Egy hatalmas, régen eltűnt tó fontos szerepet játszhatott abban, hogy a korai modern ember elhagyja Afrikát. Régészek szerint a Fehér-Nílus mentén elterülő mintegy 45 ezer négyzetkilométeres tó – amely ha még létezne, a legnagyobbak között lenne a földön – a megfelelő helyen volt a megfelelő időben, legalább két nagy migráció idején.

Tavaly, egy áprilisi éjszakán másfél órás különbséggel két óriási csuszamlás történt az Utah állambeli Bingham Canyon külfejtéses rézbányájában. Észak-Amerika modernkori történetében valószínűleg ez volt a legnagyobb ilyen esemény, mely nem vulkáni működéshez kapcsolódott. A csuszamlásokat tizenhat, főleg kisebb földrengés követte. A kutatási eredményeket most januárban tették közzé az Utah Egyetem kutatói az Amerikai Geológiai Társaság folyóiratában, a GSA Today-ben.

A vulkanológia tudománya a szupervulkáni kitörés kifejezést a legnagyobb, több mint 1000 köbkilométer térfogatú vulkáni anyagot produkáló kitörésekre használja. Ez a mennyiség mintegy százszorosa a Fülöp-szigeteki Pinatubo 1991-es kitörésének, amely a XX. század egyik legnagyobb vulkáni működése volt.

Nemzetközi tudóscsoport először figyelhette meg élőben egy lávafolyam mozgását Chilében, ahol a vulkánkitörés után még évekig áramlott az olvadt obszidiánfolyam. A jelenség jó lehetőséget adott a láva mozgásának megfigyelésére.

Hogyan lehetne megállítani egy izzó lávafolyást? Ezt próbálja megoldani a New York állambeli Syracuse Egyetem geológusa, Jeffrey Karson és Robert Wysocky szobrász azzal, hogy létrehozzák a világ legnagyobb mesterséges lávafolyását.

A geológusok 1920 óta tudnak az északnyugat-csendes-óceáni Satszkij-hátsághoz tartozó tenger alatti Tamu-fenékhegy (Tamu Massif) létezéséről. Néhány nappal ezelőttig azonban a szakemberek azt hitték, hogy a titokzatos kiemelkedés 130–145 millió éve víz alatti vulkánkitörések sorozatával jöhetett létre. A legújabb elemzések szerint nem több, hanem mindössze egy vulkán működéséhez köthető a létezése. Ha ez igaz, akkor megtalálták a világ legnagyobb kiterjedésű tűzhányóját.

A jelenleg Budapesten zajló limnológiai világkongresszus programfüzetének címlapképén hatalmas busák ugrálnak a vízből jó magasra. Mintha forrna a víz körülöttük. S bár valamelyik dokumentumcsatornán láttam már ilyet az egyik észak-amerikai folyón, nem gondoltam volna, hogy ilyen nálunk is megesik.

Paradoxon, de egy kiterjedt jégmező elolvadásakor a tengervíz nemhogy nő, hanem csökken, legalábbis a környéken. Grönland jegének eltűnése például 2000 kilométeres körzetben okozna komoly vízszintsüllyedést, Izland partjainál akár 10 métert is.

Életének nyolcvannyolcadik évében elhunyt Bárdossy György Széchenyi-díjas magyar geológus, geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztályának Akadémiai Aranyérmes rendes tagja - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az MTA Titkársága.

Az Indiai-óceánban található Mauritius szigete eddig turistaparadicsomként volt ismert, most azonban a geológusok paradicsoma lehet – norvég kutatók ugyanis azt állítják, hogy a sziget alatt egy mikrokontinens rejtőzik. Ha így van, akkor Mauritius mellett Rodriguez, a Franciaországhoz tartozó Réunion és egy sor kisebb sziget is hasonló őst tud felmutatni.

Hogyan tudja megőrizni fiatalos megjelenését egy hegység számottevő tektonikai aktivitás nélkül akár 200 millió éven át is? Ha másként nem, hát afféle geológiai plasztikai műtéttel, mely a földköpeny szíves támogatásával történt.

Fúrófejek helyett lézervágósugarat vetnek be egy amerikai fejlesztés eredményeként a mélyfúrásoknál. Ilyenkor a keményebb kőzetek nemcsak lelassították eddig a fúrást, de gyakori fúrófejcserére is kényszerítik a stábot.

1812 januárjában sorozatos földrengések rázták meg a Mississippi völgyét. A jelenség megmagyarázhatatlan volt, hiszen az amerikai Közép-Nyugat nem az a vidék, ahol a tektonikus helyzet miatt ilyen esemény várható. Két évszázad telt el, de alig vagyunk közelebb a megértéséhez. Egy új kutatási irányzat szerint a válaszok sokkal mélyebben rejlenek bolygónk belsejében, mint eddig gondoltuk.

A geológusokon kívül kevés embert érdekel a pala, hiszen a szakmán kívül miért lenne érdekes ez az apró szemcsés, lemezes megjelenésű üledékes kőzet. Még akkor sem emelt adrenalint, ha tudtuk, hogy a pala egyes régiókban petróleumban és természetes gázokban is gazdag – ez a gazdagság ugyanis csak költségesen nyerhető ki. Ám a technológia fejlődik, a hagyományos gázmezők pedig egyre nehezebben elégítik ki az igényeket. Így került képbe a palagáz.

Bizonyára sokan látták A mag című sci-fi t (a jobb sorsra érdemes Hilary Swankkel a főszerepben), melynek hősei egy rakétaszerű szerkezettel a mélybe hatolva a földmagot igyekeznek atomrobbantásokkal újra forgásba hozni, különben jön a végpusztulás. A valóság persze egészen más. Igazából a legmélyebb fúrások még a földköpenyt sem közelítették meg, de talán nemsokára ennek is eljön az ideje.

Rekonstruálható-e a maga teljességében az egyetem ásvány- és földtani tanszékének gyűjteménye? A tiltakozók szerint nem, ezért azt kérik, hogy az intézmény döntéshozói „az átgondolatlan tervtől álljanak el, és a jelenlegi helyzetet ne rontsák, hanem javítani próbálják”.

Egy nemzetközi kutatás a legújabb régészeti eredményeket és földtudományi technikákat egyesítve bizonyítékokat kínál arra, hogy a nagy Indus-völgyi (más néven Harappá-) civilizáció lehanyatlásának oka a klímaváltozás volt.

Bár a 600 millió évvel ezelőtti tengerekben nyüzsgött az élet, az akkori váz nélküli, puhatestű állatok vajmi kevés hasonlóságot mutatnak sokkal későbbi rokonaikkal. Aztán, geológiai mércével egy szempillantás alatt, néhány tízmillió év leforgása során evolúciós robbanás történt – tömegével jelentek meg az első szilárd vázas élőlények.

A geológiai kormeghatározáshoz a kutatók leggyakrabban a kőzetekben levő radioaktív izotópok arányát veszik alapul. Ez az abszolút kormeghatározás; a relatív pedig az egyes kőzetek egymáshoz viszonyított korából indul ki, amit többnyire a bennük levő ősmaradványok korából következtetnek ki.

Köztudomásúan vannak nagyon földrengésveszélyes zónák, melyek zöme a kőzetlemezek szegélyén található, így kutatói körökben nem keltett meglepetést az április 11-i, Szumátra közelében történt nagyon erős rengés, mely szerencsére messze nem járt akkora pusztítással, mint a 2004. karácsonyi esemény. Időnként azonban olyan vidékeken is kipattannak rengések, ahol nem várnánk: a kontinensek belsejében, távol a fő törésvonalaktól és ütközési zónáktól.