf, a Felemelkedés vagy a Lecsúszás, a Mennybe jutás vagy Pokolra szállás stb. végletei közötti választás (másrészt), akkor a legkevesebb, hogy félrevezető. Ladányi János végül is azt teszi (Kompország az Európai Unióban, Kritika, szeptember), amit nagyon el akar kerülni: végletekben gondolkodik. Ahogy kevesen nem. Mert egyik tábor abban látja a jót, amiben a másik a rosszat, abban a szépet, amiben a másik a csúfat, ami egyik szerint felfelé mutat, az a másik szerint lefelé, ami az egyik szerint a menny, az a másik szerint a pokol. Hát így nem fog menni.

B ő lére eresztett tudós pamflet? Szoros olvasatot nyújtó metakritikai dolgozat? Így is, úgy is olvasható Bezeczky Gábor munkája. A köztes műfaji térben egyedülállónak tetsző mű jött létre: az Irodalomtörténet a senkiföldjén az utóbbi két-három évtized minden bizonnyal legtekintélyesebb (s legtöbbet támadott) irodalomtudósának életművét teszi mérlegre. Formálisan pedig a fő műnek tekintett korszak-monográfia, az 1993-ban megjelent A magyar irodalom története 1945–1991 értelmező bírálatára törekszik – a nyelv, a szemléletmód, az értésmódszertan sajátosságait vizsgálván. Hogy Kulcsár Szabó Ernő nevét a szöveg mindvégig teljes alakban használja: ízlésünk szerint élcnek kevés, iróniának modoros. Mindenesetre nem elfogulatlan, nem előföltevések nélküli olvasást sejtet.

„Szabálytalan könyv ez” – így kezdi a kötet előszavát a szerző. Szándéka szerint „egy kis ismertetést” írt pesti barátainak, New York-i életéről.

Akönyv témája a magyar filmekben megjelenő múltszemlélet. A szerző elemzésének tárgya a filmtörténet egy adott korszaka, fő megközelítési szempontja azonban nem a filmtudományé, hanem társadalomtudományi és kultúrtörténeti. A filmek értelmezésekor arra kíváncsi elsősorban Murai András, hogy az adott korszakokban a művek milyen múltképet rajzoltak meg, s ez mit árul el az elkészítés jelenéről.

Közel száz magyar filmben szerepelt, Monori Lilivel közös színházuk, a Szentkirályi két évtizeden át a fővárosi alternatív kultúra egyik legfontosabb bázisa. Székely B. Miklós, „Laca”, ahogy mindenki nevezi, mostanság Jancsó Miklóssal (Oda az igazság) és Mundruczó Kornéllal (Frankenstein-terv) forgat, Szőke Szabolcs együttesében játszik – méghozzá Thomas Bernhard: Immanuel Kantjának címszerepét –, mindeközben saját filmeken dolgozik.

Cormac McCarthy híres regényének címét idézve, melyből a Coen testvérek készítettek nagysikerű filmváltozatot „Nem vénnek való vidék” fogadta a Lidóra látogatókat a 66. Mostra idején, nem is beszélve azokról, akik a fesztivál megkezdése előtt érkeztek. Vörös paravánokból épített labirintus takarta a még építés alatt álló új, futurisztikus hatású mozipalotát és vette körül a Casino meg a vetítőtermek körüli létesítményeket. Gondolom, a szervezők ettől reméltek némi ünnepélyes hangulatot és fesztiváljelleget.

Az elmúlt évben két olyan magyar film is készült, amely az ország távoli, civilizáció által alig érintett területein játszódik, s témája, középpontja, tengelye, esszenciája a kitaszítottság, mint az emberi létezés alapélménye. Nagy Viktor Oszkár Apaföldje és Mátyássy Áron Utolsó időkje egyaránt rendkívül erős szociológiai beágyazottságú, ezen szinten is hiteles és határozott állításokat megfogalmazó film, de mindkettő túllép a társadalomkritikán, kiindulópontnak tekinti csak a környezet s az abban működő köznapi hierarchiák és játszmák felvázolását. Hőseik nem csak azért magányosak és elhagyottak, mert a közeg, amely körülveszi őket, amely körülvesz bennünket: a szétesett, korrumpált, elhomályosult imaginációjú, szerencsétlen mai Magyarország (még akkor is, ha egy-másfél évtizeddel ezelőtti állapotok közé van visszavetítve ez a mindent eluralt rosszkedv és kiábrándultság), hanem éppen ennek a szétesettségnek és megzavarodottságnak mindent átható jelenléte teremti meg azt a helyzetet, amelyben valami ezen túlmutató magányosságra, magában az emberi létezésben gyökerező egyedülvalóságra, kivetettségre ismerhetni. Fehér György szellemiségét idézi meg a két elsőfilmes ígéretes debütálása.

Ami a Nap-keltével és a Nap-kelte körül történik, mélyen jellemző napjaink közéletére.