galéria megtekintése

Stumpf az Alkotmánybíróság elszabadult hajóágyúja

9 komment


Lencsés Károly

Az Alkotmánybíróság többé nem képes betölteni alapfunkcióját, vagyis a kormánytöbbség – ha érdekei éppen úgy diktálják – könnyedén képes átlépni az alkotmányos korlátokon.

Az elmúlt években a kormányzat megszállta az Alkotmánybíróságot (AB), és amióta a kizárólag a Fidesz által jelölt és megválasztott bírák többségbe kerültek, a fontosabb ügyekben csaknem mindig a hatalom számára kedvező döntések születtek – állapították meg civil jogvédők. Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért „Egypárti alkotmánybírák a kétharmad szolgálatában" című, most bemutatott, lapunkban már korábban vázlatosan ismertetett elemzésükben értékelték a testület 2010 óta hivatalba lépett nyolc tagjának tevékenységét.

A három szervezet a 2011 és 2014 közötti időszak 23 nagy jelentőségű ügye (köztük az alaptörvény negyedik módosítása, a médiatörvény, az egyházi törvény és több, a választásokkal kapcsolatos törvény) alapján készítette el a bírák profilját.

 

A vizsgált esetek közül tízben 2013 áprilisa előtt született döntés – az „egypárti" bírák száma akkor nyolcra nőtt –, tizenháromban pedig azóta. Ez az AB ítélkezési gyakorlatában fontos töréspontot jelentett: míg korábban minden esetben a kormány számára kényelmetlen, utána viszont a 13-ból tíz ügyben hatalom számára kedvező határozatot hoztak.

Ezzel összefüggésben arra is választ kerestek, hogyan viszonyult az új tagok álláspontja a kabinet valószínűsíthető politikai érdekeihez. A bírák közül ketten teljes mértékben támogatták a kormány vélelmezett álláspontjával egyező határozatokat, míg az attól eltérő döntésekhez különvéleményt fűztek. Szalay Péter és Stumpf István viszont sokkal inkább önjárónak bizonyultak, és gyakran nem mozdultak együtt hat kollégájukkal.

(Meg is kapta érte a magáét: ahogy arról a Népszabadság is beszámolt róla, Stumpfra össztüzet zúdított "hálátlansága" miatt a Fidesz; kifogásolva, hogy a parlament fölé "helyezi" az Alkotmánybíróságot. Még Kövér László is hevesen támadta ezért Stumpf Istvánt – minderről itt olvashatnak részletesen – a Szerk.)

 
 AlkotmánybíróEgyetértés a kormánnyal (%)
 Balsai István100
 Juhász Imre100
 Salamon László92
 Pokol Béla90
 Dienes-Oehm Egon 86
 Szívós Mária 86
 Szalay Péter 57
 Stumpf István 32

A kormányzat szándéka tehát nagyjából valóra vált: az AB tagjainak lecserélése – amelynek része, hogy egy 2010-es törvénymódosítással az ellenzéket gyakorlatilag kizárták a jelölési folyamatból –, az alkotmányellenes szabályokat alaptörvénybe emelő módosítások és a testület hatáskörének korlátozása elvezettek oda, hogy az Alkotmánybíróság többé nem képes betölteni alapfunkcióját – állítják a jogvédők. Vagyis: a kormánytöbbség, ha a politikai érdekei éppen úgy diktálják, könnyedén képes átlépni az alkotmányos korlátokon.

A vizsgálat során – részben az egyes ítéletekhez fűzött különvélemények, részben korábbi publikációk alapján – alaposan elemezték, hogy egyes bírák mit gondolnak a hatalommegosztásról, a demokráciáról, a szabadságjogokról vagy éppen az AB szerepéről. Balsai például korábban azt írta, hogy a testületnek az alkotmányosság követelményei mellett fokozott figyelemmel kellene lennie a parlament munkaterhére, illetve a költségvetés teherbíró képességére, mert ezzel nagy mértékben segítenék a kormány és az országgyűlés munkáját. Ez a jogvédők szerint egészen téves szerepfelfogás.

Orbán már tesz az Alkotmánybíróságra?

Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni – így reagált Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke arra a kérdésre, hogy a tavaszi ülésszak alatt  megválasztják-e a néhány hete hiányzó 15. alkotmánybírót. Tovább a cikkhez: >>>

Emlékeztettek arra is, hogy Balsai kezdeményezte azt az alkotmány- és törvénymódosítást, amely a visszamenőlegesen kivetett 98 százalékos különadó alkotmányellenességét kimondó AB-határozatra adott válaszként korlátozta a testület hatáskörét, egyértelmű üzenetként a tudomására hozva, hogy a kétharmadhoz képest hol a helye az államszervezetben. Pokol szerint is egészen hátul a sorban, hiszen egy különvéleményében óva intett a több millió állampolgár által megválasztott törvényhozó hatalom – a parlament – fokozott ellenőrzésétől.

Az „új" bírák többsége sajátosan viszonyul bizonyos alapvető jogokhoz is, hiszen elfogadhatónak tartották például azt, hogy a házelnök büntethet, ami a képviselők véleménynyilvánítási szabadságának korlátozását jelenti. Azt sem kifogásolták, hogy a trafiktörvénnyel dohányárusok sorát fosztották meg a megélhetési lehetőségtől, miközben Strasbourgban mindkét ügy elbukott. Érdekes, hogy a gyakran „renitens" Stumpf is felemásan viszonyult bizonyos kérdésekhez: nem zavarta, hogy négy hónappal a választások előtt módosítják az alaptörvénnyel is ellentétes módon a szabályokat, és a vállalkozás szabadságát vagy a magántulajdont sértő jogszabályok ellen sem emelt szót.

Az Alkotmánybíróság nem lehet akadály

Az Alkotmánybíróság nem akadályozhatja meg a hatékony kormányzati intézkedéseket – nyilatkozta Lenkovics Barnabás, az AB új elnöke.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.