A nyilvánosság, a közösség és a művészet kapcsolata fölöttébb izgatta Zalai Imréné unokáját, Szabó Eszter Ágnest. A konceptuális alkotásokkal is jelentkező képzőművész 1999-ben készítette nagy karriert befutott falvédőjét, aminek címe Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val.

Régen, még fiatal kapitányként a franciák „vörös sapkás embere” – történetesen Ségolene Royal, későbbi ismert francia szocialista politikusnő titkosszolga-búvár testvére – robbantotta fel és süllyesztette el a hajóját. Most, hatvanévesen az oroszok varrták be Murmanszkban, és emeltek vádat ellene a minap kalózkodásért. A vén tengeri medvét azonban nem olyan fából faragták, hogy ez könnyen megtörné.

Tervezett bankot, vonatpályaudvart, légitársaság-székházat, asztali lámpát, hidat, sőt még kápolnát is. Michele De Lucchi azonban számon tart még egy fontos alkotást, melyet rendszeresen kifelejtenek az életrajzából: a saját szakállát.

Hősnek kiáltották ki, de cseppet sem tartja magát annak a kaposvári színésznő, Csapó Virág. A kaposvári egyetem művészibeszéd-tanára harmadikos színész osztályával bekerült a világsajtóba, mikor meztelenre vetkőzve protestált a rektor, Szávai Ferenc dresszkódként elhíresült öltözködési rendelete ellen.

A szemet nem éppen gyönyörkedtető, de a lelket felkavaró tárlattal hallatott magáról Richard Nagy, akinek galériája a látványosabbak közé tartozik az elegáns londoni Old Bond Streeten. A világ vezető gyűjteményeiből válogatta össze a német szatirikus művészet óriása, George Grosz (1893–1959) emlékének szentelt, mintegy ötven rézkarcot, rajzot és vízfestményt felvonultató tárlatot.

A befőttesüvegek tartalma általában egyszerű, kivéve ha a párizsi Boco kerül szóba. Kevesen gondolnák, hogy egy teljes gourmet menüsor is elfogyasztható akár befőttesüvegből is. A Ferniot fivérek, Albert és Vincent nemcsak álmodoztak erről, meg is valósították.

Nyitvatartási idő itt nincs, de a helynek azért megvannak a saját törvényei. A Calgary Antik Drink Bar, népszerű nevén a Tündérbár belül leginkább egy török bazárt idéz. A vitrinből porcelánbabák tartják szemmel a betérőt, hátul egy pianínó várja, hogy valaki megszólaltassa. A sötét sarkokban elmúlt korok szellemei gubbasztanak. A tulajdonos, Szabó Viktória (képünkön) jóban van az emlékekkel, az italok mellé hihetetlen történeteket kínál.

Az Atlanti-óceánt (legutóbb) egy szál kenuval, egymagában megjárt Rakonczay Gábor (képünkön) könyvet írt a nagy utazásról. A sportember – akiről egy halálközeli borulás után, egészen a kikötéséig, azaz negyvennégy napig az égvilágon senki sem tudta, merre jár, ha jár egyáltalán – a minap bemutatott, lélektani és filozófiai szálakkal vastagon átszőtt hajósnaplójának egy sötétebb pontján ezt írja: „ha valaki azt olvassa vagy hallja, hogy újra indulok, azt ezennel feljogosítom arra, hogy megakadályozzon ebben”.

Bojana Danilovicnak igazán egyéni látásmódja van. Kezébe veszi az újságot, majd 180 fokban elforgatja. Aztán jobbról balra, alulról fölfelé haladva elkezd olvasni. A 28 éves szerb nő a diagnózis szerint térbeli orientációs zavarban szenved. Amerikai professzorok, Nobel-díjas tudósok tíz éve keresik a választ arra: mi a magyarázata ennek a jelenségnek.

Családjában senki sem volt építész, sőt még diplomás sem, így hatalmas lépés volt Jan Gehl számára a műszaki főiskola, majd a koppenhágai Királyi Akadémia. Pszichológust vett feleségül, és rájött, a várostervezés jóval több, illetve más, mint csupán magas, tömbszerű házak felhúzása és végtelen sugárutak kiépítése. Már egyetemistaként bírálta a modernista építészetet követő oktatást, és saját kutatásba kezdett. Az autós közlekedést előnyben részesítő tervezési elméletekkel ellentétben számára a humán dimenzió, a gyalogosok és a kerékpárosok lettek a legfontosabbak a neves dán urbanista szemléletében.

– A kötélugrás egy sport, amit régen Sári-Kati-Marinak hívtak. Ezen azóta egy kicsit „fejlesztettek”, és ezt csináljuk mi – e jellemzést egy maklári kislány adta kedvenc sportágáról, a rope skippingről, amely az Egyesült Államokból indult el világhódító útjára. Persze szinte minden nemzetnek volt eszköze ehhez az olcsó sportághoz, amit sokan a „szegények hobbijának” is neveztek. A budapesti Néprajzi Múzeum játékgyűjteményében őriznek 1958-ból egy fonott kendermadzagból készült fanyelű ugrókötelet, amelynek hasonmását generációk forgatták három évtizeden át. Aztán a kendert felváltotta a műanyag fonálból sodrott kötél, de ma már a vékony acélhuzaltól a könnyített gumiszálig megannyi formája ismert e sporteszköznek.

Fiatal kora ellenére a francia gasztronómia egyik megújítójaként tartják számon, és már egy Michelin-csillagot is magáénak mondhat. Úgy áll rajta a séfkabát, mintha a kedvenc zakóját viselné, mozdulataiból sugárzik a magabiztosság és az elegancia. Cyril Haberland nem tűri a lazaságot a konyhában, de nagyra értékeli a humort. Nem mindennapi ételkreációiból nemrég Budapesten adott ízelítőt.

Van, aki irtózik még a gondolattól is, hogy kétszázötvenezer házilégy dongja körül, de egy Los Angeles-i képzőművész, John Knuth nem kártevőket lát az állatokban. Sokkal inkább alkotótársként tekint rájuk: velük együtt fest. Mint mondja, cukorból, vízből és festékből álló keverékkel eteti a rovarokat, amelyek színes foltokat, pöttyöket hagynak a festővásznon.

Női író – ez az a címke, amelyre Jodi Picoult (képünkön) azonnal „ugrik”. Nem szereti, ha így nevezik, és azt sem, amikor azt vetik a szemére: aki óramű pontossággal évente írja regényeit, amelyek kivétel nélkül mind bestsellerek lesznek, annak a művei biztosan nem érdemlik az „irodalom” minősítést.

Van, hogy azonnal jön az ötlet, de van, hogy fél évet is el kell szöszölni rajta. Fekete Tamás (képünkön) 21 éves egyetemista – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) kapott feladatként – egy szemeszteren át csak az ollókat tanulmányozta a metszőktől a körömvágókig.

– Olyan, mintha a fiam lenne. Rohonczi István (képünkön) meghatottan nézegeti teremtményét, a 12,5 méter magas Miska huszárt. A dunaújvárosi szobrász hét évet áldozott az életéből a különleges alkotásra, ami a rácalmási régi lovarda udvarán áll.

Ritka élményben, fantasztikus örömzenében lehetett része a festői Káli-medence egyik tanyáján több tucat környékbeli nyaralónak. A magyar dzsesszélet egyik legjobb, meghatározó karakterű szaxofonosa, Dresch Mihály fújt együtt nemrég két estén át a hangszer amerikai, egyben nemzetközileg is egyik legelismertebb ikonjával, Chris Potterrel (képünkön). Volt olyan is, amikor harmadik szaxofonosként Bede Péter is beszállt. Baló István a dobnál, Ajtai Péter a bőgővel és Párniczky András a gitárjátékával járult hozzá e kivételes alkalomhoz.

Luciano Caprait egy alkalommal megkérdezték, hogy mi a véleménye apja, Arnaldo Caprai munkásságáról. Luciano elgondolkozott, szerényen köhögött egy kicsit, majd beszélni kezdett: – Apám remek ember, de az üzletről elég furcsa nézetei vannak. Amikor a második világháború után megalapította a szövetgyárát, szinte betegesen ügyelt arra, hogy csak minőségi munkák kerüljenek ki az üzemből. Mindig büszkén emlegette, hogy a vásárlóink között pápák is voltak. De pápából ugye egyszerre csak egyetlenegy szokott lenni. Ez nem túl magas szám, ha piaci rétegként tekintünk rájuk.

Több autónyi ruhaanyagot szerzett be, csapatot állított össze varrónőkből és két-három „hadseregnyi” statiszta öltöztetését vezényelte le. A reneszánsz pápa, V. Sándor és családjának ármányokkal teli életét bemutató széria ruháinak kivitelezéséért Homonnay Gábor erőt próbáló feladatot hajtott végre.

Az igazi rajongó sok mindenre képes. A csokoládé esetében arra is, hogy kipróbálja magát, mit tud alkotni ebből a kimeríthetetlenül izgalmas alapanyagból. Valaha Csiszár Katalin (jobbra fent) is ezt érezte, és annyira bele is ragadt ebbe az érzésbe, hogy végül csokoládékészítő-mesterré vált.