galéria megtekintése

Egy nő eltűnt

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 07. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

A nyolcvanas években volt alkalmam Rodolfóval hosszasabban beszélgetni. Kedves volt, készséges, igazi úriember. És akkor is az maradt, amikor a nagy illúziók világa került szóba.

– Nézze – mondta tárgyilagos hangon –, én jobban bízom a kezemben, és a rendszeres napi gyakorlásban, ők talán a technikai eszközökben bíznak jobban. Az igazságnak viszont tartozunk annyival, hogy amennyiben van magának néhány millió forintja rekvizitre, hamar illuzionista lehet.

Ezek a mondatok jutottak eszembe, amikor a Fővárosi Nagycirkusz legújabb műsorában porondra lépett Kim Kenneth dán illuzionista. Csodaládákat hozott, amelyekből átmenetileg eltűnt a partnernője, hogy aztán néhány perc múlva hiánytalanul előkerüljön. Látványos, ámde kicsi trükk, körítésként persze némi hókuszpókusz, garantált siker.

A műsort nézve mindinkább olyan érzésünk támad, mintha a hetvenes évekbe csöppentünk volna, egy Ki mit tud? selejtezőjére...

 

Maga a Circus Classicus című, augusztus végéig látható új cirkuszműsor is ilyesmi: többségükben, de legalább felerészben szerény trükkök, körítésként némi hókuszpókusz, garantált siker. A Fővárosi Nagycirkusz mostanában főleg a klasszikus cirkuszt idézi meg – megyünk, cammogunk visszafelé az időben.

Kallos Bea / MTI

A műsort a német Hans Ludwig Suppmeier kezdi idomított tigriseivel. Nyugodt, magabiztos produkció, nem tolja fel az adrenalinszintünket. Egy kubai hölgy következik, aki képes arra, hogy a haján lógjon,minden további nagyjából mellékes.

Amióta Richter József a cirkusz igazgatója, erősen megnőtt az egy műsorra eső Richterek száma, így most sem maradunk nélkülük. Magunk sem tudjuk, hogy ennek örüljünk vagy sem: a Richter család ezúttal Szandrával, a sokat látott elefánttal, valamint később egy úgynevezett magasiskolával, köznyelven: lóidomítással lép elénk, a holland fríz lovak áradata mintha túlnőné a porondot; a nagy kavargásban elvész az amúgy jelen lévő szépség.

Jön továbbá egy kardegyensúlyozó szám, amelynek során egy hölgy a homlokán kardot egyensúlyoz, és egy gyorsöltöző szám, amelynek során egy úr és egy hölgy különféle takarásokban másodpercek alatt vált ruhát, valamint érkeznek magasdrótosok is, akik néha mintha túlvállalnák magukat. Porondra lépnek később brazil zenebohócok is, akik főként a bohóctréfák muzeális elemeit, azok szerény szellemi munícióját használják, úgymint gatyaletolás, fenékbe rúgás, vízzel spriccelés.

A műsort nézve mindinkább olyan érzésünk támad, mintha a hetvenes évekbe csöppentünk volna, egy Ki mit tud? selejtezőjére, és ehhez a műsorközlő is ügyesen alkalmazkodik, amikor olyan poros közhelyeket mond, hogy „Folytassuk a műsort a szépség és a kecsesség jegyében”, vagy „A hosszú, jeges orosz tél ifjú hercegei következnek”.

Kallos Bea / MTI

Aztán, amikor végképp átadnánk magunkat valami szirupos nosztalgiázásnak, érkezik a brazil Super Silva, aki biztosítókötél nélkül, afféle pókemberként rohangál fejjel lefelé a cirkusz kupolájában, lábait kicsi hurkokba akasztgatva, és hiába láttuk őt az elmúlt hónapokban több műsorban is, Super Silva megunhatatlan.

És porondra lép a Duo Sifolinis, megkapó akrobatikus tudással, nagy bátorsággal. A Bulgáriából érkezett artisták vészesen pörgő halálkeréken futkároznak, hol kívül, hol belül, hol még ugrálókötelezve is a szédítő pördületek közben.

A Circus Classicus produkcióit nézve kicsit zavarban vagyunk, de ez valószínűleg nem számít, mert a nézőteret megtöltő gyerekseregnél zajos tetszést arat a műsor. És ha nekik tetszik, akkor mi ne fanyalogjunk itten.

Különben is, hogy mondta egyszer Orlóczi Edit cirkusztörténész? „Én az értelmiségi énemet a ruhatárban hagyom, így hát nekem a cirkusz maga az öröm. A flört. A testtel végzett kommunikáció legmegbízhatóbb terepe. Itt nem bújik a művész prózai vagy táncos szerep mögé, itt minden mozdulat, tett igazi.” Értékeljük ezt. Meg azt, hogy nemcsak a politikában látható valódi cirkusz, hanem a Városligetben is. Pont.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.