Meg sem próbálták titkolni ittlétüket Budapesten a párizsi és brüsszeli merénylők

A határzár megépítése előtt egy héttel érkeztek Magyarországra a párizsi, illetve brüsszeli merényleteket elkövető terroristák - mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke az M1 csatorna szerda reggeli műsorában.

Elmondta, hogy a terroristák gyakorlatilag nem rejtették véka alá ittlétüket: profi hamis útleveleikkel telefonkártyákat vásároltak, bejelentkeztek szállodába, hivatalos, banki úton vettek föl pénzt, amiből finanszírozták az útjukat Párizsba és Brüsszelbe.

A Magyar Idők kedden írt arról, hogy a tavaly november 13-ai párizsi és a 2016. március 22-ei brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon. A lap szerdai számában pedig arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam Szíriából irányította őket.

Mint megírtuk, információink szerint a napokban hajtóvadászat indult Budapesten azoknak a felkutatására, akik a terroristák beutaztatásában segítséget nyújtottak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.