Nézem, nézegetem a Heti Hetest, a kommunisták egykori kedvenc műsorát, és azon gondolkodom: vajon mikor szűnt meg?

Akár azt is mondhatnánk, hogy újra virágkorát éli a humor; a mennyiséget tekintve feltétlenül.

A TV 2 mindent bevet. A Jóban Rosszban című szappanoperába például a thrillertörténelem legbénább álarcos fantomját sikerült importálni. A snicceres gyilkost. És lehet találgatni, vajon tényleg Ibolya szelleme jött-e vissza Csillagkútra álruhában, hogy kinyírja szépen Margitot, vagy esetleg más titok lappang itt. A mindenbedobás másik tünete, hogy a csatorna a Viva TV modorában csinál szatellitműsort a Megasztárnak, ez volna a Megamánia.

Mi lenne, ha egyszer a frankót mondanád Claudia? Ha egyszer spontán és őszinte lennél? Ha hagynád a jeleneteket és a mesterkéltséget?

Volt-van-lesz soft szexjelenet a TV2-n. Az Édes négyes első dramaturgiai csúcspontjának gondolt jeleneten már sikerült is túlesni. Jaj - mondja Murányi András

Mielőtt vállról indítható rakétával megtisztított stratégiai felületeken kedvesvezetős versek látnak napvilágot sámándobos aláfestéssel (zongorán kísér Ákos), s egyetlen zselézett hajú, Versace-táskás táltos kezd dzsojsztikozni a Kim Dzsong Il-korszakot kiáltó, hűvös határozottsággal a Markó utcába kísért lakájmédiával, élvezzük ki a magyar televíziózás pluralizmusát, különös tekintettel az ilyen mondatokra: „Tisztelt anyád, pedig büdös!"

Az Echo TV-nél örvendetes praxist űznek abból, hogy miként szedáljanak le, mint egy marék Rivotril, és hogyan pörgessenek fel, mint egy mekis zacskónyi amfetamin. Egyszerre. Hipertóniába szenderedünk. Csatornaszlogennek nem is rossz.

Kissé csalódott vagyok amiatt, hogy „Ki tudja jobban megölni a másikat?” munkacímmel még nem fejlesztettek ki úgynevezett valóságshow-t (vagy igen, csak még nem került adásba).

Miklós ráment a piára, és ez a mi szerencsénk. Ha Miklós nem megy rá a piára, akkor most szegényebbek lennénk a napi gyártású magyar szappanoperák minden bizonnyal egyik legnagyszerűbb alakításával, és ezt most minden irónia nélkül.

Annyi konzervet ad manapság a Magyar Televízió, hogy az ember a legszívesebben elsírná magát, jaj, de rossz helyzetben van a közszolgálat, jaj, jaj, csak hát ezzel a nagy a könnyfolyatással szépen ki is röhögtetnénk magunkat, amennyiben igazak azok az itt-ott meg-megerősítgetett információk, amelyek szerint van ott zseton, van ám, csak éppen nem feltétlenül oda megy az, ahova kellene.

Juhász Előd minden bizonnyal beledől a kulisszabukszusba, ha 1987-ben azt mondják neki a Zenebutik forgatási szünetében, hogy kicsit több mint két évtized múlva ez az állítólag nem is olyan rossz lantművész, Benkő Dániel azzal kasszíroz nagy pénzt, hogy nyilvánosan keres magának feleséget.

Ebből mi lesz, sikítottam otthon. Jön Liptai C. és az ő Playboy-szabványosított melle? B. B. Évi terhesen, cigarettafüstöt fújva, alkoholmámorban? Vagy ami a legrosszabb, jön Havas Henrik? Show-t csinálni nehéz; főként, hogy az ilyesmi itt, a Balkánon az unteralles szinonimája; ostoba kérdések, öninterjúk, kínos tévesztések... S ha a főműsort Azurák Csaba riportja és Onyutha Judit időjárás-jelentő DVSC-mezes fellépése vezeti fel, akkor miért is volna reményünk arra, hogy maga a BL-meccsközvetítés jó lesz? De legalább nem lesz rossz? Nem lett rossz.

Éppen két esztendeje annak, hogy meleg szavakkal és bőségesen méltattuk a Jetix nevű televíziós csatornát, amelyen – ahogy akkoriban fogalmaztunk – nyegle gyerekhősök, baltaarcú gonoszok, tarajos űrlények, pimasz mutánsok és hasonló bájos figurák pallérozzák a gyermeklelket. Galaktikus háborúkban vesznek részt, könnyedén gyilkolnak, és olyan természetességgel szívják a vért, mint egy Duna-parti szúnyog áradás idején. Átrendezve a szavak jelentését, hogy aztán a Jetix erőfeszítéseinek (is) köszönhetően speciális értelmet kapjon az erő, a siker, a győzelem, és néhány hasonló kifejezés.

Csak a hipokriták, meg a tökhülyék lepődtek meg azon, hogy a hétfői Napkeltében Vona Gábor egy szerinte méltatlan kérdésre azt válaszolta Betlen Jánosnak: ha a műsorvezetőt ennyire izgatja a zsidókérdés, talán költözzön ki Izraelbe. Húsz éve gyakorlatilag az összes praktizáló közéleti elmebeteg, minden szpáhi és ellenszpáhi végigrohanhat a reggeli-esti műsorokon.

Mindenekelőtt szomorú kötelességemnek kell eleget tennem: szerda este, életének 4849-4850. epizódjában Magdi anyus legurult a lépcsőn, majd kis idő múlva: elhalálozott. Egy papírgalacsin okozta vesztét. Meglátva az összegyűrt anyagot, feléledt benne a takarítónői lelkiismeret, visszafordult a lépcsőről, mondván: "a csudába!", felszedi gyorsan. Nem jött össze.

Nagy öröm, hogy kis hazánkban mindenik tévéállomás tisztában van azzal a széles körben ismert ténnyel, amely szerint 1989 és 2009 között pontosan húsz év telt el; az már kevésbé, miért üresek, kötelezőkűr-jellegűek, kvázi megúszósak a rendszerváltást - amennyiben, persze, volt ilyen (...) - taglaló műsorok úgy közszolgálatilag, mint kereskedelmileg.

Hatodik állomását hagyta maga mögött múlt vasárnap az m2 játékos nyelvi vetélkedője, a Szósz?! :) A jegyzet erejéig most felejtsük el az infantilis emotikont meg a törekvést, hogy a néző összekacsintson a szerkesztőkkel, értik, szósz, vicc, több értelem, muhaha. Tényleg felejtsük el. Mert ez a műsor jó.