A Bankhitel című előadás szituációs kísérlet. Egy pénzügyi vészhelyzetbe került ember besétál a bankigazgató irodájába, és könyörgés helyett egyenrangú félként próbál egy kisebb összeget kicsikarni, mindössze háromezer eurót. Ha nem kapja meg a hitelt, amelyre az előírások szerint nem jogosult, elcsábítja és ágyba viszi a főnök feleségét. Ez nem zsarolás, hiszen a nő is akarni fogja – teszi hozzá.
Hogyan végződhet egy ilyen beszélgetés? És a színház oldaláról még fontosabb kérdés: hogyan lesz ebből az egyszerű szituációból hihető párbeszéd, másfél órás, kétszereplős darab?
Bár a hitelkérő többször felemlegeti az elszabadult neoliberális bankrendszer bűneit, Cseh Judit rendezésében nem elméleti vagy társadalmi problémaként láthatjuk a 2013-as színdarabot, hanem az érzelmekhez és nőkhöz mit sem értő macsók drámájaként. A Sanyi és Aranka Színház apró termének két oldalán helyezkednek el a nézők, így középen egy vívópást alakul ki. Egyik végében áll az igazgatói asztal, szemben vele a laptop kivetítőjeként szolgáló tévé, amelyen alkalomadtán a bankár felesége jelentkezik be Skype-on keresztül. Ezen a tengelyen tolódnak el folyamatosan az erőviszonyok.
|
| A bankigazgató magába roskad, mégsem sajnálja a néző (Sanyi és Aranka Színház) |
Hol a kérelmező szorítja vissza az asztalig az igazgatót, hol az üzletember tolja el az iroda ajtajáig a hívatlan vendéget. Baksa Imre és Lengyel Tamás viharos sebességgel játszik, pillanatról pillanatra változik a felállás, és tolódik el a két férfi alá-fölé rendeltségi viszonya. A rendezés sem a szavak súlyára, hanem a mondatok tempójára koncentrál, és miután a két színész tehetségének legjavát hozza, a vad rohanásban talán akaratlanul is kabarétréfába hajlik az előadás.
Nézők ritkán szórakozhatnak ilyen jól, miközben egy sikeres és büszke férfi összeomlását láthatják. A megnyerő külsejű és magabiztos bankár elbotlik saját felsőbbrendűségében. Lengyel Tamás azonban karaktere iránt mutatott empátiájával nem engedi, hogy a bankár keserű vége könnyű elégtételt adjon a nézőnek a 2008 óta húzódó pénzügyi válság felelőseivel szemben. Ha már Cseh Judit rendezése nem reflektál az utóbbi hét szűk esztendőre, hát akkor sem rángatja elő a krízisre való hivatkozást, amikor az kínálná épp a könnyebb utat.
A kibontakozó kabaré Baksa és Lengyel játékán akad el újra és újra. Ők ugyanis ellenállnak az egyszerűsítésnek, és gyarló karaktereiket szeretettel formálják meg. Ezért marad a habkönnyű este végén a nézőben nyugtalanító érzés: olyan kérdésen is felborulhat bárki élete, amelyre nem is állt módjában helyes választ adni.
