Miután Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja közvetlenül újabb damaszkuszi útja előtt még hatpontos rendezési terve kudarcáról beszélt, szíriai megbeszélései végeztével általános meglepetést keltett azzal a bejelentésével: megállapodásra jutott Bassár el-Aszad szír elnökkel a „válságkezelés módjáról”.

Először rögzítsük a legfontosabbat: 2011 első hónapjaiban mutatták be Tarr Béla utolsó (ez ideig utolsónak szánt) filmjét, A torinói ló című alkotást, s 2012 májusának végén napvilágot látott Kővári Orsolya kitűnő monográfiája Tarr Béla életművéről. Az esemény nem mindennapi, különösen, ha a magyar filmes (és színházi) recepcióra tekintünk. Kiemelkedő életművek egész sora jött létre az elmúlt évtizedekben úgy, hogy nemhogy elemző tanulmánykötet vagy monográfia, de jószerével szerény cikkgyűjtemény sem mutatta be akár világhíres alkotók munkáit. Nem egymással is polemizáló monográfiák sora az általános, hanem a szakmai közöny, az elhallgatás. Megjelennek ugyan alkalmi cikkek napilapokban, interneten, folyóiratokban, jó esetben néhány komolyabb, elemző tanulmány is napvilágot lát, de a jeles életműveket a maguk teljességében bemutató monográfiák szinte egyáltalán nem születnek.

Cicero még úgy tartotta, hogy a történelem az élet tanítómestere. A modern világ gondolkodója az elmúlt század és jelenünk tapasztalatából azt a következtetést szűrte le, hogy az emberiség képtelen okulni a történelméből. Újra meg újra elköveti ugyanazokat a szörnyű hibákat, bűnöket. Ezért tettek és tesznek kísérletet arra, hogy a filozófia eszközeivel vállalják a tanítómester szerepét.

Először nem értem, milyen nyilat ragasztottak be a kazahsztáni Asztanában szállodai íróasztalom fiókjába. Azután jobban megnézem, angolul és arabul ki is írják: IMAIRÁNY. Vagyis arra, innen nem keletre, hanem délnyugatra van Mekka. A vendégek egy része számára ez lényegi ismeret lehet, és valamire talán még nekem is jól jöhet.

Szolgál-e tanulságokkal az olasz (baloldali) pártfejlődés és politikai stílus a magyar politika(elmélet) számára? – ez a kérdés merül fel az olvasóban, amikor az olasz ügyekben igen járatos magyar történész Pankovits József kitűnő könyvét tanulmányozza.

Nem úgy tűnik, hogy nem játszanak magyar drámát ma a magyar színházakban. Ezt a tapasztalatot és meggyőződést erősítette a márciusi Deszka fesztivál beszélgetéseivel, előadásaival, háttéranyagaival. Azok, sajnos, nem jöttek el Debrecenbe, akiket meg lehetett volna kérdezni, hogy is értik ezt a fenti rosszalló állítást. Azaz: milyen magyar és milyen kortárs dráma hiányzik szerintük a színpadról. Mert hogy külföldi darab új magyar fordításban, korábbi magyar dráma, epika színpadi adaptációja, mai idősebb és fiatalabb magyar drámaszerzők legkülönfélébb műfajú, koprodukciójú munkái láthatók mindenfelé. A jelenlévők szerint (ezt Bérczes László a lehető legtermészetesebben fejtegette) a legtermészetesebb, hogy magyar színházban magyar szerzőket játszanak, ez történik a gyakorlatban. (Ha nincs is minden a legnagyobb rendben – vannak, aki azt érzékelik: nézőelmenekítő a mai magyar dráma, alaposan meg kell gondolni, ki kell találni tehát a módját, mit, hogyan, hova rendezzenek – ez a hely általában a színházak kisszínpada lesz.)

A szellem az emberi lét lényege. A szellem emeli ki az embert nyelve révén a horda létből, s száll szembe a létező egészével. Heidegger szerint a nyugati ember szellemi-történeti ittléte a kérdezéssel kezdődik, melynek nyomán, ha a kérdező makacs és kitartó, kinyílik a létező a maga kifürkészhetetlen megváltoztathatatlanságában, és megadja a tudás igazságát.Mint Heidegger írja, a kérdezés „nem pusztán meghaladható lépcsőfok többé a válasz, mint tudás felé vezető úton, hanem maga a kérdezés lesz a tudás legmagasabb alakja.A kérdezés kifejleszti akkor a maga legsajátabb erejét, hogy minden dologban felnyissa azt, ami lényeges. A kérdezés rákényszerít akkor arra, hogy pillantásunkat a lehető leginkább leegyszerűsítsük, leszűkítsük, s a megkerülhetetlenre irányítsuk.” (Heidegger, 1992. 67. o.)

A klasszika kora minőségi változást hozott a kamarazene világában; míg korábban általában jelentős társadalmi pozíciót betöltő megrendelők inspirálták kis apparátust foglalkoztató reprezentatív darabok megkomponálására a szerzőket, e terület a 18. század végére a zeneszerzői kísérletezések színterévé vált (Haydn alkotói műhelyének köszönhetően emelkedett meghatározó műfajjá a vonósnégyes, Beethoven e műfajú alkotásai pedig szinte kezdettől a koncerttermekben voltak otthonosak). A szerző számára a személyesség megnyilvánulásának ideális terepe atekintetben is, hogy egy-egy kiváló hangszeres inspirációja különleges apparátusra szánt műveket eredményez. A kamaraművek sajátos megmérettetést jelentenek az előadók számára: a valamennyi zenei műfajban kamatoztatható „kamarazenei érzékenység” itt fejleszthető (s itt érhető tetten) leginkább. A hallgató egyszerre gyönyörködhet szólisztikus minőségben és kísérelheti meg a mű teljes struktúrájának áttekintését. A kamarazene legtöbbször nem elégszik meg azzal, hogy hangzásával elvarázsolja közönségét; néha azonban megőrzi az egykori házimuzsikálások személyes légkörét is.

A kormánypártok támogatásával, az ellenzék „nem” szavazatai mellett fogadta el tegnap a parlament a pénzügyi szolgáltatásokat jövő januártól sújtó, új közterheket, a tranzakciós illetéket (ismertebb nevén a sárgacsekk-adót), valamint a biztosítási adót. Előbbit a banki átutalások és beszedési megbízások, a készpénzátutalások és -felvételek, valamint a sárga csekkek befizetése és a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után kell megfizetni. Az illeték mértéke egy ezrelék, vagyis ezer forintonként egy forintot kell fizetni, egy tranzakció után azonban maximum hatezer forintot. Utóbbi megkötés nem vonatkozik a sárga csekkekre, amelyeknél nem lesz felső plafon, igaz, ahhoz hatmillió forintnál többet kellene csekken feladni, hogy a teher mértéke meghaladja a hatezer forintot, ami nem éppen életszerű.

Ha késik a járat, vagy elveszett a poggyász, tudni kell azonnal reagálni. Ebben segít az EU egy okostelefon-alkalmazással.

A miniszterelnök konzultációt kezd a politikai szövetségesekkel és a gazdasági partnerekkel.

Egyre több hatósági személy alkalmazhat majd kényszerítő eszközt. Civil jogvédők szerint indokolatlanul erős jogosítványokkal ruháznák fel a rendőrség mellett ma is létező – az önkormányzatok, illetve más állami szervezetek által fenntartott – rendészeti szerveket.

A dugódíj jövő nyári bevezetése politikai öngyilkosság lett volna. A BKV lassú kivéreztetése viszont a várost öli meg. Márpedig ez történik, ha nem találnak valamilyen bevételi forrást, mert a BKV költségvetéséből 45 milliárd hiányzik. Ráadásul a dugódíj a 4-es metróhoz adott uniós támogatási szerződés része, így visszakérhetik a 181 milliárd forintot.