Az olyan emberekre mondják, hogy a vérükben van az üzlet, mint Petőházi Szilveszter. Gimnazistaként már pizzafutár cége volt, amit közgazdászhallgatóként kicsivel nagyobbra cserélt: belevágott az ékszer-nagykereskedésbe.

Látszólag kallódtak, ám valójában önmagukat keresték. A „sodródás” végül bejött György Árpád Hunor (képünkön balra) és Bartha Tamás (képünkön jobbra) dizájnereknek, akik ma már sikeres tervezőirodát visznek. Az Erdélyből származó Hunor művészeti szakközépiskola után tanult becsüsnek, lakberendezőnek, dolgozott díszítő festőként, -szobrászként. A pécsi születésű Tamás néhány, a Soproni Faipari Egyetemen eltöltött hónap után jött rá tévedésére: őt ilyen mélységében nem érdekli sem a matematika, sem a fa.

Megesik, hogy a családi háttér mindent meghatároz. Koós Lili ötvösdinasztia leszármazottja. Ékszer-nagykereskedő édesanyja, Ungár Katalin mellett cseperedett bele ebbe a különleges világba, s ékszertervező lett. Érettségi után ugyan üzleti főiskolára ment, de elvégzett egy gyémántszakértői tanfolyamot Londonban, majd Sydney-ben tanult ékszertervezést. Aztán New Yorkban egy ékszertervező stúdióban volt gyakornok, ahol antik stílusú divatékszereket terveztek, s mindezek után visszatért mesterképzésre Ausztráliába.

Művész apja után keramikusnak készült. De máshová vették fel: üvegszakra. Pattantyús Gergely aztán annyira megszerette, hogy többé váltani sem akart. Az iparművészeti főiskolán a társaság ugyan remek volt, de ez a tanáraikról nem mondható el.

A világban való helyünk megértéséhez hozzásegít a szépség és az alkotás. Faludi Gabriella (jobbra fent) ékszertervező ezt annyira így érzi, hogy filozófia–esztétika szakos egyetemistaként sokáig „hivatásos műélvező” szeretett volna lenni.

Az igazi rajongó sok mindenre képes. A csokoládé esetében arra is, hogy kipróbálja magát, mit tud alkotni ebből a kimeríthetetlenül izgalmas alapanyagból. Valaha Csiszár Katalin (jobbra fent) is ezt érezte, és annyira bele is ragadt ebbe az érzésbe, hogy végül csokoládékészítő-mesterré vált.

Szigeti Zsófi szakácskönyvek, magazinok, esküvők hangulatának és képi világának megalkotója. Szakmája szerint enteriőrstylist volna. Igaz, ilyen képzésben sosem vett részt. Helyette viszont kézműves szakmák és készségek egész sorát sajátította el. És nem hétköznapiakat.

Sprok Antal faillatú házában egy életmese képei fogadják a látogatót. Felnőttmese ez, állomásokkal, útkereséssel, rátalálással. Szól még arról, mi taszigálja az embert, hogy rátaláljon önmagára. A hozzáfűzött történet aztán felsorakoztatja a szereplőket is.

Néha egy kényszerű költözés is elég lehet ahhoz, hogy megfelelő irányba állítson egy életet. Az ArtKRAFT márka kitalálójának, Baracsi Katinak (képünkön) egy ilyen „kitelepítés” volt a meghatározó élménye.

Egy kicsit mindig a szerelemre emlékeztet, ha az ember azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret. Vagy az örömzenére. Ilyesmi a vállalkozói szférában sem mindennapos. A Loft Interior tulajdonosai abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mára létrehozhattak egy igazán a kedvükre való stúdiót.

Állítólag nincs új a nap alatt. Itt van például az ember kertek iránti rajongása és kísérletezőkedve, ami az ősidőkig nyúlik vissza. Icipicit mindig lehet újítani, még a kerteket is. Akár úgy, hogy függőlegesek. Persze mit kezdjünk akkor Szemiramisz függőkertjével?

Fördős Bence (képünkön) ötvösművésznek akadt olyan pillanata, amikor megfogta a medence alját, hogy aztán pontosan tudja: miként folytassa, illetve valójában kezdje újra onnan, legalulról.

Az élet, a nagy huncut, mindig produkál olyan történeteket, amelyekből táplálkozhatnak a magukat nyugtalanul kereső fiatalok, és megnyugodhatnak az aggódó szülők is: van remény. Tóth Gergely Máté (nagy képünkön) bútortervező története ilyen, még akkor is, ha maga azt vallja, igazából a bukások jelentették számára a fontos szakmai állomásokat.

Rajzolni sokáig nem tudott, mégis, harmincéves korára egy belsőépítészeti stúdió alapító tulajdonosa lett. A tulajdonosi véna már korán érződött: hogy legyen zsebpénze, ötéves fejjel kiárusította a játékait.

Ami a kezébe kerül, abból csuda teremtmények születnek. Varrás vagy kerámia? Ez volt a nagy kérdés régen, még kislány korában. Akkor a választás az utóbbira esett.