A Fidesz és egyben a jobboldal legfelkészültebb (volt) oktatáspolitikusa arról beszél – a PISA-vizsgálatokat és az OECD-jelentéseket is figyelembe véve –, hogy Magyarország a szégyenpadon ül, a rendszer növeli, jobb esetben „csak" konzerválja a meglévő egyenlőtlenségeket. Kemény szavakkal bírálja a kormányt és a Klik működését. Halácsy Péter pedig – a Prezi egyik alapítója, a legsikeresebb startup vállalkozó – nemcsak nyilatkozik, de tevőlegesen is a kormányzat és a közvélemény tudomására hozza, mennyire nem tud azonosulni a hazai köznevelési rendszerrel. Ő a magyar alternatív hagyományokra alapozva, a Waldorf-, a Montessori-pedagógia elemeit és a projektalapú oktatási módszereket ötvözve megalapította Budapest Schools néven a „mikrósulit". Az ottani oktatás lényege a gyermekközpontúság, az önálló gondolkodásra nevelés, az eltérő fejlődési ütemek és egyedi sajátosságok figyelembevétele.
A nemrégiben közzétett OECD-jelentés az, ami leginkább sokkolóan hatott, és szembesítette a magyar kormányt azzal, hogy ha nem változtat a köznevelési rendszerén, akkor valóban a funkcionális analfabéták országa leszünk. Vajon kedvező jelnek tekinthetjük-e, hogy miközben a köznevelési államtitkár továbbra is azt a benyomást kelti, hogy minden jó, ahogy van, és mindennel elégedett, addig a miniszterelnök december 4-i rádióinterjújában aggasztónak találta az említett jelentésben foglaltakat. Minket meg az aggaszt, hogy miért csak most aggódik amiatt, hogy buta, műveletlen emberekkel nem lehet prosperáló gazdaságot működtetni. Akkor lenne hiteles ez a megnyilvánulása, ha ez önkritikával is párosulna, ha elismerné, hogy rossz útra tévedtek.
El kellene ismernie, hogy öt év alatt sem sikerült szakmailag kiérlelt, társadalmi vitákban megérlelt oktatási programot letenni a törvényhozás asztalára. A klasszikus értelemben vett oktatáspolitikának csak a morzsáit látjuk. El kellene ismerni, hogy megérett az idő az államosítás lazítására, hogy a jelenlegi irányítási rendszer működésképtelen, hogy az intézményi, oktatói autonómia visszaadása parancsoló szükségszerűség, hogy az iskolaszerkezet idejétmúlt, hogy használhatatlan az új és kísérleti tankönyvek jelentős része, hogy a fej gondolkodásra való, és nem felesleges információk tárolására. El kellene fogadni, hogy a XXI. században Magyarországon tudás-, nem pedig munkaalapú társadalmat kell építeni. Olyan társadalmat, amelyben a „közepes gimnazistákra" és jó szakmunkásokra, valamint minél több felsőfokú végzettségű szakemberre van szükség. Az oktatási rendszert nem a gimnazisták rovására kell átalakítani.
Semmilyen nyomós érv nem szól amellett, hogy kiérleletlen kormányzati elképzelések jegyében átrajzolják a szakképzés térképét. Nincs valós ok arra, hogy több száz szakképző iskolát kivegyenek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, s így a Klik fennhatósága alól, hasonló káoszt előidézve, mint amit előidéztek az intézmények államosításával.
Csak remélni lehet, hogy nem valósulnak meg azok a tervek, amelyek szerint a „különböző iskolai oktatási gyakorlatot egységesítenék", a nem e szerint működőket „megreformálnák", s a megszüntetésük sem kizárt, továbbá a racionalizálás jegyében sor kerülhet a felső tagozatok körzeti központokba sűrítésére. Már csak Makarenkó hiányzik a palettáról, hogy a pedagógiát is „megújítsák"!
A XXI. században olyan társadalmat kell építeni, ahol a diploma nem csak egy bizonyos kasztba tartozóknak jár. Olyan társadalmat, ahol nem generálnak megalázó vitát a humán tudományok hasznáról, létjogosultságáról, ahol nem minősítenek értéktelennek szakokat, haszontalannak diplomákat. Bár nem vitatható a miniszter döntési joga, de vitatható ennek a jognak a gyakorlása, ha az kiérlelt háttértanulmányok mellőzésével történik. Ha szerencsénk van, akkor nem nyúlnak a MAB kompetenciájához, és ott marad a felsőoktatási államtitkárság által működtethető szakok minőségértékelése, minőséghitelesítése. Ha pedig nincs szerencsénk...
A szerző szociológus
