Schmidt Mária, az ismert Fidesz-propagandista felháborodott (Lássunk tisztán!, augusztus 4.). Legalábbis úgy tett, mintha fel lenne dúlva, hogy ennek ürügyén vitriolos cikket írhasson. A cikkében foglalt átkozódás megszokott, abszurd állításai cáfolatra alig érdemesek. Kivételesen mégis reagálok rá három pontban, mert vannak az írásnak tanulságai.

Európai, regionális és magyar belpolitikai témákat egyaránt érintett, de főképpen a magyar kormánynak üzent Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn tartott, rendkívül éles hangú előadásában. A "Magyarország jövője jövőre" címet viselő előadásra az idén a tavalyinál kevesebben, mintegy kétezren voltak kíváncsiak.

Schöpflin György cikkéből (Baloldaliság és nemzet, július 30.) azt emelném ki mint meglepő újdonságot, hogy - a vele immár egyívású tollforgatók förmedvényeivel ellentétben - "érdemi vitára" hív ki "a nemzetről és a baloldal nemzetfogalmáról". Talán emlékszik rá, hogy a baloldali Szép Szóban, melynek számait nagyapja és édesapja könyvtárában valaha lapozhatta, forrón pártoltam a civilizált dialógust, kivéve az olyan, manapság már nagyon elszaporodott ellenfelekkel, akiknek szemében minden ellenfél gyűlöletes ellenség, akikkel nem érdemi vitákat kell folytatni, hanem doronggal a fejükre sújtani. Ha jól értem, a személyes ajánlata egyben talán jelzés is, mely egyes elvtársai szándékát is kifejezi. Üdvözlöm, és állok elébe.

Fejtő Ferenc írása a magyar baloldal nemzetfogalmáról (Történelmi lecke Orbán Viktornak, július 25.) legalább két szempontból támadható: módszertanilag és tartalmilag. Módszertani gyengesége alapvetően a kategóriák összemosásából áll, nevezetesen abból, hogy a magyar baloldalt kiemeli az összeurópai kontextusból, és összekeveri a Marx előtti és a Marx utáni baloldalt.

Az 1989-es felszabadulásunkat követő első szabad választások után az új külügyminiszter állt elő megint azzal, hogy a jobboldali kormánykoalíció "jóval hitelesebben képviseli... a magyarság nemzeti értékei iránti elkötelezettséget, mint a T. ellenzék (értsd: baloldali és liberális) tagjai." Így érveltek a "nemzeti erők" képviselői is 1945 előtt: a jobboldal a nemzeti érdek természetes képviselője.

A Magyar Szocialista Párt utódpárt. Megalakulásukkor erről saját maguk döntöttek. Mert lehetett volna úgy is, hogy az egyesült párt felbomlásáról határoznak, a szociáldemokrata párt hagyományára támaszkodva megalakítják az MSZP-t és a kommunista párt örökségét átengedik a mai Munkáspártnak, illetve Kommunista Pártnak. Vagyoni és ki tudja még milyen okokból másképp történt. Így tehát az MSZP utódpártja lett a KMP-nek, az MKP-nak, az MDP-nek és az MSZMP-nek is. Történelmi örökségét Kun Bélától, Rákosin, Gerőn, Révain, Farkason keresztül, Biszkuig, Marosánig, Münnichig, a kádári megtorlásig töretlenül vállalja. Nehéz egy ilyen utódpárttal együttműködni, hiszen még a vitatkozáshoz is szükséges egy közös alap, egy politikai és etikai minimum, például az, hogy a párt vezetői megtorló erőkkel nem vállalnak közösséget, quislingeket nem mentegetnek. Ha az MSZP mai vezetése még erre a minimumra sem képes, lehetetlen igazi párbeszédet folytatni.

Senki ne próbáljon úgy tenni, mintha meglepődne azon, hogy Orbán Viktor ismét nyersebben fogalmaz. Maximum annyi történt, hogy a közelmúltban apró túlzásokkal, szolid csúsztatásokkal, valamint joviális mosollyal operált, Bálványoson pedig a gázra lépett.

Első fejezet. Orbán Viktor az erdélyi Tusnádfürdőn nemzetrontással vádolja meg a magyar "baloldalt", kunbélázik, rákosizik, és természetesen úgy tesz, mintha a magyar baloldali hagyománynak nem létezett volna egy erős (bár heterogén) politikai-szellemi vonulata a szociáldemokráciától és a szocdem szakszervezetektől az '56-osokig; Ady Endrétől Csécsy Imrén és a parasztpárti Bibó Istvánon át Illyés Gyuláig.

Bár Fejtő Ferenc Orbán Viktornak címezte a magyar baloldal évszázadokon átívelő, progresszív hagyományait felidéző, remekbe szabott történelemleckéjét (Történelmi lecke Orbán Viktornak, július 25.), tartok tőle, hogy legalább annyit tanulhat belőle a magyarországi baloldali, mint a jobboldali politikai "elit".

Orbán Viktor szombaton Erdélyben, Tusnádfürdőn beszédet tartott, amelyben a többi között kifejtette véleményét a baloldalnak a magyar történelemben játszott, szerinte állandóan nemzetrontó szerepére („Amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére”).

Orbán Viktor mostanában egy nem létező madarat: héjagalambot játszik. Miközben ugyanis itthon jobbára galambot alakít, és gyakran (például a Gyurcsány Ferenccel folytatott tévévitában) balról próbálja előzni a kormányfőt, külföldön gyors egymásutánban kétszer is izmos héjának mutatta magát. Az európai politikában ugyan szokatlan dolog külföldről belpolitikai konfliktusokat gerjeszteni - Orbán ezt most is skrupulusok nélkül megtette; méghozzá közvetlenül az után, hogy a hazai közvéleménynek azt bizonygatta: ő nem számháborúzni akar, hanem az országot segítő konstruktív párbeszédre törekszik a kormányfővel. Majd - szinte egy szuszra - előbb Washingtonban kanyarodott vissza "gazdaságtöpörödési" elméletéhez, és keltette ezzel rossz hírét Magyarországnak az ottani befektetői körökben, azután Romániában még erre is rátett egy lapáttal. Merthogy tusnádfürdői beszédében már nem elégedett meg a "túladóztatástól bénult gazdaság" víziójával, hanem ráadásul a "nemzetre rárontó baloldal" lázálmával is traktálta hallgatóságát.

Csak litánia volt Szűrös Mátyás szerint az a nyílt levél, amelyet 1990 márciusában négy másik szocialista vezetővel együtt ő is aláírt. Így nincs jelentősége annak sem, hogy ebben azt írják: "a múlt bűnei nem terhelnek". Szűrös, miként egy másik aláíró, Pozsgay Imre is váltig állítja: egyetértenek Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével.

Bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort az MSZP, mert kódolt zsidózásnak tartják a Fidesz elnöke által a baloldal genetikai meghatározottságáról mondottakat.

Lássunk tisztán! címmel jelent meg Schmidt Mária írása a lap augusztus 4-i számában. Ezzel a címmel nem lehet nem egyetérteni. A tisztánlátás érdekében szeretnék feltenni néhány kérdést.