galéria megtekintése

Terroristákra vadásznak Budapesten a franciák és a belgák

36 komment


Fekete Gy. Attila

Legalább tízen a magyar fővárosban készültek fel a párizsi és a brüsszeli terrorakciókra. Segítőiket a napokban tartóztatták le Magyarországon.


A Népszabadság információja szerint a napokban a magyar hatóságokkal együtt dolgozik Budapesten a belga és a francia terrorelhárítás, rendőrség és az ügyészség több tagja. Hajtóvadászat indult Budapesten azoknak a felkutatására, akik 2015-ben segítettek legalább tíz, többségükben az Iszlám Állam által kiképzett terrorista beutaztatásában, budapesti rejtegetésében, végül Brüsszelbe szállításában.

Részleteket a nyomozás érdekeire és nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a hatóságok lapunk érdeklődésére nem árultak el a folyamatban lévő nemzetközi terroristavadászatról. Így nem tájékoztattak a letartóztatottak számáról és állampolgárságáról sem. Még a parlament két illetékes szakbizottsága, a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti sem kapott tájékoztatást az országban hetek óta zajló titkos műveletekről. Csütörtökre hívták össze a két testület együttes ülését.

Ám a Magyar Idők – nyilvánva­lóan a kormányhoz közeli forrásokból – már kedden megírta, hogy a magyar hatóságok francia és belga jogsegély keretében kezdtek nyomozni a tavaly novemberi párizsi, és az idén márciusban Belgiumban elkövetett merényletek elkövetőinek magyarországi tevékenysége és kapcsolatai után. A cikkből az derült ki, hogy miután a francia és a belga hatóságok megadták a szükséges információkat, a magyar titkosszolgálatok, a terrorelhárítás és a rendőrség szinte percre pontosan feltérképezte, hogy a tömeggyilkosságok felelősei és segítői merre jártak, mely szállodákban laktak 2015 júliusa és novembere között, és mikor hagyták el az országot.

 

Megállapították, hogy legalább hárman közülük a migránsok közé vegyülve érkeztek, majd hamis szír útlevéllel foglaltak szállást részükre a zuglói Grand Park Hotelben. Szep­tember 17-ig szinte ki sem mozdultak a szobájukból. Akkor a párizsi terrortámadás kitervelője és irányítója, a márciusban heves tűzharcot követően Brüsszelben elfogott Salah Abdeslam értük ment, átvitte őket egy másik, a Rákóczi úton lévő hotelbe. Később egy Audival Ausztrián keresztül elhagyták az országot.

A párizsi merénylet egyik helyszíne, a Le Carillon bár
A párizsi merénylet egyik helyszíne, a Le Carillon bár
Veres Viktor / Népszabadság

Úgy tudjuk, a francia–belga–magyar akció keretében több olyan személyt azonosítottak és elfogtak, akik Abdeslam köréhez tartoztak, és akikről okkal feltételezhető, hogy más iszlamista terroristák utaztatását is segíthették a közelmúltban.

Korábban írtunk arról, hogy a terroristák balkáni útvonalain, főleg az M5-ös és az M6-os autópályán számos, az iszlám terrorizmussal összefüggésbe hozható utazót azonosított az elmúlt években a terrorelhárítás és a titkosszolgálat. Elfogásokról eddig nem lehetett hallani. Nem tudni, azért nem, mert nem voltak elfogások, vagy titokban tartották azokat. Harangozó Tamás, a honvédelmi és rendészeti bizottság MSZP-s alelnöke megdöbbenve olvasta a Magyar Idők cikkét. „Elgurult a gyógyszerük? Azzal büszkélkednek, hogy az orruk előtt szervezték meg a párizsi terrortámadást? Vagy a hét végi népszavazás sikeréért ez sem nagy ár?” – nyilatkozta lapunknak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.