galéria megtekintése

Kétes személyek állnak a muzulmán óvodák mögött

10 komment

Harta Berta, Bécs

Még januárban teljes terjedelemben közzéteszik a bécsi iszlám óvodákról készült tanulmányt, amely már az előzetes bemutatásán is hatalmas botrányt kavart. December utolsó napjaiban hatvanfős rendőri egység szállta meg Bécsben az egyik iszlám oktatási központot, iratokat, számítógépeket foglalt le. A razzia célpontja a sajtóban Abdullah P. néven emlegetett török-osztrák kettős állampolgár volt. A 31 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy a bécsi önkormányzattól ötmillió euró támogatást csalt ki.

Menekült gyerekek Nickelsdorfnál. A bécsi önkormányzat minden gyereket
Menekült gyerekek Nickelsdorfnál. A bécsi önkormányzat minden gyereket "beóvodáztatna"
Leonhard Foeger / Reuters

Abdullah P. egy egyesületlánc háttérbe húzódó vezetője, hálózata arra a célra jött létre, hogy muzulmán vallású gyerekek számára működtessen óvodákat. De annyi óvoda nem működik, amennyire a szervező állami pénzt kért. Hamis papírokkal igazolta az intézmények létét, állítólag még az adóhivatali engedélyek sem voltak valódiak.

 

Az osztrák fővárosban óvodaalapítási láz dúl, az önkormányzat minden gyermeket szeretne legalább egy vagy két évre „beóvodázni" az iskola megkezdése előtt. Főleg a migráns gyermekek esetében tartja elengedhetetlennek, hogy megfelelő német nyelvtudással kezdjék el iskolai tanulmányaikat. Az illetékes osztály eddig nem nézett különösebben mélyen utána,

hogyan bújt ki rövid idő alatt a földből 150 olyan óvoda, ahol iszlám vallású gyerekekkel foglalkoznak.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter – aki 29 évesen az integrációs tárca vezetője is – tanulmány készítésére kérte fel Ednan Aslan professzort, a bécsi egyetemen valláspedagógiai kutatással foglalkozó szakembert. Az Aslan-tanulmánynak már a nemrég előzetesen közzétett megállapításai is heves érzelmeket kavartak. A professzor szerint nem csupán az a baj, hogy az iszlám óvodák hátterében kétes személyek állnak, akik rafinált módszerekkel a teljes, mintegy tízezer fős gyerekseregre „ráteszik a kezüket", hanem az is, hogy

a gyerekeket izolálják a többségi társadalomtól, náluk kezdik a párhuzamos társadalom kiépítését.

Az óvónők többnyire anyanyelvükön beszélnek velük, fejkendőt viselnek, külföldön kapnak képzést, utólagos osztrák hatósági jóváhagyással. Muzulmán tanításokat oktatnak, és a különleges körülmények miatt a más vallásokhoz tartozó gyermekeket a szüleik nem viszik az ilyen óvodákba, ezáltal a kicsik még inkább leválnak a többség hétköznapjairól.

Sebastian Kurz. Botrányt kavart a jelentés
Sebastian Kurz. Botrányt kavart a jelentés
Heinz-Peter Bader / Reuters

A tanulmány fő tételeinek ismeretében Kurz azt hangoztatta: bár az óvodák felügyelete a bécsi önkormányzat dolga, nem hagyhatta szó nélkül a torz fejleményeket. Sonja Wehsely illetékes városi tanácsos egyetértett abban, hogy új óvodai törvényre van szükség, amely a higiénés körülmények mellett a tananyagra is figyel, de a szociáldemokrata politikusnő azért odaszólt a miniszternek: már eleget profilírozta magát.

Az ausztriai muzulmán szervezetek többsége elfogultsággal vádolja Aslan professzort, felróva, hogy vizsgálata során kevés szülővel beszélt. „Időt kért" az iszlám hitközség szóvivője, Carla Amina Baghajati – aki német születésű, s a férje miatt tért át –, mondván: húsz éve a muzulmánok még nem voltak hajlandók vaníliás kiflit enni, mert attól féltek, hogy „a harapás révén katolikus ideológiai befolyás alá kerülnek". Mára viszont a kifli kedvenc csemegéik közé tartozik, amiből az következik, hogy türelem kell a kultúrák közelítéséhez. De megjelentek az iszlámmal szemben türelmetlen nyilatkozatok is: az egyik bulvárlap például „Allah legózik" címmel írt a fejleményekről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.