galéria megtekintése

Távirányítással röptettek bogarakat

1 komment


Ötvös Zoltán

Avatar, élőben: először sikerült bogarak repülését befolyásolni a hátukra szerelt távirányítóval.  

A bogarakat le-, és felszállásra tudták kényszeríteni, ha pedig a kutatóknak éppen arra volt kedvük, akkor lebegtették, jobbra-balra reptették azokat. Nem szimpla állatkínzásról van szó, magasabb célok lebegnek a bogárirányítók szemei előtt: katasztrófa sújtotta területeken ilyen apró lényekkel olyan helyekre is el lehet jutni, ahova másként nem.

A Kalifornia Egyetem (Berkeley) és a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem (NTU) kutatói az apró bogárizmok stimulálására koncentráltak. Az általuk használt Mecynorrhina torquata nevű lény mindössze hat centiméter hosszú és nyolc gramm tömegű. Ennek a határa szereltek egy adóvevővel irányított miniszámítógépet, ami a szárnyakat mozgató apró izmok működését tudta befolyásolni – az eredményről a Current Biology tudományos lapban számoltak be.

 

A két egyetem kutatói a kísérleti példány hátára egy apró puttonyt tettek, ami hat elektródával kapcsolódott annak szervezetéhez. A távirányítóval stimulálták az egyes izmok működését.

„A bogarak azért ideális kísérleti alanyok, mert saját testük tömegének akár többszörösét is viszonylag hosszú időn át tudják cipelni"

- érvelt a különös kísérleti példányok mellett Hirotaka Sato, az NTU adjunktusa. Könnyen elcipelnek apró mikrofonokat, miniatűr hőérzékelőket, amiket a katasztrófa sújtotta területeken alkalmazhatnak. Eljuthatnak például egy összeomlott ház más módon hozzáférhetetlen helyeire, hasadékokba és apró zugokba. Michel Maharbiz, a Klaifornia Egyetem docense szerint ez a kísérlet egy demonstrációja volt annak, hogy a kicsiny izmok milyen fontos szerepet játszanak a bogarak mozgásában. A kísérletek során kiderült, hogy melyik izom szerepe kulcsfontosságú a mozgás koordinációjában.

Március elején egy másik bogaras hír is megjelent. Ugyancsak amerikai kutatók (Texas A&M Egyetem) az eddigi leghatékonyabb, csótányok mozgását vezérlő távirányítóval álltak elő.

A csótány hátára szerelt apró akkumulátorról működő eszköz a csótány idegrendszerét stimulálja elektromos impulzusokkal. A megfelelő impulzusokkal az állat megfelelő lábát tudják mozgatni: a módszerrel az esetek 60-70 százalékában a megfelelő irányba mozgatható a rovar - írta a The Guardian.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.