galéria megtekintése

Beült a katasztrófafilmre, majd szó nélkül tüzet nyitott

1 komment

MTI

Egy fegyveres ámokfutó két embert megölt, kilencet pedig megsebesített csütörtökön az amerikai Louisiana állam Lafayette városának egyik mozijában, majd magával is végzett.

A lövöldözés este 7 óra 10 perckor kezdődött, a Kész katasztrófa című film vetítése közben. Mindkét halálos áldozat fiatal nő. A sebesültek közül háromnak az állapota válságos. A meglőttek között volt tizenéves és 60 év feletti is.

A rendőrség szerint az elkövető egy 59 éves, büntetett előéletű alabamai illetőségű állástalan "vándormadár", John Russel Houser. A férfi 2008-2009-ben elmeorvosi vizsgálat alatt állt. 2006-ban fegyverviselési engedélyt kért, de azt - a sajtóban megjelent első közlésekkel ellentétben -, családon belüli erőszak miatt nem kapta meg. A rendőrség vizsgálja, hogy vajon törvényesen jutott-e a lövöldözéskor használt, 9 mm-es kaliberű félautomata pisztolyhoz.

Szemtanúk az amerikai sajtónak nyilatkozva elmondták, hogy Houser mintegy 20 perccel a film vetítésének kezdete után egyszer csak felállt a székéből, és anélkül, hogy mondott volna egy szót is, lövöldözni kezdett.

 

Michael Edmonson, a louisianai állami rendőrség ezredese szerint Houser indítéka egyelőre nem ismert. A férfi legalább 13 lövést adott le a moziban. Ezután a menekülő tömegben elvegyülve sikerült kijutnia a filmszínházból, ám a helyszínre érkező rendőröket látva a parkolóból visszafordult, majd az üldözői szerint maga ellen fordította fegyverét.

Fotó: Lee Celano / Reuters

A rendőrök szerint a férfi előre felkészült a menekülésre, mert a mozi vészkijáratánál parkoló autóján hamis rendszám volt, motelszobájában pedig parókákat és szemüvegeket találtak. Holmes július eleje óta élt Lafayette, a louisianai fővárosától, Baton Rouge-tól 90 kilométerrel délnyugatra található 120 ezer lakosú város körzetében.

A Georgia államban élő hozzátartozói szerint Holmes elmebeteg és annyira agresszív volt, hogy el kellett rejteni előle a fegyvereit. Volt rá példa, hogy rendőri segítséget kértek ellene. Felesége - aki márciusban nyújtotta be a válókeresetet -, lánya és több rokona védelmében távoltartási végzést adtak ki. A támadó korábban gyújtogatás és amiatt került összeütközésbe a törvénnyel, mert kiskorúnak alkoholt adott el.

Housernek könyvelői és jogi végzettsége volt. Évek óta különvált a családjától. A '90-es években többször kifejtette véleményét egy georgiai betelefonálós tévéműsorban, miszerint erőszakot kell alkalmazni azok ellen, akik abortuszra adják a fejüket. Meg volt győződve arról, hogy a nőket ki kell tiltani a munkahelyekről.

2014-ben kiköltöztették otthonából az alabamai Phenix City városban, ahol kilenc évig élt. Houser később visszatért a házhoz, ahol betont öntött a vízvezetékbe, és megrongálta a gázcsöveket. A helyi seriff szerint nagyon veszélyes kárt okozott.

Bobby Jindal, Louisiana republikánus kormányzója, elnökjelölt-aspiráns a lövöldözést követően azonnal a helyszínre utazott tájékozódni. Az incidensről a Kenyába tartó Barack Obamát az elnöki különgép németországi üzemanyag-feltöltésekor tájékoztatták. Obama éppen csütörtökön, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: elnöki időszaka "legdühítőbb" kudarcának tartja, hogy nem sikerült elérnie a fegyvertartást szabályozó előírások szigorítását még az elmúlt években lőfegyverrel elkövetett sorozatos tömeges gyilkosságok után sem.

Fotó: Lee Celano / Reuters

A 2001. szeptember 11-i merényletek óta terrortámadásokban meghalt amerikaiak száma nem éri el a százat, lőfegyverekkel elkövetett bűncselekményekben azonban több tízezren vesztették életüket ugyanezen idő alatt az Egyesült Államokban - hangsúlyozta az amerikai elnök.


Obama lesújtónak nevezte, hogy ezt a problémát nem sikerült megoldani, kijelentette ugyanakkor, hogy elnöki időszakának hátralévő részében sem kíván tétlen maradni a kérdésben.

A lafayette-i incidens majdnem pontosan három évvel azután történt, hogy a Colorado állambeli Aurorában 12 embert lőtt agyon és további 70-et megsebesített egy James Holmes nevű ámokfutó egy filmszínház vetítőtermében. Holmest a múlt héten 165 vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék. A testület csütörtökön úgy döntött, hogy az elítélt az általa elkövetett bűncselekmények súlya miatt megérdemelné a halálbüntetést. Az esküdtszék jelenleg az elkövető skizofréniájára vonatkozó bizonyítékokat mérlegeli.

Helyszínelés a mozinál
Fotó: Lee Celano / Reuters

Az Egyesült Államokban a közelmúltban is történt több áldozatot követelő fegyveres gyilkosság: júniusban Dél-Karolinában egy rasszista elkövető kilenc embert lőtt agyon egy afroamerikaiak által látogatott templomban, Tennessee államban pedig egy iszlamista támadó a múlt héten a fegyveres erők öt tagjával végzett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.