galéria megtekintése

Többet tudnak az eltűnt Boeingről, mint amennyit elárulnak

NOL

Kína hadihajója, a Haixun 01 néhány óra leforgása alatt kétszer is észlelt fekete dobozra utaló jeleket az Indiai-óceánon, a Malaysian Airlines március 8-án eltűnt járata, az MH370 utáni nemzetközi kutatóakció során.

Angus Houston, az ausztrál légierő volt parancsnoka, volt vezérkari főnök, a kutatóakció vezetője vasárnapi tájékoztatása szerint a Haixun 01 1,2 kilométerre attól a helyszíntől vette a második jelsorozatot, ahol az ultraszonikus lokátora először figyelt fel a 37,5 kHz-es pulzálásra.

Ima az áldozatokért Kuala Lumpurban
Ima az áldozatokért Kuala Lumpurban
Samsul Said / Reuters

Az most sem világos, hogy a Malaysian Airlines Boeing 777-es repülőgépéről van-e szó, de egy brit és egy ausztrál hadihajó, a HMS Echo és a HMAS Ocean Shield most a helyszín, a déli 25. szélességi és a keleti 101. hosszúsági kör metszéspontjára eső vizek felé tart kideríteni ezt.

 

Többen gyanítják – írja eközben a BBC –, hogy Kína többet tud, amint amennyit elárul, legalábbis figyelemreméltó, hogy szinte a semmiből álltak elő a jelekről a hírrel. Néhány órával korábban egy kínai vadászgép fehér, vízben lebegő tárgyakat vett észre 90 kilométerre onnan, ahol a Haixun 01 először a jeleket észlelte. Azt, hogy a lokátor vesz valamit, három ember vette észre a fedélzeten, de mivel a jelek váratlanul érkeztek, nem rögzítették őket. A második jelsorozat hasonló volt az elsőhöz.

Kína az incidens fő érdekeltje. A március 8-án minden valószínűség szerint eltérített és az Indiai-óceánba zuhant MH370 227 utasából 154-en kínaiak voltak, az idő pedig sürget, egy Boeing 777-es fekete dobozának az akkumulátorra ugyanis körülbelül egy hónapig bírja lemerülés előtt. Tony Abbott ausztrál kormányfő hangsúlyozta, reméli, de korántsem biztos, hogy az utolsó előtti pillanatban az MH370 volt az, amit megtalálták.

Az eltérítésről szóló tézist támasztja alá, hogy a Boeing 777-es és a földi irányítás közötti kommunikációs csatornákat a repülőgépen megszakították, és az is, hogy aki vezette, nagy műgonddal kerülte ki a környező országok – például Indonézia – légterét. Ez utóbbiról a CNN-nek beszélt egy maláj tisztségviselő. Az MH370-nel március 8-án helyi idő szerint 1 óra 21 perckor szakadt meg a föli irányítás kapcsolata.

Ekkor a Kuala Lumpurból felszálló járat másfél órája volt a levegőben, és a Dél-kínai-tenger felett, Peking felé repült, de végül vett egy éles nyugati kanyart. Hajtóműve a kommunikációs a kommunikációs csatornák lekapcsolása után i adott jeleket, amelyeket radarok észleltek. Az amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó maláj tisztségviselő ezekre a jelekre hivatkozva mondta, hogy a Boeing 777-es elrepült Indonézia légterének az északi határa mentén, de láthatóan vigyázott, hogy ne lépjen be.

Az Ausztrália irányításával zajló kutatóakció keretében a repülőgép roncsait ma 12 katonai repülőgéppel és 13 hadihajóval keresik a Perthtől 2000 kilométerre északnyugatra fekvő vizeken.

A Washington Post írja, lehet, hogy az MH370 rejtélyére talán már soha nem derül fény. Ha ugyanis esetleg tényleg megtalálják az adatrögzítő berendezést az Indiai-óceán fenekén, azon a legutolsó két óra történéseit fogják hallani úgy, hogy az eltérítése után a Boeing 777-es hét órán át a levegőben volt.

Nem kecsegtet sok reménnyel az Air France 447-es járatának a sorsa sem, amely 2009. június 1-én Rio de Janeiróból Párizs felé az Atlanti-ócenba zuhant. Bár az Airbus A330-as roncsait öt nap után megtalálták, a fekete dobozára csak két év múltán bukkantak rá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.