Demszky Gábor visszavonulása után megírta színes és sokrétű családjának s nem kevésbé színes és sokrétű életének történetét. A könyv első része az ősapák nemzedékétől, a XVII. századi Svájctól a rendszerváltásig viszi el az olvasót, a második rész pedig az elmúlt két évtizeddel foglalkozik, melynek a szerző Budapest főpolgármestereként és vezető liberális politikusként egyik legfontosabb közéleti szereplője volt. A Noran Kiadó által megjelentetett könyv a napokban kerül a könyvesboltokba.

A szó veszélyes fegyver - énekelte az Illés-együttes Bródy János szövegét a 60-as, 70-es években. A bolsevik diktatúra idején ez a sor arra célzott, hogy a hatalom fél a szabad szótól. Bródy a cenzúráról szólt; ez egyértelműen kiderült a következő sorból: "És van, aki fegyvertelen". Azaz, van, aki megszólalhat, és van, aki nem: a politikát érintő beszédet a hatalom a diktatúra évtizedeiben teljes mértékben monopolizálta.

Felkészületlenül érte az országot január második hetében a rendkívüli szmoghelyzet. Akár az árvíz, a téli füstköd elöntötte a Kárpát-medencét és megrekedt a nagyvárosokban. Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Budapesten, Debrecenben és a többi nagyvárosban az utcák szürke ködbe burkolóztak. Szmogtól szenvedett Kelet-Franciaország és Belgium számos városa is, ahol szintén korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni.

Ágyszámleépítés, iskola-összevonás, csökkenő színházi támogatások, nadrágszíj-öszszehúzás. Megannyi rossz hír, ráadásul mind igaz. Kevesebb, sokkal kevesebb pénz jut a főváros működtetésére, mint tavaly. Látni kell, hogy a hiányt nem Budapest gyengébb teljesítménye okozza.

Az irányított amnézia mesterséges ködbe vonja, mi is történt a magyar társadalommal 1944 ősze és 1990 tavasza között. Sem a kollektív emlékezet - a tudomány - nem ad számot a köztes időről, sem az egyéni tudat nem képes számot adni fél évszázad történéseiről. Az információs önrendelkezés joga sem érvényesül. A tankönyvek kényszerűen félrebeszélnek, a családok kelletlenül hallgatnak. A mi nemzedékünk felelőssége, hogy milyen ismerettel rendelkeznek majd a leszármazottjaink, akár áldozatok, akár tettesek voltak a felmenőik.

Magyarországon 1956 óta világos volt a politika iránt fogékonyak számára, hogy Közép-Európa vagy együtt szabadul meg a szovjet totalitárius rendszertől, vagy sehogy. Az is világos volt, hogy a messze legnagyobb lakosságú és területű, bizonyos intézményeinek függetlenségét még a totalitárius rendszerben is megőrző Lengyelország szerepe meghatározó a térségben.

Sokan azt gondolják, a szegények segélyezése leveszi a felelősséget a társadalomról. Mások éppen a szegényeket hibáztatják kilátástalan helyzetükért, és a segélyeket kidobott pénznek tekintik.

A Népszabadság május 24-i számában cikket írtam a terrorizmus elleni harcról. Arról, hogy szerintem miért lenne veszélyes, ha a nyugati katonák - köztük a magyar önkéntesek - már most kivonulnának Irakból, és hagynák, hogy Bagdadban a terroristák vegyék át az uralmat. Cikkemre ketten is válaszoltak. Egyikük régi barátom, Eörsi István (Fájdalmas közbeszólás, június 1.), bátor humanista író, másikuk kijelölt támadóm, Kupper András (Témajavaslat Demszky Gábornak, június 3.),

Alig néhány hete, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. Történelme során először lett szerves és egyenrangú része a fejlett világnak. Egy olyan kontinenseket átívelő közösségnek, amely fejlettségét annak köszönheti, hogy társadalma az emberi jogokon, az egyéni szabadságon, a szabad versenyen, a törvény uralmán nyugszik. Magyarország sokáig teljesen nélkülözte ezeket az értékeket. Mi, magyarok megtanultuk, mennyire hiányoznak ezek az értékek, ha normális, fejlett viszonyok között kívánunk élni.