galéria megtekintése

Ez volt a hét a gazdaságban

1 komment


Batka Zoltán
NOL

Morális és takarékossági megfontolások nem játszottak főszerepet a héten. Ha nem is a kormány érdeme, ám tényleg csökkent a távhőrezsi és tovább zsugorodott az infláció. Jövőre viszont szorul a nadrágszíj és vége lehet a választási év költekezéseinek.

Erkölcsileg nem feltétlen, anyagilag viszont annál inkább megéri haverkodni az oroszokkal – derült ki, amikor a Magyar Villamosművek (MVM) nagy hirtelen megállapodott a Gazprommal további 700 millió köbméter gáz magyarországi betárolásáról. Az állami cégcsoport közleményéből kiolvasható, hogy a Gazprom az eddigi mennyiségeken túl továbbiakat is szállít Magyarország számára az itteni téli igények kielégítésére.

Az ígéretek persze komoly kihívás elé állítják az Orbán-kormányt, hogy ne tűnjön úgy, hogy az oroszok füttyentésére táncol.  A gázszállításokkal ugyanis már erősen kérdéses, hogy két hete miért volt szükség nemrégiben úgymond „fokozott igényeinkre" hivatkozva elzárni a nyugati cégek Ukrajnába irányuló gázsegélyét szállító hazai csövet, amivel mellesleg Orbánék igencsak helyzetbe hozták Oroszországot Ukrajnával szemben. Ráadásul az Orbán-kabinet lépése pár nappal azután történt, hogy Orbán Viktor a Gazprommal folytatott tárgyalásokat.  

De a kormány másutt is feljebb tudta tornázni a morális ingerküszöböt. Amíg korábban erkölcsi kifogásokra hivatkozva tiltotta be a kiskocsmákban a félkarú rablókat, most a Szerencsejáték Zrt. egy a kiskocsmákat is érintő sorsjegyautomata-hálózatot tesztel, a Lóversenyfogadást Szervező Kft.pedig már ki is építette a rendszerét.

 

„Egy konzervatív gondolkodású politikus világnézetével összeegyeztethetetlen a szerencsejáték. Különlegesen erkölcstelen, morálisan megkérdőjelezhető a pénznyerő automaták üzemeltetése a legkiszolgáltatottabb térségekben" – háborgott Lázár János még 2012 októberében.

Míg az ukránokkal szűkkeblűek voltunk, addig a kabinet annál gálánsabb volt néhány közbeszerzésnél. Kiderült például, hogy a kabinet rekordáron államosította a vasúti járműjavítót Dunakeszin. A Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. 64,9 százalékos üzletrészéért 2,1 milliárd forintot fizetett ki az állam, így a cég német tulajdonosa egy az egyben visszakapta a cég tőkéjéből a teljes ráeső részt. Tekintet nélkül a cég korábbi százmilliós veszteségeire.

De nem fukarkodott a korábban Hende Csaba vezette honvédelmi tárca sem: sikerült három matuzsálemi korú helikoptert hárommilliárdért megvásárolni, dacára, hogy lapunk számításai szerint jó, ha felét érték.

Hab a tortán, hogy Hende a választások előtt még arról tájékoztatta Kocsis Mátét, hogy a gépekre 780 millióért kaptak eladói ajánlatot.  Hogy a vevőnek – azaz a HM-nek – hogyan sikerült maga ellen alkudnia, és bő 200 millióval – azaz: összesen 600 millióval – megfejelni kínálati árat, az rejtély. Lapunknak a HM csak annyit válaszolt, hogy a jogszabályok értelmében nem kellett közbeszerzést kiírniuk.

Olcsóbban megússza viszont a kormány a rezsicsökkentést. Lapunk számításai nyomán kiderült, hogy a kormány azt adja el a választóinak a szolgáltatókkal szemben vívott rezsicsökkentő kereszteshadjáratának az eredményeként, ami másutt a piaci árak csökkenése miatt amúgy is lejátszódik. Így a mostani 3,3 százalékos árvágás a távhő-ágazatnak nem esik majd nehezére, mivel a fő költségnek számító gázárak is pont ennyivel estek. Azért van a rezsicsökkentésnek igazi eredménye: emberemlékezet óta nem tapasztalt mértékben, 0,5 százalékkal zsugorodott a hazai infláció szeptemberben.

A kormány olcsóbban megússza a rezsicsökkentést
A kormány olcsóbban megússza a rezsicsökkentést
M. Schmidt János / Népszabadság

Messze nem ilyen rózsásak viszont a magyar gazdaság távlati kilátásai. Bár a rezsicsökkentési, országgyűlési, illetve most önkormányzati üzemmódba kapcsolt büdzsé nyomán a gazdaság hozza a várt növekedést, jövőre a zordabbnak ígérkező monetáris és fiskális politika miatt csak 2,3 százalékos bővülésre számít az IMF.

Nem így a térségben. Lengyelországban a beruházások, a belső kereslet és a munkanélküliség csökkenése táplálja a növekedést, amelynek üteme idén 3,2 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra kapaszkodhat fel. A magyar gazdaság az idén még hozza a 2,7 százalékos régiós átlagot, de jövőre nem éri el a 2,9 százalékos becsült „átlagsebességet" és leszakad a régiós országoktól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.