Finom kis film a Lourdes, annyira finom, hogy szinte már nincs is íze. Talán így is hasznos, hiszen egyre többen írnák be a Lourdes szó jelentéseként egy tesztlapba, hogy Madonna lánya, és egyre kevesebben tudnak Bernadette-ről, akinek 1858-ban ebben a városban jelent meg a Madonna.

„Az emberek sokféle anyagból vannak összegyúrva, de fontos, hogy annak a gyereknek legyen apja és nagyapja.” Ezzel a bölcsességgel búcsúzik Gordon Gekko a Tőzsdecápák második részének a végén, és nemcsak azt nem értem, hogy ennek a gondolatnak miért van történetfordító hatása, de már azt sem, hogy ez egyáltalán mit jelent.

Szép, tagadhatatlanul szép mozi Shirin Neshat rendezőnő első filmje. Annyira szép, hogy szinte azonnal felkelti a gyanakvásunkat. Segíti a kitörést, a szabadságvágyat, a feminizmus ügyét a szemfájdítóan pompás vizualitás, vagy éppenséggel elfedi azokat? Jelenthet vigaszt a mindennapi, sajgó bajokra egy már-már nem hétköznapian gyönyörű kert? Nem könnyű válaszolni. Addig néztük a szépen fényképezett fát, amíg eltűnt a szemünk elől az erdő.

Nem tudom, hogy a filmre is érvényes-e a rodolfói mondat: figyeljék a kezemet, mert csalok. Hogy ha Groó Diana a János vitézből szavaló cigány gyerekekkel figyelmezteti a nézőket, hogy tündérmesét néznek, akkor szabad-e…

Elég hosszan és határozottan tudnék érvelni Mundruczó Kornél új filmje, a Szelíd teremtés mellett, csak meg kellene feledkezni arról, hogy milyen kutyául éreztem magam a moziban, és ha valaki ingyenjegyekkel ajándékozna meg, azt is kétszer meggondolnám, hogy kinek ajándékozzam oda.

Az a baj, hogy nem sikerül azt a zavart és megilletődött állapotot megtalálni önmagamban, amelyre feltehetően az alkotók vágytak, amikor eldöntötték, hogy az életről, halálról, időről és egyéb nyalánkságokról szóló kétórás videoklipjüket a nyakamba szakasztják.

Talán csak az volt a baj, hogy Jon Turteltaub túlságosan bízott a kissé már lecsengő fantasyban, és a szintén lecsengő Nicolas Cage-ben. Bár ez utóbbi bizodalom még érthető is volna: eddigi legnagyobb sikerét is vele érte el a Nemzet aranyával, illetve annak folytatásával.

Az Alkonyat - Napfogyatkozás cselekménye kiszámítható, lapos és ostoba, a színészi játék a jobb esetekben is csak átlagos, a filmezés rutinfeladat, kékes színek, esős tájak, még a napfényes Floridát is olyannak mutatják, mintha Skócia északi partjainál járnánk. A számítógépes trükkök gyermetegek, a félelmetesnek szánt farkasok plüssállatok, a szőke parókás vagy letört fejű vámpíroktól meg valahogy nehéz frászt kapni. FÁY MIKLÓS ÍRÁSA

Nem félünk a farkastól? Forgalmazza az Anjou Lafayette

Kezdőknek és haladóknak. A kezdők amerikai angolt kapnak a Kedves John című filmben, és hozzá két nagyon megnyerő tanárt, Amanda Seyfriedet a Mamma miából és Channing Tatumot, aki, amikor utoljára láttam, még utcai harcosként agyabugyálta az ellent, és akkori stramm testfelépítését most is őrzi.

Ma már talán nincs is olyan orgánum, amelyik ne fogalmazta volna meg: Mónika országa lettünk, Balázs és Joshi Bharat jól fényképezhető, délutáni népe.

Végre! Végre egy olyan magyar film, amely nem kínos. A Bibliothéque Pascal az utolsó kockáig kidolgozott, pompásan fényképezett alkotás. Az irodalmi szereplőkkel telezsúfolt bordély egyszerre kavarja fel a gyomrot és kápráztat el díszleteivel.

Mielőtt végképp eltemetnénk a mozit és a moziszínészetet, azért kapunk egyet-kettőt a szemünk alá a nagy alakításokból. Christoph Waltz Oscarja mellé tehették volna Michael Fassbenderét, az a maga módján mellékszerepebb már a Becstelen Brigantykban is, mint Waltz parádéja. Michael Fassbenderről szólnak most nálunk a mozik, a Brigantyk mellett most két filmje is megy, az Akvárium és az Éhség.

Annyira szeretné szeretni az ember a magyar filmet, hiszen mégiscsak róla szól, műgonddal, tele ilyen-olyan elképzeléssel, ötlettel. Mégiscsak jobb ez, mintha sárkányokat vagy afrikai gyémántmunkásokat nézne profi, de hideg képekben. De mit tegyünk, ha néhány perc és oda a megelőlegezett bizalom?

A Rekordok Könyvében hatszáznál is több gyilkossággal szereplő Báthory Erzsébet nem volt szörnyeteg. Vér helyett csipkebogyólében fürdött, s amit mások kínzásnak véltek az inkább gyógyítás volt, derül ki az új Báthory-filmből, mely nem más, mint egy véres farsang.

A marketingesek megint hülyét csináltak belőlünk. Sherlock Holmes ugyanis mégsem meleg. Futótűzként rohant végig annak idején a sajtóban a beharangozó hír, miszerint Guy Ritchie új Sherlock Holmes adaptációjában a zseniális nyomozó és hű társa, Dr. Watson nem csak vizsgálódás és a bűnfejtés élményeit osztják meg egymással, hanem sok minden mást is. Különös tekintettel a gyengéd érzelmekre és azok gyakorlati manifesztációira.

Annyira jó nem csalódni. Legtöbbször ugyanis a szemünk előtt dől össze elismert rendezőink reputációja és életműve egy-egy újabban készített mű után.

A próféta - Forgalmazza a Szuez Film

Furcsa rejtély, hogy az összes igényes tudományos-fantasztikus filmben esik az eső. Miközben a tudomány egyre szárazabb melegekről és sivatagosodásról beszél, a jövő filmesei szerint folyton zuhogni fog. Ebből a szempontból tehát Pater Sparrow mindenképpen a jövő filmese.

A Megtört ölelések valóban film, értelmes mozgóképek sora, és nem kell nagyon sokat gondolkodnom ahhoz, hogy olyan jeleneteket idézzek föl, amelyeket érdemes megjegyezni.