galéria megtekintése

Rendőri kiváltságokat szereztek a BKV-ellenőrök

6 komment

NOL

Négyszázadik részéhez érkezett a NOL Képmentő sorozata, amelyet 2007 tavaszán indítottunk. Fotóarchívumunk kincsei közül Rédei Ferenc válogat, a régi képek hátterét pedig lapunk jelenlegi és volt munkatársai tárják fel. A jeles jubileumot kihasználva az elkövetkező hetekben vasárnaponként a Képmentők legjobbjait idézzük fel képgalériáinkban, a 400. résszel pedig majd januárban jelentkezünk.

Ebben a galériában az emberarcú közlekedéssel foglalkozunk. Bár talán van, aki a jelzővel vitatkozna.

Ilyen is volt: az emeletes Ikarus

Igen, volt emeletes Ikarus busz. Igaz, hogy csak egyetlen egy darab, de volt. És nem is exportra ment, hanem itt közlekedett menetrendszerűen, Magyarországon.
Igen, volt emeletes Ikarus busz. Igaz, hogy csak egyetlen egy darab, de volt. És nem is exportra ment, hanem itt közlekedett menetrendszerűen Magyarországon.
Mikó László / Népszabadság/archív

 

Guruló emeletes ágyak

Amikor hazánkban bevezették a gyermekgondozási segélyt (a GYES-t), megnyílt a Mikroszkóp Színpad, megjelent Örkény Tótékja, valamint 940 ezer ember elektromos háztartási gépek bekapcsolásával szavazott a Riporter kerestetik tévévetélkedő döntőjében..
Amikor hazánkban bevezették a gyermekgondozási segélyt (a GYES-t), megnyílt a Mikroszkóp Színpad, megjelent Örkény Tótékja, valamint 940 ezer ember elektromos háztartási gépek bekapcsolásával szavazott a Riporter kerestetik tévévetélkedő döntőjében... akkor mutatták be a sajtónak az új közlekedési eszközt, a hotelbuszt.
Mikó László / Népszabadság/archív

Két Gellért-hegynyi föld a metróból

Könnyen lehet, hogy a fotón látható, több mint negyvenéves szerelvény még ma is jár a metróban. Vagy nemrég vonták csak ki a forgalomból. Amikor ez a kép készült, 1968-ban, még próbaúton tesztelték a kettes metró első, a Deák tértől a Fehér útig futó
Könnyen lehet, hogy a fotón látható, több mint negyvenéves szerelvény még ma is jár a metróban. Vagy nemrég vonták csak ki a forgalomból. Amikor ez a kép készült, 1968-ban, még próbaúton tesztelték a kettes metró első, a Deák tértől a Fehér útig futó szakaszát. A megnyitóra 1970-ig kellett várni.
Mikó László / Népszabadság/archív

Jegyeket, bérleteket...

Volt idő, amikor a jegyellenőröknek legalább akkora tekintélyük volt, mint egy akkori rendőrnek
Volt idő, amikor a jegyellenőröknek legalább akkora tekintélyük volt, mint egy akkori rendőrnek
Bánhalmi János / Népszabadság/archív

Versenyben készültek az Ikarusok Budapestnek

Az utókor mostohán bánik a 180-os csuklós Ikarus-buszokkal, pedig ezek nem is olyan régen Budapest közlekedésének meghatározó járművei voltak. A veterán buszfelvonulásokon a faros Ikarus a sztár, és a társai között sem sorakozik ez, illetve ennek szó
Az utókor mostohán bánik a 180-os csuklós Ikarus-buszokkal, pedig ezek nem is olyan régen Budapest közlekedésének meghatározó járművei voltak. A veterán buszfelvonulásokon a faros Ikarus a sztár, és a társai között sem sorakozik ez, illetve ennek szóló testvére, az 556-os. Mutatóba maradt csak belőle néhány felújított példány.
Népszabadság/archív

Tátra indul

Hideg téli napon vizsgálták az első Tátra-villamosokat a BKV szakemberei 1979 januárjában, amikor a Népszabadság fotósa megörökítette őket. Az előző évben készültek a kocsik Prágában, ahol megtörténtek a szükséges próbák, azután átkerültek Budapestre
Hideg téli napon vizsgálták az első Tátra-villamosokat a BKV szakemberei 1979 januárjában, amikor a Népszabadság fotósa megörökítette őket. Az előző évben készültek a kocsik Prágában, ahol megtörténtek a szükséges próbák, azután átkerültek Budapestre. Iskolaszerelvények lettek, és a 4000 és 4001 pályaszámot kapták.
Balogh P. László / Népszabadság/archív

Dunára, magyar

A Kádár-rezsim sokféleképpen tudta büntetni a szocialista társadalom legfőbb értékét: az embert. Kimódolt próbatételeinek egyike a szakszervezeti beutaló volt, amellyel a vállalat dolgozói pár évente arra kaptak lehetőséget, hogy az év meghatározott
A Kádár-rezsim sokféleképpen tudta büntetni a szocialista társadalom legfőbb értékét: az embert. Kimódolt próbatételeinek egyike a szakszervezeti beutaló volt, amellyel a vállalat dolgozói pár évente arra kaptak lehetőséget, hogy az év meghatározott két hetét ugyanazoknak a társaságában töltsék, akikkel a többit.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív

Nagyvárosi boulevard

Akkor most vegyük szépen sorba, mi minden nincs már, ami még javában volt a pesti Rákóczi úton ezen az 1963 karácsonya előtt készült képen.
Akkor most vegyük szépen sorba, mi minden nincs már, ami még javában volt a pesti Rákóczi úton ezen az 1963 karácsonya előtt készült képen.
Kéri Dániel / Népszabadság/archív

Buszjeggyel a Dunán

A Dunáról egészen másként fest Budapest, mint ha a családi Wartburg hátsó üléséről bámulja az ember. A hullámok közül felnézve egyrészt jóval nagyobbnak tűnik minden, a város pedig megkapóan szép. Tiszta, tágas, jószagú.
A Dunáról egészen másként fest Budapest, mint ha a családi Wartburg hátsó üléséről bámulja az ember. A hullámok közül felnézve egyrészt jóval nagyobbnak tűnik minden, a város pedig megkapóan szép. Tiszta, tágas, jószagú.
Mikó László / Népszabadság/archív

Villamosok a levesben

Jó negyven éve ugyanis, hogy a Kossuth Lajos utcán és Rákóczi úton végighaladt az utolsó járat. A búcsút a BKV 1972 szilveszterére időzítette, a hivatalos indoklás pedig úgy szólt, hogy...
Jó negyven éve ugyanis, hogy a Kossuth Lajos utcán és Rákóczi úton végighaladt az utolsó járat. A búcsút a BKV 1972 szilveszterére időzítette, a hivatalos indoklás pedig úgy szólt, hogy...
Népszabadság/archív

Nem úttörő, de a mienk

A képen kibukkan a föld alól a földalatti. A most is zakatoló Ganz-gyári szerelvény. 1973-ban történt ez, amikor a főváros éppen lecserélte az akkor már majd nyolcvanéves, régi Siemens gyártmányú szerelvényeket. Illetve motorkocsikat, mert akkor már
A képen kibukkan a föld alól a földalatti. A most is zakatoló Ganz-gyári szerelvény. 1973-ban történt ez, amikor a főváros éppen lecserélte az akkor már majd nyolcvanéves, régi Siemens gyártmányú szerelvényeket. Illetve motorkocsikat, mert akkor már jó pár éve az eredeti földalatti kocsikhoz csatolva pótkocsik is zötyögtek a Népköztársaság útja alatt.
Népszabadság/archív

Kossuth, Liszt és TGM

Ez itt a Nádor utca. A főváros öt Nádor utcájának egyike. Nem a földszintes, jelentéktelen erzsébeti, melynek szomszédságában én lakom, hanem a legjelentősebb. A Lipótváros tengelye. Ahol Liszt Ferenc és Kossuth Lajos lakott egykoron. És Tamás Gáspár
Ez itt a Nádor utca. A főváros öt Nádor utcájának egyike. Nem a földszintes, jelentéktelen erzsébeti, melynek szomszédságában én lakom, hanem a legjelentősebb. A Lipótváros tengelye. Ahol Liszt Ferenc és Kossuth Lajos lakott egykoron. És Tamás Gáspár Miklós lakik most. Amikor felvételünk készült, 1968. július elsején éppen egyikük sem lakott ott.
Bánhalmi János / Népszabadság/archív

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.