1912-ben a BAZ megyei Cukor Adolf és a San Franciscó-i Jesse L. Lansky húzott egy merészet, és megalapította a Paramount Picturest. Az idén százéves filmstúdió a történelem egyik legsikeresebb vállalkozása lett.

Tapasztalatait, olvasmányait az ember egymásra másolja – így alakul (folyamatosan) a Konglomerát. A maga sajátos, mai Erdély-képe, amelyet igyekszik könyvbe foglalni. (Akár kisbetűvel, konglomerátumformában fogalmazva, de nagybetűkel írja be magát az életünkbe.)

Lassan negyven éve dübörög a venezuelai zenei-szociális (a két szót akár meg is fordíthatjuk) megaprogram, az El Sistema. Valami hasonlót nálunk is terveznek. A venéz szellemet és habitust testközelből ismerő muzsikus a jelen kondíciókat nézve nem túl optimista a honosítás sikerét tekintve, bár szilárd meggyőződése: a módszer nálunk is sokat segíthetne.

Ha egy mennyei riport erejéig köreinkben tudhatnánk Charles Dickenst, nem kis meglepetésben lenne részünk: arcpirító szidást, komoly dorgálást kapnánk tőle. Dickens két meghatározó alaptétele az igazságtalanság üldözése és a szegények, árvák, szerencsétlenek jogainak védelme. Manapság az látszik megerősödni, hogy a két tételhez a világ a sok átöltözés közben véletlenül egy régi kabátban felejtette a megoldókulcsot.

A törökök uralmuk alá hajtják a világot – igaz, ezúttal egy klasszikus szappanopera segedelmével. Már Szlovákiában és Horvátországban is vetítik a Nagyszerű évszázadot, amely a Borgiákkal akar vetélkedni.

Száznégy éves koráig aktívan dolgozott, 98 évesen még újranősült, és a világért nem mondott volna le a napi pohár vörösborról. Besöpört minden építészeti díjat, nem látott semmi ellentmondást abban, hogy hithű kommunistaként számos székesegyház és templom fűződött a nevéhez.

Egyre szűkebbnek érezzük Naprendszerünket: a 35 évvel ezelőtt útnak indított Voyager–1 űrszonda lassan a Naprendszer széléhez ér, a Marson robotok kószálnak, a kisbolygó felszínét is megkapartuk, de emberként még nem jutottunk messzire. Csupán a négyszázezer kilométerre lévő Hold felszínére lépett ember. És mégis azon gondolkozunk, hogy másott kialakulhatott-e az élet?

Egy hatalompolitikai rendszernek három forrása van; három dologgal kell etetni, hogy újratermelődjön: pénzzel, ideológiával és szavazattal – ezt mondta Orbán Viktor Kötcsén és más, választások körüli beszédeiben. A polgárinak mondott oldalon mindez sokakat lelkesített, de ennél szélesebb rétegeknek adott reményt egy jobban működő, kevésbé korrupt kormányzásra, ami a centrális erőtér koncepciójában öltött testet.

– Erzsébetváros a mi közös szerelmünk! – mondja nevetve a Brazíliából jött fényképész, Claudia Martins (képünk jobb oldalán) és a Vajdaságból érkezett grafikus, Majoros Zita (bal oldalon).

Elsa Valle és Winand Gábor koncertjein a kubai ritmusokból építkező életvidám, mainstream dzsesszé a főszerep. A legnevesebb havannai zeneművészeti iskolában diplomázott Elsa Valle és a Babos Gyula által felfedezett, húszas évei óta az élvonalban muzsikáló Winand Gábor egymásra találásával örökre megváltozott a két zenész élete, egyúttal pedig egy új és eredeti produkcióval gazdagodott a hazai dzsesszkínálat.

Az unalom gyűjtőhelye a hétköznap délután. Abból a legjobb kilépőhely a Mezzo operasávja.

Nem láttam még Kulka Jánost olyan önfeledtnek civilben, mint az Önételrajz című könyvének bemutatóján. Összefügghet azzal, hogy a legjobb pillanatnak az evést tartja.

Nem kell unalmas gyöngyvászon tatyóba rejteni a laptopot vagy a táblagépet. Hazai tervezők kínálnak minőségi táskákat és tokokat: színeset, elegánsat, vicceset. Ajándéknak sem utolsók.

Furcsa, nem? A klasszikus muzsikát játszó Budapesti Fesztiválzenekar Hétköznapi őrület címmel adja elő Bartók Béla két egyfelvonásosát a nagy zeneszerzőről elnevezett hangversenyteremben. Pedig még az sem őrült gondolat, ami utána következik!

Van-e recept dalíráshoz? Gyógyít-e Mozart kismamákat? Békési Andrea és Presser Gábor beszélget a kora hajnalokról, a kánkánról és a véletlen dallamokról.

Ahogy a darab valamely pontján megállapítja az egyik – persze romlott – szerencsétlen, „az erény nem fizetődik ki, csak a komiszság, ilyen a világ, pedig nem kéne ilyennek lennie”.

Kosztolányi a halálos ágyon. Mond mindenfélét, szóviccet ír, rendelkezik, érzi, hogy rajta az utókor szeme, és még az utókorból nézve van valami szörnyűséges abban, hogy ilyenkor is pózol, azt írja: hiszek az életben, remélve, hogy ezt majd éppen olyan jelentős utolsó mondatként tartják majd számon, mint azt, hogy mehr Licht. Voltaképpen szép tőle, hogy tud még pózolni, hogy van a rettegésen kívül legalább pillanatokra más gondolata is; ettől félt már kisgyerek kora óta, és most eljött, még reménykedni sincs miben, mert a másik lehetőség a kibírhatatlan fájás

Nálunk a sportot illik komolyan venni. Élet-halál harc folyik a pályán és a nézőtéren is. A tévénél ülő nem is érti, hogyan ölelkezhetnek össze a meccs végén, akik az előbb verték egymást és a bírót is,mert elővett egy piros lapot a zsebéből!

Kitaibel Pál 1757. február 3-án született, az akkori Sopron vármegyei Nagymartonban (ma az ausztriai Burgenland: Mattersburg). Körbebarangolta a Kárpát-medencét, megalapozta a magyar botanikát, jelentősek állattani és geológiai felfedezései, sírjára mégsem vigyáztak az utódok. 1817. december 13-án hunyt el.

Huszadszor rendezték meg a paksi Gastroblues Fesztivált a nyáron, most itt a számvetés ideje.A szervezők ugyanis, bátran mondható: hagyományt teremtettek azzal, hogy évről évre igen mélyrehatóan dokumentálják a nyári fesztivál eseményeit.