A 2007-es esztendővel lezárult a klímaváltozási sztori első fejezete. A tudomány elmagyarázta a világnak, hogy miről van szó, s az megértette. A Tony Blair által megrendelt Stern-jelentéssel, Angela Merkel fellépésével, az Európai Bizottság vállalásaival, Nicholas Sarkozy "zöld forradalmával", George W. Bush klímakonferenciájával, az Al Gore-könyvvel és -filmmel, a Kormányközi Testület Nobel-békedíjával a téma visszavonhatatlanul behatolt a globális köztudatba. Az üzenet egyértelmű: "rendszer nem vaalt be, stop, azonnal abbahagyni, stop."

A Népszabadság újságírói az utóbbi időben saját publicisztikáikban is ki-kitérnek a klímaváltozás kérdésére. Mielőtt e vélemények - akár az olvasókban, akár a szerzőkben - véglegesen rögzülnének, szeretném némelyiket kijjebb húzni, hajlítgatni.

’Jön a hideg’ című cikkemre (Népszabadság, 2007. február 15.) Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke válaszolt Szót kérnek a meteorológusok is címmel (április 2.).

Zágoni Miklós fizikus évek óta igyekszik felrázni a közvéleményt, valamint a közélet szereplőit, hogy nézzenek szembe a klímaváltozás tényeivel és vonják le a szükséges konzekvenciákat, mert ez nem csak meteorológiai kérdés, hanem társadalmi és politikai is. Összefoglaló az éghajlatváltozás egyik legismertebb szakértőjének utóbbi években adott nyilatkozataiból. Fórum szerda délután kettőkor.

Mit tud tenni a tudomány a klímaváltozás megfékezésére? Miért nem reagálnak rá a döntéshozók úgy, ahogyan a választók többsége várná? Milyen szerepe lehet Magyarországnak ebben a helyzetben? A fizikus válaszolt az olvasók kérdéseire.

Komoly vitám nincs a miniszter úrral (Persányi Miklós: Balatoni vita, a Sión túl, szeptember 29.). A mai helyzetben, éppen most elfoglalhatja azt az álláspontot, amit cikkében kifejtett, mint ahogy 2003-ban, az emberemlékezet óta nem tapasztalt természetes száradás mélypontján a vele egyet nem értők is elfoglalhatták a magukét.

Néhány éven belül az éghajlatváltozásból súlyos problémáink fakadhatnak. Az alábbi beszélgetés arról szól, hogy a várható következmények olyan beláthatatlanul sötétek, hogy a probléma egyik legjobb hazai szakértője, Zágoni Miklós fizikus nem szívesen bocsátkozik jóslásba.

1798-ban egyiptomi hadjárata során Napóleon Alsó-Egyiptom kormányzójává tette szárnysegédjét, Jean-Baptiste Joseph Fourier-t, aki katonai műhelyek szervezésével tűnt ki az angolok ellen vívott háborúban. Fourier-nak feltűnt a felszín feletti hőmérséklet erős függése a talaj anyagi minőségétől. Észrevette, hogy nedves, füves talajon sokkal elviselhetőbb a hőmérséklet, mint amikor köves-homokos területen járnak.

Mikszáth Kálmán vízitündérek lakhelyének nevezte, Eötvös Károly így írt róla: "A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból és ragyogó reménység a jövendőre..." Illyés Gyula élete egyik nagy adományának tartotta, hogy Tihanyban lakhatott, Déry Tibor is a Tamáshegyen töltötte fél életét. Bertha Bulcsu könyvet írt balatoni évtizedeiről, Galsai Pongrác pedig egyenesen így lelkendezett: "A Balaton a szívünk felé esik." Mindeme megnyilatkozások is jelzik, hogy itt nem egyszerűen tavirózsákról és megatonnákról van szó, elkél tehát az óvatosság.

Feltűnhetne valakinek, hogy ha egy fizikus kockázatos és valószínűtlen prognózisokba bocsátkozik a nyilvánosság előtt, annak valami oka kell legyen. Feltűnhetne, hogy ha egyetemi előmenetelének építgetése helyett vagyonokat és éveket fordít olyan előrejelzések készítésére, amilyeneket egyébként milliárdos költségvetésű intézmények készítenek, akkor alighanem komoly hibát lát azoknak az intézményeknek a működésében.

Tele a Balaton címmel ismertették a Népszabadság június 15-i számában a környezetvédelmi államtitkár siófoki sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Az írásból egyébként kiderül, hogy valójában a Sió-csatorna városi szakasza az, ami tele van, a belé ömlő utcai csapadékcsatornák bő vízhozama miatt. S azt is megtudjuk (helyesen), hogy a Balaton akkor van "tele", ha 110 centiméteres a vízállása. Úgyszintén kiderül a cikkből, hogy a vízszint az idén 30 centivel magasabb a tavalyinál.

Igaz-e, hogy a globális felmelegedés hozzájárul a földrengésekhez? 2. Megelőzhető lett volna-e a katasztrófa? Melyek a tanulságok?

Több mint fél évtizede, 1998. április 15-én A hőmérő jelez, a beavatkozás késik című írásban egyikünk az alábbiakat írta: "Különös - de nyilvánvalóan teljességgel véletlen - egybeesésre lettem figyelmes a Népszabadságban. A lap március 4-i számában Tardos Márton, a jelenlegi koalíció meghatározó gazdaságpolitikusa fejtette ki véleményét a hazai gazdaság állásáról. Alapvetően a gazdasági növekedés szükségességét hangsúlyozza. Ugyanezen lapszám első, majd 18. oldalán viszont többek között ezt olvashatjuk: »Új melegrekordok születtek ezen a télen: a januárban és februárban mért középhőmérséklet 128 éve nem volt ilyen magas. Februárban soha nem mértek ilyen kevés csapadékot, országszerte csupán 1,8 milliméter eső, hó hullott.«

A genfi székhelyű Meteorológiai Világszervezet múlt év decemberében közzétett tájékoztatója szerint várható, hogy a 2003. évi globális átlaghőmérséklet 0,45°C-kal magasabb lesz az 1961-1990 közötti időszak átlagánál. 2003 az utóbbi másfél évszázad harmadik legmelegebb éve.