Amikor az első filmes Benh Zeitlin Beasts of the Southern Wild című mozijával januárban megnyerte a Sundance fesztivált, csak néhány kritikus jegyezte meg a nevét. Most, hogy Cannes-ban megnyerte a kritikusok díját és a legjobb debütért járó AranyKamerát,mármindenki árgus szemekkel figyeli, hogy mikor veszi szárnyai alá az álomgyár. Ám Zeitlin egyelőre Hollywood nélkül képzeli el a jövőjét. Cannes-ban beszélgettünk.

Családja Kelet-Európából érkezett Ausztriába, de ahogy fogalmaz, a vasfüggöny okozta szakadék miatt ő már nem tanult meg magyarul, mint az édesanyja. Persze Markus Schleinzer nem csak emiatt különleges számunkra: csaknem húsz év castingrendezés után megírta és megrendezte első játékfilmjét, a Michaelt. A pedofil gyermekrabló portréja Cannes-ban robbant, majd bejárta a világ fesztiváljait. A filmest telefonon értük utol.

Robert Pattinson körül nincs hadsereg. Nincs sajtósa, csak egy alig pár évvel idősebb (magyar származású) menedzsere, akinek a szeméből az süt, hogy a Twilight után is lesz „élete” kliensének. Tulajdonképpen már van is, különben nem üldögélne a cannes-i Croisette mellett ez a kedves, jóravaló angol kölyök, és nem szórná az interjúkat arról, hogy amikor David Cronenberg felkérte a Cosmopolis főszerepére, csak annyit tudott belenyögni a telefonba: „De miért pont engem?” Pattinson rózsaszínű nyalókával pótolja a cigit (18 napja nem dohányzik), üvegből kortyolgatja a vizet, és azt emlegeti, hogy ma este ha törik, ha szakad, és ha a paparazzik cigánykereket hánynak is, akkor is átsétál a zebrán, és megnézi Matthew McConaughey filmjét, a Mudot.

Michael Haneke Arany Pálmája az egyetlen döntés, amelyet senki sem vitat. A zsűri több határozata komoly indulatokat váltott ki.

Az osztrák nagymester Amour (Szerelem) című alkotása nyerte el vasárnap este a fődíjat, az Arany Pálmát a 65. Cannes-i Filmfesztiválon. Ezzel duplázott, hiszen 2009-ben is ő nyert A fehér szalag című drámájával.

Bár már tulajdonképpen kiürült a fesztivál, a szakma jelentős része – kiváltképp a filmvásárra érkezők – hazamenekültek otthon ünnepelni a pünkösdi hétvégét, Cannes-ban nem állt le a pörgés. Csákvári Géza a film fővárosából jelentkezik.

A filmvásár bezárt, a vetítések száma folyamatosan csökken, a tudósítók között pedig már mindenki azzal kezdi a beszélgetést, hogy ki a fáradtabb és meddig bírja alvás nélkül. De ez persze csak a felszín: ha magát vonszolva is, de még mindenki vállalja a közelharcot egy-egy fontosabbnak ígérkező vetítés előtt, mert a versenyben azért továbbra is vannak események.

Az utóbbi évek legjobb versenyprogramja? Most, hogy a 65. cannes-i filmfesztivál az utolsó harmadába lépett, egyre többen teszik fel ezt a kérdést. Méghozzá joggal, hiszen a nagy nevek közül a legtöbben tulajdonképpen hozták a tőlük elvárható szintet. Mi több, újabb komoly Arany Pálma-esélyesek is feltűntek színen.

Ha Brad Pitt feltűnik a színen, manapság már az is eseménynek számít – nincs ez másképp Cannes-ban sem. Ezen pedig az sem változtat, hogy a Killing Them Softly című versenymű, melynek a főszereplője és producere is egyben, nem igazán nyerte el a kritikusok tetszését. Végül a sajtótájékoztatón is az volt a legforróbb téma, hogy hol van Pitt párja, Angelina Jolie, valamint hogy mikor lesz az esküvőjük. Munkatársunk jelenti Cannes-ból

A világvégeszerű időjárás összhangban van a versenyprogram műveivel: kegyetlen drámák csapnak össze egymással, és úgy tűnik, hogy legfontosabb képíróink egységesen a modern nyugati középosztályt akarják „lebontani”. Ebből a mezőnyből is kiemelkedik két kegyetlen alkotás a szomszédból: a román Mungiu egy megtörtént eseményt, egy halállal végződő ördögűzést mutat be, az osztrák Haneke pedig a társ elvesztését ábrázolja.

Ha egy könyök az ember arcában landol, amikor a Croisetten sétál, akkor az minden bizonnyal egy fotós, aki az épp szembejövő sztárt akarja lekapni. Szombaton ráadásul csak fokozódott a nyüzsgés Cannes-ban: a hétvégére a világ összes fesztiválturistája feltűnt a franciaországi kisvárosban.

A Twitter menő – legalábbis ez a szállóige mostanában Franciaországban. Már az elnökválasztás műhelytitkaival kapcsolatos legforróbb információk is ezen a közösségi fórumon cseréltek gazdát, Cannes-ból pedig több francia napilap is kénytelen-kelletlen a csirip segítségével tudósított.

Cannes-ban mindig lehet bízni: lehet akár válság is, a tömeg garantált. A világ filmszakmája a dél-franciaországi “halászfaluba” tömörül, és akkora sajtóérdeklődést kreál, mint mondjuk egy olimpia. A vörös szőnyeg azonban nemcsak a tudósítókat és fotósokat vonzza, hanem az úgynevezett fesztiválturistákat is, akik konkrétan azt élvezik, hogy a fesztiválpalota környékén elviselhetetlen tömeget képeznek.

Wes Anderson Holdfény királyság című művével nyit a világ legfontosabb mozgóképes mustrája, az idén 65. alkalommal megrendezendő cannes-i filmfesztivál. Első pillantásra meglepőnek tűnhet egy amerikai filmes ilyen szintű kiemelése a nagy képírók mustráján, de Andersont kicsit a franciák is magukénak érzik.

A filmrajongók álma – röviden így jellemezhető a világ legfontosabb mozgóképes mustrája, az idén 65-dik alkalommal megrendezendő Cannes-i filmfesztivál programja.

A kezdeti ellenséges hangnem és a nyilatkozatháború után tegnapra egészen megszelídült a 43., illetve csak „fapados filmszemlének” becézett rendezvényt övező közhangulat.

Gus Van Sant mindenre képes: például sikeres stúdiófilm megrendezésére, miközben az egyéni hangú művek sem állnak tőle távol. Az Otthonom, Idaho, a Gerry, az Elefánt, Az utolsó napok, a Good Will Hunting, a Majd megdöglik érte, a Drugstore Cowboy, a Néha a csajok is úgy vannak vele és a Milk kétszeres Oscar-jelölt rendezője A nyugtalanság kora cannes-i világpremierje után nyilatkozott a Népszabadságnak. A filmet magyarországi moziban csak a Jameson CineFesten lehet majd látni.

Az Amélie csodálatos életével világhírűvé vált francia filmcsillag, Audrey Tautou legújabb filmje, a Mosás, vágás, ámítás ma debütál a magyar mozikban. A színésznő májusban Cannes-ban adott exkluzív interjút a Népszabadságnak.

Több szempontból is emlékezetes marad a 64. Cannes-i Filmfesztivál. Egyrészt hosszú évek óta a legerősebb versenyprogramot sikerült összeállítaniuk a válogatóknak, másrészt egy neves európai művész „viccből” lenácizta önmagát, míg egy másikat nyílt levélben támadtak meg, a Robert De Niro vezette zsűri pedig egyszerre hozott bátor, illetve vaskalapos döntést a díjak odaítélése során. Nem mintha Terrence Malick Arany Pálmája bármilyen szempontból megkérdőjelezhető volna. Sőt a mezőnyben volt még legalább négy mű, melyek közül ha bármelyiket díjazták volna, az is megkérdőjelezhetetlen döntés lett volna. Csak épp a világ filmművészetének, alkotóinak szánt üzenet lett volna más.