galéria megtekintése

Tarlós két hetet adott a kormánynak

4 komment


Szalai Anna

Tarlós István fontolóra vette, hogy mégis elindul a következő választásokon. Attól tart, hogy különben nem veszik komolyan. Az agglomerációs járatok jövője továbbra is bizonytalan.

Hátamba döfték a kést – írta le a Fidesz eljárását a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozását célzó salátatörvény elfogadásákor Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján. Ezen ő elgondolkodott és arra jutott, hogy fontolóra veszi, hogy indul a következő választásokon. A távozni készülőket ugyanis leírják. Ezt elődje Demszky Gábor mondta neki. Márpedig ő azt szeretné, ha komolyan vennék.

Vélhetőleg ezt szolgálja az a felszólító levél is, amit a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) küldött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. Ennek értelmében a főváros két hét múlva felmondja az agglomerációs járatok üzemeltetésére vonatkozó 2014-es megállapodásokat, ha a tárca addig nem biztosít fedezetet a működtetésre. Eddig ugyanis a szerződésben foglaltakkal ellentétben egyetlen fillért sem kapott erre a főváros.

Mint arról a hét elején beszámoltunk a Fővárosi Közgyűlés február 17-én tárgyalja az idei költségvetést, amelyben nem szerepel a 400 ezer embert érintő agglomerációs közlekedés fenntartása. Ehhez előbb fel kell mondani a minisztériummal kötött megállapodást.

 
Tarlós újrázhat 2019-ben
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ezt rendkívüli felmondással tehetik meg. A BKK által küldött felszólító levélben a Népszabadság által idézett passzusra hivatkoznak, miszerint a „minisztérium nem teljesíti fizetési kötelezettségét". A helyközi közlekedés „bevételekkel nem fedezett költségeinek finanszírozása elvileg a 2013-ban kötött "Budapest 21" megállapodás alapján történne". Ennek teljesülése erősen vitatható.

Az viszont Tarlós István szerint tény, hogy a helyközi közlekedésre az elmúlt két évben egyetlen fillért sem adott a kormány. Az állami normatívát ugyanis a helyi közlekedés működtetésére kapta a fővárosi önkormányzat. Ez is csak decemberre érkezett meg, az idei évtől pedig jelentősen csökken az összege. Ennek pótlására ugyan módosították az iparűzési adó megosztásának szabályát, de az ebből származó idei fővárosi többlet legfeljebb 5 milliárd lesz. A pénzt címzetten a helyi közlekedésre kell költeni. Az agglomerációs közlekedés azonban helyközi. Ha ki is veszik a salátatörvényből a „helyi" szócskát, akkor sem oldódik meg a probléma, mivel ez az összeg nem fedezi a működési hiányt - vélekedett Tarlós.

A készülő fővárosi költségvetésben egyelőre 20 milliárdos lyuk tátong. Ebből 8 milliárdot lefaragnak többek között az elsőajtós felszállás kiterjesztésével, menetrendi változtatásokkal és más hatékonyságnövelési eszközökkel, de még így is hiányzik 12 milliárd. Ebből szűken számítva 10 milliárdot tesz ki az agglomerációs járatok vesztesége. (Az üzemeltetési költség 15 milliárd, a jegyárbevétel évi 4,5 milliárdot hoz.) Ezt a főváros bizonyosan nem tudja kigazdálkodni a kötelező feladatainak ellátása mellett – jelentette ki a főpolgármester, aki a Népszabadság kérdésére úgy fogalmazott: február 17-ig, a Fővárosi Közgyűlés idei költségvetést tárgyaló üléséig biztosan járnak a HÉV-ek és a buszok. Azt, hogy mi lesz utána, az a Seszták Miklóssal folytatott tárgyalások döntik el. Ezekre még nincs időpont.

Ha a BKK levelére két héten belül nem érkezik értékelhető válasz, akkor a főváros rendkívüli felmondással felbontja a szerződést. Erről a Volánbuszt is tájékoztatták. Tarlós egyébként megismételte: a HÉV-et a MÁV veheti át és elővárosi vonatokként üzemeltetheti tovább, míg a buszokat a Volánbusz közlekedtetheti a jövőben, ha erre nem kapnak céltámogatást.

A HÉV átvétele egyúttal vagyonelemek átadását is jelenti, így erről a közgyűlésnek kell majd döntenie. Hivatalos felkérést egyébként még nem kapott ennek előkészítésére a kormánytól. Úgy véli, ezeknek a járatoknak Budapest határain belüli üzemeltetésért nem kérhet pénzt a kormány, hiszen a MÁV és a Volán eddig sem fizetett azért, mert a város határain belül közlekedik.

Simicska oszlopairól

Nincs mondanivalóm a Mahir-hirdető oszlopainak ügyében – ismételte meg Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak korábban mondott szavait és ettől a témára többször visszatérő újságíró kérdések hatására sem tért el. Csupán annyit tett hozzá, hogy a hétfői bírósági tárgyalás előtt nem szeretne prejudikálni. Az oszlopok bontására nem ő adott utasítást, de azt nem árulta el, hogy akkor ki adott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.