Most érdemes lakáshitelt felvenni. Az állampapírhozamok zuhanása nyomán most a minimumnál járnak a lakáshitelkamatok is, a bankok ráadásul akcióznak.

Egy év, amikor sem népszavazás, sem országos vagy helyi választás kényszere nem terhelné meg Magyarország népét a kampányküzdelmek zajaival. S mégis, a 2005-ös évet is alapvetően a kampányok béklyóiba verve vergődtük végig. (Az év egyetlen komoly lakossági választási lehetőségét a Megasztár nevű popzenei vetélkedősorozat nyújtotta, s valóban páratlan méretű tömegek igyekeztek demokratikus részvételi jogaikat e különleges mezőben gyakorolni.) Januártól decemberig szinte másról sem szóltak a hírek, mint az Orbán/Gyurcsány mérkőzés aktuális eredményeiről; arról, ahogyan az egyik, illetőleg a másik tábor képes volt önmagát mozgósítva, vezére mögé felsorakozva a jövőbeni kampányképességét rendre megmutatni.

Az év első hónapjaiban a miniszterelnök meglepő aktivitása azt sejteti, hogy különlegesen érdekes évnek nézünk elébe. Medgyessy Péter március végéig lefoglalja a politikai szövetségeseit, ellenfeleit, a médiát, s az elemzőket ama javaslataival, amelyeknek egyáltalán nem leplezett szándéka a rendszerváltás hosszú éveiben meghonosodott alkotmányos berendezkedés lényegi korrekciója lenne.

Az év elején még minden szépnek és nyugodtnak ígérkezett. Ez az év az unióhoz történő csatlakozás folyamatában fontos történelmi fordulópontnak tűnt. Reméltük, hogy ennek jegyében végre kiemelkedhetünk a kisszerűségek, a nevetséges közéleti háborúskodások, a betartás örömeire építő viselkedések fogságából.

Egy borús-ködös, rettenetes februári hétvégén az Andrássy úton a MIÉP tizenöt-húszezres - korábban a Köztársaság téri szocialista pártszékház előtt tüntető - tömege eggyé olvadt a jóval méretesebb fideszes ünneplőkével. Megnyitott a Terror Háza, a szónokok heves hangú beszédekben ítélték el a kommunizmus hazai bűneit, s eltökélt tekintetű, százezres szimpatizáns tömeg érezte úgy, hogy e bűnök megismétlődését minden lehetséges eszközzel meg fogja akadályozni. A legközelebbi - és leginkább kéznél lévő - eszköznek az áprilisi választás ígérkezett -, kampány volt tehát e vasárnapi késő délutánon is. A másik oldalnak sem kellett több, hiszen a félelmetes ellenfél tálcán nyújtotta a bizonyítékot: íme együtt a szélsőjobb és konzervatívok, nyilasok és fideszesek; egykutyák ezek mind. Egyébként is, ekkoriban minden egyes, Nyugatról idetévedt médiamunkást egyetlen dolog érdekelt igazán: Magyarországon tényleg kormányzati tényező lesz-e a szélsőjobb?

Amíg a megelőző évben a többség nem győzött álmélkodni a fideszes térfoglalás erején, a konfliktusvállalási hajlandóság határtalanságán, addig 2oo1-ben szinte minden a megbékítés, a béketeremtés, a központilag szervezett jóakarat, a konszolidálási szándékok körül forgott. Háborúskodás után a megbékülés lett az irányadó vonás, legalábbis mindazoknak, akik elfogadták a kormányzati indíttatású konszolidáció örömeit. Az év középponti szereplője, kizárólagos kezdeményező ereje, elsőszámú és megkerülhetetlen tényezője a kormány lett.

Az Orbán-kormány olyan, soha vissza nem térő lehetőséget látott a 2000. évben, amely nemcsak az államalapítás, hanem a kereszténység felvételének jubileumi megünneplésére is egyidejű alkalmat teremtett. Ennek jegyében minden elképzelhető eszközt, avatást, átadást, ünnepet igyekeztek páratlanul fontos élménnyé, közösségi/politikai eseménnyé változtatni.

Az év elején - a közvélemény-kutató intézetek mérései szerint - a Fidesz még meggyőző fölénnyel vezetett, hiszen legalább tíz százalékpontnyi volt az előnyük legfőbb riválisukkal szemben. Decemberben azonban valamennyi intézetnél az MSZP vezetett, 15-2o százalékkal.

A harmadik választási évben januártól decemberig kapkodhatta a fejét az állampolgár, az egyik meglepetés jött a másik után. Az év első két hónapjában a közvélemény-kutatók még fölényes (mintegy 15-18 százalékos) szocialista vezetést mértek, és az elemzők többsége a választások után egypárti, tisztán MSZP-s kormánnyal számolt. Aztán mégis a Fidesz alakított kormányt, mert - újabb meglepetés - ezúttal nem az első forduló nyertese maximalizálta előnyét, hanem ellenfeleinek összefogásából kerekedett ki az új - polgári - többség.

A kapitalizmus végleges győzelmének éve volt 1997. Csaknem évtizednyi hosszúságú kínlódások, kanyarok, kudarcok után ez az év hozta meg a gazdasági fordulatot. A mutatók régen nem látott sikerekről tanúskodtak. Húsz éve nem fordult elő Magyarországon, hogy a négy százalék fölötti növekedés egyúttal javuló egyensúly mellett valósuljon meg. S ha a mögöttes összetevőket böngésszük, azt is láthatjuk, hogy mindez már az új gazdasági/társadalmi formáció sikere lehetett. A növekedés elsődleges forrása ugyanis az alapjaiban és szerkezetében teljességgel átalakult hazai exportképes ipari húzóágazatok teljesítményéből adódott.

Az előző évhez képest 1996 vitathatatlanul a fontosabb viszonyok konszolidálódásának az ideje lett. Megnyugvás - szépséghibákkal, ronda májfoltokkal.

1995 az események szintjén a Bokros-csomag, a privatizációs csúcsbevétel, a végtelennek tűnő koalíciós huzakodások, a tüntetések éve és Torgyán József népszerűség-felívelésének esztendeje volt. Közelebbről, részleteiben vizsgálva a sokoldalú meghasonlások és a végleges illúzióvesztések évének bizonyult 1995.

Zavarba ejtő év volt 1994. Az első felében azért nem történhetett semmi lényeges, mert a Boross Péter vezette kabinet mögött álló koalíciós pártok nagyjából sejtették, hogy a közelgő választások megnyerésére a minimálisnál is kevesebb esélyük lesz. Bekövetkezett súlyos vereségük talán annak is volt köszönhető, hogy az utolsó hónapokban a szalonképtelen, szélsőséges politikai csoportok segítségét sem haboztak igénybe venni. Ezért még azok is elpártoltak tőlük, akik a négy év során egyébként elfogadták a konzervatív jobbközép erők világképét.

Eltékozolt, béna év volt - egykorú krónikájában Lengyel László összegezte így az 1993-as évet. Semmi sem oldódott meg, de minden összekutyulódott. Igazi alternatívák nem látszódtak kirajzolódni, a korábbi nagy és biztatónak tetsző remények pedig rendre szertefoszlottak. A látható politikai színkép egyre zavarosabbá vált, a parlamentben elkezdődött a koalíciós pártok felismerhetetlenségig tartó szétaprózódása.

Ha lehetséges egy év legfontosabb jellemzőit akár egyetlen nap történésein keresztül is megfelelő mélységben bemutatni, akkor az 1992-es esztendő képtelen ellentmondásait június 4-e eseményeivel illusztrálhatjuk leginkább.

Ebben az évben Magyarországot kívülről és belülről is eluralja a Múlt, a közeli és a távoli múlt. Folyamatosan bomlanak fel és le a nemrégiben még alapvetőnek és megváltoztathatatlannak tartott politikai/intézményi keretek, s mindezzel párhuzamosan egyre követelődzőbbé, nagyhangúbbá válik a réges-régen elfeledett Múlt számos szellemi öröksége és örököse. 1991 a nappali kísértetek éve: kriptanyitogatástól és nekrológoktól hangos a szűkebb és a tágabb világ.

A tavaszi választási eredmények következményei nagyjából pontot tettek a hosszadalmas hatalmi/politikai átalakulási folyamatok végére. Lezárultak a küzdelmek, négy évre eldőlt, hogy mely erők lesznek ellenzékben, és kiket illet a kormányzati felelősség. Megkezdődött az új rendszer üzembe helyezése. A berendezkedési folyamat részben azzal járt, hogy az intézményrendszert a mindennapi ütközések, súrlódások, konfliktusok közepette kellett és lehetett tesztelni.

Ebben az évben annyi fontos, valóban történelmi jelentőségű esemény történt, hogy bármilyen alapossággal is vennénk számba azokat, mégsem tudnánk a változások tényleges mélységét érzékeltetni. Többet mondhat el a lényegről, ha a hatalmi viszonyok dinamikájának átrendeződését mutatjuk be röviden, ami nagy vonalakban háromfázisú volt.

Több évtizednyi látszólagos nyugalom és mozdulatlanság után hirtelen megmozdultak az addig megingathatatlannak hitt hatalmi/politikai szerkezetek 1988 Magyarországán. Az állampolgár több változást élhetett át ebben az évben, mint 1956 óta bármikor. E változások egymással némileg kapcsolatban lévő, egymást erősítő mozzanatokban fejeződtek ki: a hatalmi szféra gyors széthullásának kezdetében, az akkoriban alternatívnak mondott mozgalmak gyors és hatékony talpra állásában és az eddig apatikusnak vélt átlagemberek váratlan mértékű aktivitásában.