A kötet – a konferencia fölépítését követve –négy „közelítés”-nek nevezett fejezetbe csoportosítja a Kassák munkásságára reflektáló előadásokat, akciókat és emlékezéseket.

Bár a különböző témákat nem lehet mindig tisztán különválasztani és néhány előadás a konferencia időrendjéhez képest – a könyvben más fejezetbe sorolódott, mégis kirajzolódik, hogy egészében miben tértek el az egyes közelítések. Az „Első közelítés” a tiszteletadás fejezete (a konferencia és az emlékkiállítás megnyitóját jeleníti meg fotókon) , a „Második közelítés” főleg irodalomtörténeti, művészettörténeti és eszmetörténeti szempontból elemzi Kassák életművét, a „Harmadik közelítés” a Kassák-jelenségre reflektáló performanszokat, akciókat és hangkölteményeket tartalmazza, míg a „Negyedik közelítés” elsősorban Kassák és az utókor (posztmodern, újavantgárd, médiumok és természettudományok) viszonyát igyekszik elemezni. Bár főképp a „Második közelítés”-ben és a „Negyedik közelítés”-ben más tematikák is helyet kaptak (előbbiben például L. Simon László előadása a Magyar Műhely köre és Kassák kapcsolatáról, utóbbiban pedig Tsuszó Sándor Légtsuszamlás-akciója). De például Fájó János előadása is némileg szétfeszítette a „Negyedik közelítés” szűkösnek bizonyuló tartalmi kereteit. A „Második közelítés” tanulmányai közül különösen sok új szempontot villantott fel Suhajda Péter Kassák művészete és a szabadkőműves szimbolika kapcsolódásait vizsgáló elemzése. A különböző előadások, akciók és tanulmányok a hagyományos irodalomtörténeti vizsgálódásoknál sokkal szélesebb spektrumban tárgyalják Kassák Lajos életművét a kötetben, valamint ehhez és az egyes opuszokhoz való különböző – egyéni és csoportos – viszonyulásokat is fölvillantják. Talán először próbálnak igazán átfogó képet adni Kassák művészetéről és annak mai hatásáról, a hagyomány továbbéléséről. Ily módon egy más mellett jelenik meg a kötetben az avantgárd hagyomány és annak továbbélése, aktualitásai. A két vonulatot a konferencia és a könyv is igyekezett párhuzamosan felmutatni, mindkét összetevő jelentőségét hangsúlyozva. Fontos kérdés volt ebből a szempontból a történeti avantgárd és az újavantgárd (neoavantgárd) irányzatok viszonya. Több akció és előadás kapcsolódott ehhez a témához. Az előadások közül e témával kiemelten is foglalkozott L. Simon László előadása (A Magyar Műhely és Kassák) és Dárdai Zsuzsa–Saxon Szász János közös referátuma (A MADI és Kassák) , melyek részletesebben is elemezték az újavantgárd műhelyeinek kapcsolatát Kassák életművével. L. Varga Péter előadása pedig a klasszikus modern költészet és a posztmodern medialitásviszonyát vizsgálta. De legalább ennyire fontos a klaszszikus avantgárd műhelyeinek egymás közötti kapcsolatát föltáró előadás (Peter Weibel előadása a Ma köre és az osztrák avantgárd kapcsolatairól), illetve a kassáki életmű eszmeiművészi inspirációit elemző tanulmányok (Csehy Zoltán: „Mint ezer wagneri orchester”; Suhajda Péter: Kassák tényleges és szimbolikus szabadkőművessége). A „Parsifal” és a szabadkőműves szimbólumok hatása eddig kevés figyelemben részesült a korábbi Kassák-kutatók részéről. Ugyanígy hézagpótlónak tekinthető Czeizel Endre tanulmánya a művész genetikai örökségéről és családfájáról. A Szlovákiai Magyar Írók Közössége által szervezett 2007-es Kassák-konferencia anyaga több szempontból is tanulságos olvasmány, s nem csupán a szakértők számára.

Remélhetőleg az itthoni és a nemzetközi érdeklődést is fokozza a sokáig árnyékban maradt kassáki életmű iránt, további kutatásokat és tanácskozásokat előkészítve e tárgyban. (Szlovákiai Magyar Írók társasága, Pozsony)