galéria megtekintése

Mi fizetjük: bomba üzlet a semmire

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 08. számában
jelent meg.


Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Rekordáron vett vasúti járműjavítót Dunakeszin a kormány. A Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. 64,9 százalékos üzletrészéért 6,9 millió eurót, úgy 2,1 milliárd forintot fizet az állam. A lelépő német tulajdonos a vaskos veszteséget termelő cég tőkéjéből a teljes ráeső részt viszi.

Az újabb államosítás tényét szeptember közepén jelentették be, de a vételárról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) diszkréten hallgatott. Ha csak a kormányon múlik, az adófizetők talán sosem tudják meg, mennyi közpénz kell ahhoz, hogy a 2012-ben 7,9 milliárdos nettó árbevétel mellett 793 millió forintos, a tavalyi 6,2 milliárdos bevétel után pedig 260 millió forintot meghaladó veszteséget produkáló cég német tulajdonosa átadja a stafétát az államnak.

A munkások a heti öt munkanapból csak kettőn járnak be az üzembe: mindössze ennyi feladat jut jelenleg rájuk
A munkások a heti öt munkanapból csak kettőn járnak be az üzembe: mindössze ennyi feladat jut jelenleg rájuk
Kurucz Árpád/ Népszabadság

Csakhogy a járműjavító kisebbségi tulajdonnal rendelkező munkavállalóival a vagyonkezelő kénytelen volt megosztani az ügylet részleteit. A Dunakeszi legnagyobb munkaadójának számító vasúti járműjavító 2,1 milliárd forint közpénzt felemésztő kivásárlása beleillik a Mol-részvények mintegy 560 milliárd és az E.ON-gázüzletág 265 milliárd forintos, igencsak túlárazott államosításának sorába.

 

Még akkor is, ha az önkormányzati választások előtt bizonyára annak kellene tapsolni, hogy a kormány bejelentheti: újabb lépést tettek a munkahelyek védelme érdekében. Sajnálkozni pedig legfeljebb azért kell, hogy e lépésre négy és fél évet kellett várni. Épp annyit, amennyi idő alatt a német Bombardier most megszerzett többségi tulajdoni hányadán túl 25 százalék erejéig a MÁV, tíz százalékban a kisbefektetők kezében lévő cég kénytelen volt szélnek ereszteni dolgozói többségét.

A 2010-ben még úgy ezer saját és bérelt munkatársának kenyeret adó járműjavítónak most 370 dolgozója van. Ez önmagában is hatalmas csökkenés, de az igazi pofon, hogy a megmaradt munkatársak többsége heti kétnapos munkarendben jár dolgozni: az ötből három napot pihenőn van. Az elmúlt években ugyanis a Bombardier és a MÁV közös cége kevés megrendelést kapott. Az állami vasút szerint a németek, utóbbi szerint viszont a magyar partner nem hozott elég munkát.

Az egymásra mutogató tulajdonosok közt talán valaki majd igazságot tesz, de az biztos, hogy a nemzeti vasúttársaság aktuális megrendeléseinek döntő hányadát inkább maga oldja meg, és a MÁV szolnoki üzemére bízza. Az állami társaság még az InterCity-kocsik felújítását és fejlesztését sem adta oda a témában komoly tapasztalatokkal rendelkező dunakeszi cégnek. Mutogatni azonban nincs ok: a Bombardier még a MÁV-nak eladott tíz villamos motorvonata karbantartására kiírt pályázaton sem indította el a céget, mi több, hagyta, hogy a szerelvények a konkurens Stadler pusztaszabolcsi üzeméhez kerüljenek.

Kurucz Árpád / Népszabadság

Bárhogy volt is eddig, a vasúti járműipar helyi felvirágoztatásáról szóló kormányzati ígéretek mellett sem látszik a fényes jövő. Miközben ugyanis a kisbefektetők arra sem kaptak választ, hogy cégüket az MNV vagy a MÁV felügyeli majd, felszínre került az első nézetkülönbség a kormány által képbe hozott reménybeli új partnerekkel is. Lapunk legalábbis úgy tudja, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal szervezésében városi villamosai fejlesztésének és tesztelésének Dunakeszire telepítését tervező spanyol CAF S. A. egyértelművé tette: letelepedéséhez egymilliárd forint fejlesztésre lesz szükség a frissen államosított járműjavítóban.

Csakhogy ott ekkora beruházásra nincsenek felkészülve, és ezt már közölték is a spanyol partner képviselőivel. De ha a kétségek megfogalmazásához ez sem lenne elég, számolni kell azzal is, hogy az MNV–MÁV páros kezében lévő társaság a fogadkozások ellenére egyelőre hiába várja a megrendelést a budapesti hármas metró vagonjainak felújítására. Az egyiptomi IC-kocsik gyártásában remélt közreműködés pedig kútba eshet, mivel a hírek szerint a kínai versenytársak kedvezőbb árajánlatot adtak.

Az államosításra egyedül a Bombardier GmbH-nál koccinthatnak nyugodtan. A német befektető legalábbis a kialkudott ár október 18-ig esedékes átutalása révén jól száll ki magyar cégéből: a 3,1 milliárd forintos saját tőkéből pontosan a tulajdoni hányada alapján számolható részt viszi haza. Az pedig már csak ráadás lenne, ha a kilépése után megmaradó céggel sikerülne aláíratnia, hogy a Dunakeszire irányított Bombardier-munkák óradíjából 2019-ig kilenc százalék kedvezményt kap.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.