Korcula-cédulák
Mint a sajtot, hatalmas, éles drótkötelekkel szeletelték hajdan a követ a márványbányászok, a korculai kőből faragott szobrocskák gyakran ábrázolnak tengeri csikót, ami egyébként a kentaurnak elég közeli rokona, lévén félig ló, félig hal, halacska legalábbis. Konobák, azaz kicsi kocsmák tucatjait hívják Morski Konjicnak, azaz tengeri csikónak. Utolsó vasárnapunk ez a szigeten, a tenger fodrain úgy csillog, szikrázik, durrog a délelőtti nap, mintha gyémánthalak vagy tengeri kérészek vízi játéka kísérné a misére hívó harangszót. Írogatni hagyján, de írni elég lusta vagyok, viszont a leadás az leadás, második nyári kentaurom most esedékes, magától értetődik, hogy tárgya a tenger, a víz, a szabadság, a nyugalom, az, hogy mi hagyható magunk mögött és mi nem. Semmi nem. Legföljebb az élet, de amit túlél az ember, cipeli magával. Tán ez a cipelet a személyiség, bár az ilyesmihez most meleg van.