galéria megtekintése

Eddig ez volt Obama legnagyobb csalódása

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 27. számában
jelent meg.


Kőműves Anita
Népszabadság

Barack Obama elnökségének egyik legnagyobb csalódása, hogy nem sikerült szigorítania a fegyvertartási szabályokat – ezt maga az amerikai elnök mondta a BBC-nek a hét végi kenyai útja előtt. A beszélgetés után néhány órával újabb lövöldözés volt az Egyesült Államokban, egy ámokfutó két nőt lelőtt egy moziban, majd magával is végzett.

„Ha azt kérdezi, melyik az a terület, amely a leginkább frusztrál és ahol a leginkább akadályoztatva érzem magam, az az, hogy az Egyesült Államok az egyetlen olyan fejlett ország, ahol nincsenek elégséges és ésszerű fegyvertartási szabályok, még az ismétlődő tömegmészárlások után sem” – mondta Obama a brit köztévének.

Az amerikai elnöknek hivatalba lépése óta számtalanszor kellett kiállnia a kamerák elé egy-egy tömeggyilkosság után, hogy kifejezze együttérzését az áldozatok hozzátartozóival. Első elnöki ciklusában azonban ennek (és kampányígéreteinek) ellenére sem volt központi téma a fegyvertartás. Egy hónappal az újraválasztása után viszont ez megváltozott: akkor, amikor 2012 decemberében a connecticuti Newtown egyik általános iskolájában egy ámokfutó 27 emberrel végzett, köztük húsz kisgyermekkel. Az eset megrázta az egész országot, Obama pedig felkérte Joe Biden alelnököt, hogy dolgozzon ki javaslatokat a hasonló tragédiák elkerülésére.

Fegyverbiztonsági foglalkozás gyermekeknek Illinois állam egyik lőterén
Fegyverbiztonsági foglalkozás gyermekeknek Illinois állam egyik lőterén
Jim Young / Reuters

 

Az elnök egy hónap múlva 23 rendeletet írt alá, amelyek a tömeggyilkosságok megelőzését szolgálják. A legfontosabb lépésekhez azonban kongresszusi jóváhagyás kell, ezért felszólította a törvényhozást, hogy hozzon olyan szabályokat, amelyek kötelezővé teszik minden fegyvereladás során a vásárló előéletének vizsgálatát, és betiltják a félautomata támadófegyvereket, valamint a nagy kapacitású tölténytárakat. Az egyik legsúlyosabb probléma, hogy míg a fegyverboltokban ellenőrzik, van-e priusza a vevőnek, egy fegyvervásáron ez nem kötelező, mint ahogy akkor sem, amikor magánszemély ad el fegyvert magánszemélynek.

Dianne Feinstein kaliforniai szenátor két hónappal később be is nyújtotta az erről szóló javaslatot, ám az – mint a többi hasonló próbálkozás is – már 2013 áprilisában elbukott. Az óriási befolyással rendelkező fegyverlobbi és a politikai helyzet azóta is megakadályozta, hogy szövetségi szinten szigorítsák az előírásokat. A newtowni vérengzés után három állam, Maryland, Connecticut és New York keményített, ám tíz másik nem sokkal később lazított a szabályokon.

A lövöldözések pedig tovább folynak. A Mother Jones magazin gyűjtése szerint 1982 óta 76 olyan lövöldözés volt, amely négy vagy több halálos áldozatot követelt. Ám ha azokat az eseteket is számoljuk, amelyeknek legalább négy sérültje van, akkor már minden napra jut egy: a Mass Shooting Tracker, azaz lövöldözéskövető 2015-ben pontosan annyi incidenst tart számon, ahány nap eltelt az évből.

Az évek során a lövöldözések után elmondott Obama-beszédek is változtak. Eleinte professzionális, de kissé távolságtartó volt, aztán a kisgyermekek newtowni halála láthatóan megrázta, akkor könnycseppet törölgetett a szeméből. A kilenc halálos áldozatot követelő júniusi, charlestoni vérengzést követően pedig a külső szemlélő számára már-már dühösen jelentette ki, hogy túl sok ilyen beszédet kellett elmondania. Közölte: Amerikának egyszer szembe kell néznie azzal, hogy más fejlett országokban nem történnek ilyen gyakorisággal ilyen esetek, és ez ellen lehet tenni. A történelmi jelentőségű afroamerikai templomban történt gyilkosság után az elnök csalódottnak és kiábrándultnak tűnt, mint aki feladta a küzdelmet. A BBC riporterének azonban a héten azt mondta: lehangoló, hogy nem sikerült megoldani ezt a kérdést, de ez nem jelenti azt, hogy elnöksége hátralévő 18 hónapjában ne dolgozna tovább az ügyön.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.