A bőség kritikusai a boldogságot tekintik a társadalom céljának, s a jólét paradoxonjának nevezik, hogy nem tesz boldoggá. Tán csak nem azt kellene ajánlani az embereknek, hogy ne törekedjenek többre, hanem érjék be azzal, ami jut nekik?

Amerikában a tudósok véleménye még mindig megoszlik abban a kérdésben, hogy szűkül-e feketék és fehérek között az IQ-szakadék. A szakértők még a tényadatokban sem tudnak megegyezni, nemhogy a következtetésekben és a követendő politikában.

A jóléti államtól elsatnyult Európa óhatatlanul a terjeszkedő iszlám áldozatául esik, és Amerikának egyedül kell megvívnia a harcot a demokrácia fennmaradásáért. Már amennyiben nem mond le férfias hagyományairól. Legalábbis a konzervatív publicista szerint.

Az év első nyolc hónapjában lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme Magyarországon: a születések száma kismértékben emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évvel összehasonlítva. Kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban, a népesség becsült lélekszáma augusztus végén 10 millió 67 ezer volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden nyilvánosságra hozott tájékoztatójából.

A bőkezű támogatásnak köszönhetően egyre több német anya választja karrier helyett a gyereknevelést. Ez sokba kerül az adófizetőknek, és hozzájárul a nemek közötti egyenlőtlenség fenntartásához.

A jobboldali koalíció nyert a svéd választáson. De elhamarkodott lenne arra következtetni, hogy megbukott a skandináv jóléti modell.

A CDU megszorító csomagot ígért a választási kampányban. A nagy őszinteség miatt majdnem elvesztették a választást. Tanultak a leckéből. Kormányra kerülve megfeledkeztek az ígéretekről.

A jóléti állam hívei világszerte előszeretettel példálóznak a svéd mintagazdasággal. Maguk a svédek az irigylésre méltó makrogazdasági mutatók ellenére sem elégedettek a kormányzó szocialistákkal.

A piacpárti republikánusok az állam klasszikus közhatalmi funkcióit is privatizálni akarják. Magánvállalkozókra bízzák az adóbehajtást, sőt a hadviselést is. Vissza a 16. századba?

A nemrég elhunyt Galbraith könyveiben a hatvanas évek uralkodó gazdasági eszméit találjuk. A nyolcvanas években ezeket tévesnek és veszedelmesnek tartották. De a nyolcvanas évek is elmúltak.

A kis állam hívei szerint a magánkézben lévő cégek minden tekintetben színvonalasabb szolgáltatást nyújtanak. Tényleg jobb lenne, ha a kórházban olyan nehéz lenne nővért találni, mint eladót a szupermarketben?

A magas adók az igazságosságot szolgálják a skandináv modell hívei szerint. Az állam nem a szegényeket, hanem a középosztályt támogatja az újraelosztással – mondják a kritikusok.

A teljes foglalkoztatottságot sok szakember és politikus illúziónak, vagy egyenesen beválthatatlan, demagóg politikai ígéretnek tekinti. Pedig Nobel-díjas közgazdászok is hisznek benne.

A karcsú állam kedvelői a versenyképesség nevében csökkentenék az adókat. A testes állam hívei a versenyképesség érdekében adóbevételekből akarják támogatni az oktatást, kutatást, infrastruktúrát.

A németek és franciák irigylik a finn jóléti államot. A finnek viszont az észteket irigylik. A vállalkozók észtesítenék az adórendszert.

A modern, rugalmas szervezetek nagyobb szabadságot kínálnak, mint a régi bürokrácia. De inkább vasútállomásra hasonlítanak, mint egy falura. Olyan kellemesek, és olyan biztonságosak is.

A jóléti állam lebontása hozza lendületbe a gazdaságot – példa rá Amerika. A szociális intézményrendszer kiterjesztése segít a gazdasági bajokon – mint az amerikai példa mutatja.

A kínai gazdaság a globális kapitalizmus nyertese. És a kínaiak? Ők is jól járnak a globalizációval? Vagy még rosszabbul megy a soruk, mint az igazi kommunista időkben?

Az amerikai fánk, a doughnut közepén lyuk van. Csakúgy, mint a megreformált gyógyszerellátási rendszer közepén. Aki beleesik, akár meg is halhat.

A svéd szakszervezetek nem engedik, hogy kizsákmányolják a lett vendégmunkásokat. De a lettországi svéd vállalatok alkalmazottaiért miért nem aggódnak annyira?