A szellemi műhelyek, mint a miénk, nem csinálják a politikát, így az az érvelés, hogy ne csodálkozzunk, ha nem kapunk pénzt a jobboldali kurzus idején, nem helytálló – állítja Földes György, a ma húszéves Politikatörténeti Intézet főigazgatója. Az intézet nincs nevesítve a jövő évi költségvetésben, így könnyen lehet, hogy elesnek az állami támogatástól.

Nincs garancia arra, hogy egy sikeres politikai elemzőből, tanácsadóból, kommunikátorból sikeres politikus válik. A két szakma ugyanis teljesen más képességeket kíván – vélik a szakemberek. Mégis minden ciklusban akadnak, akik „elcsábulnak”, és kipróbálják magukat a politikában. A mostani választásokon inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Az SZDSZ története már tavaly, az európai parlamenti választáson véget ért – mondja Lakner Zoltán politológus. Hozzáteszi, hogy szinte semmi esélyt nem lát arra, hogy a párt még egyszer talpra álljon: tagsága jelentősen megfogyatkozott, nem lesz parlamenti frakciója, nem kap költségvetési támogatást és eltűntek azok a vezetők is, akik korábban irányt szabtak az SZDSZ-nek.

Azt, hogy mi vár ránk, mi sem mutatja jobban, mint a Kertész Imre 80 éves születésnapjára Die Weltben megjelent interjú kapcsán produkált műbalhé. Ez is világosan bizonyította, hogy a magát már most hivatalosnak hitt Magyarország nem tűr meg Nobel-díjas magyart az ország határain belül, kivéve, ha meghódol neki. Ugyanúgy, ahogy történt minden magyar tudóssal, művésszel az elmúltnak hitt XX. században, a folytonos Trianonok évszázadában.

Ilyenkor, egy kor kihaltán, erők elszivárgásakor, amikor végleg kicsúszik kezünk közül a sorsunk, szokás számot vetni, leltárt készíteni: mi maradt, mit érdemes még magunkkal vinni a ki tudja hovába. Csak a legfontosabb, legszükségesebb kerülhet be: tudja, én magammal vittem a vagonba az érettségi bizonyítványomat, hogy hátha kell a munkahelyhez; az ókortudós a munkaszolgálatra a görög Homéroszát. A leltárba fölvesszük, hogy az eddig rossz irányba vezetők után, most jönnek a roszszabb irányba irányítók, hogy életünk, munkánk kicsúsztak kezünk közül, ellenőrzésünk alól.

A cápa utolsó tangója címmel jelentek meg a Gondolat Kiadónál Szekfü András szociológus tanulmányai, amelyeket a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben írt a Tömegkommunikációs Kutatóközpont (TK) munkatársaként. Zömében zárt anyagok. A korabeli progresszív értelmiségi gondolkodás tükröződik belőlük a média és a társadalom pártállami viszonyairól és a lehetséges demokratikus médiamodellről. A szerzővel az akkori illúziók és a mai valóság feszültségéről is beszélgettünk.

- Tán még az áramot is ráengedné. - Esküszöm megtenném! - üvölti vicsorogva a Tizenkét dühös ember című filmben az esküdtszék egyik tagja, miközben egy vádlott fiúról el kellene dönteniük, hogy bűnös vagy ártatlan. Politikai közbeszédünk sok szereplője hasonlít az esküdtre. Kiveszni látszik a racionális közéleti diskurzus, a helyén áldozatát kereső indulat van. A jelenség patologikus.

Több évtizednyi látszólagos nyugalom és mozdulatlanság után hirtelen megmozdultak az addig megingathatatlannak hitt hatalmi/politikai szerkezetek 1988 Magyarországán. Az állampolgár több változást élhetett át ebben az évben, mint 1956 óta bármikor. E változások egymással némileg kapcsolatban lévő, egymást erősítő mozzanatokban fejeződtek ki: a hatalmi szféra gyors széthullásának kezdetében, az akkoriban alternatívnak mondott mozgalmak gyors és hatékony talpra állásában és az eddig apatikusnak vélt átlagemberek váratlan mértékű aktivitásában.

Még karácsony előtt, nyolcvanegy éves korában elhunyt Samuel P. Huntigton amerikai politológus, a Harvard egyetem volt professzora. Tizenhét könyvet írt, s ezek közül az 1996-ban megjelent könyve "A civilizációk összecsapása" világszerte ismertté tette. Elmélete szerint a hidegháború befejezésével a nagy civilizációk közötti vallási-kulturális különbözőségek fognak összeütközésekhez vezetni. NolBlog

Szeptembertől, az őszi parlamenti ülésszak kezdetével új tanév kezdődik a politikusképző iskolákban is. Tény, egyik párt sem bízza a véletlenre az utánpótlását.

A Fideszben új irányvonal kidolgozása indult meg - erről Stumpf István politológus, Tőkéczki László történész és Elek István közíró beszélt szerda este a közszolgálati rádióban a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent publicisztikával kapcsolatban.

Kialakult Magyarországon is egy új szakma: a médiapolitológus. Úgy tűnik, ez a szakma mára már kasztba is rendeződött. Ők azok a szakemberek, akik választási időszakban - s manapság mintha permanens kampányidőszakot élnénk - nap mint nap feltűnnek a különböző médiumokban, és magyarázzák az aznapi politikai történéseket.