“2011-01-06”

2011-01-06

Számvetés

Nyolc hónapja sincs annak, hogy megalakult az új Országgyűlés – azóta tornádóként forgatják fel a politikai életet, az állam és a gazdaság működését a hatalomra került párt és kormány szavai és tettei. Kapkodjuk a fejünket; még magunkhoz sem térhettünk abból a megrökönyödésből, amit a tegnapi cselekmény idézett elő és már valami új bejelentés vagy intézkedés hökkent meg bennünket. Nehéz feldolgozni magunkban az eseményforgatagot.Álljunk meg egy pillanatra, vegyünk mély lélegzetet és gondoljuk át: tulajdonképpen mi történt? Próbáljuk összerakni a sok száz részesemény mozaikdarabjaiból a változás egészének képét. Mi lett országunkból e rövid időszak alatt?Külön tanulmányt igényelne annak elemzése, hogy jutott az ország abba az állapotba, amelyben az új kormány átvette az irányítást. Kit, melyik politikai vezetőt, melyik pártot, melyik érdekcsoportot milyen mértékben terheli a felelősség a korábbi politikai és gazdasági folyamatokért? A jelen cikk nem erről szól. Kizárólag azzal foglalkozik, amit a 2010 tavaszán hatalomra került párt és az új kormány eddig tett.Nyolc témát tekintek át; talán ez elegendő lesz a legfontosabb változások kiemelésére. Nem törekszem új megállapításokra; egy-egy témáról szólva csatlakozom azokhoz, akik már korábban kifejtettek, esetleg sokkal részletesebben, hasonló gondolatokat. Írásom célja az összefoglaló áttekintés.
2011. január 06.
2
Top cikkek
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.