galéria megtekintése

Kétórás tűzszünetet követően ismét harcolnak Gázában

0 komment

NOL

Helyi idő szerint reggel nyolc órakor kezdődött a 72 órásra tervezett tűzszünet, amelyet a felek máris megsértettek. Sajtóértesülések szerint négy palesztin halottja van az újabb harcoknak, egy izraeli katona pedig eltűnt.

Hetvenkét órás feltétel nélküli tűzszüneti megállapodásra sikerült rávenni Izraelt és a Hamászt – jelentette be csütörtök éjjel egy közös közleményben John Kerry amerikai külügyminiszter és Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. Bár egyik fél sem ringatta magát illúziókba, azt talán ők sem gondolták, hogy mindössze két órával a tűzszünet kezdetét követően máris megsértik azt.

Hivatalos gázai forrásokra hivatkozva az AP hírügynökség azt írja, hogy a fegyvernyugvást egy izraeli tank sértette meg, amelyből négy palesztint öltek meg. A Háárec izraeli napilap online kiadása szerint azonban a tank csak azt követően támadt, hogy a Gázai övezetből aknavetőkkel lőttek egy határ menti várost Izraelben.

Gyerekek menekülnek egy gázai menekülttáborból, amelyet izraeli rakéta talált el.
Finbarr O'Reilly / Reuters

 

A halálos áldozatok száma eközben rohamosan növekszik: a Gázai övezet déli részén található Rafah városát az elmúlt órában rakétatámadás érte, a Reuters szerint legalább 25-en vesztették életüket.

Mindeközben az izraeli hadsereg bejelentette, hogy egyik katonáját elrabolta egy palesztin militáns, aki vélhetően egy Rafah-közeli alagúton keresztül támadott. Két másik izraeli katona életét vesztette az alagútban.

A Gázai övezetben a fegyvernyugvás helyi idő szerint péntek reggel nyolc órakor kezdődött, ám délben Izrael közölte az ENSZ-szel, hogy a tűzszünetnek részükről vége.

A 72 órásra tervezett fegyvernyugvás azért is tűnt nagy előrelépésnek, mert a tervek szerint ez idő alatt egyiptomi közvetítéssel újra tárgyalások kezdődtek volna a palesztin és az izraeli küldöttség között Kairóban, egy hosszan tartó fegyvernyugvásról. Ez nagy valószínűséggel nem veszi kezdetét.

Az ENSZ adatai szerint mintegy félmillió ember kényszerült elhagyni az otthonát a Gázai övezetben.
Az ENSZ adatai szerint mintegy félmillió ember kényszerült elhagyni az otthonát a Gázai övezetben.
Mohammed Salem / Reuters

Az ideiglenes tűzszünet fő célja Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szavaival az lett volna, hogy „az ártatlan civilek fellélegezhessenek az erőszak alól, eltemethessék a halottaikat, ápolhassák a sérülteket, élelemhez és gyógyszerhez jussanak".

A több mint három hét alatt, amióta Izrael a gázai palesztin szélsőségesek rakétáira válaszul elindította a Protective Edge hadműveletet, 1458 ember vesztette életét a Gázai övezet elleni támadásokban.

Az áldozatok jelentős része civil, amit amerikai részről csütörtökön a Pentagon is sokallt már az ENSZ egyik gázai iskoláját érő halálos izraeli támadás után. A bírálatok szerint a 360 négyzetkilométeres – háromnegyed balatonnyi méretű – Gázai övezet 1,8 millió lakójának egyszerűen nincs hova menekülnie a harcok elől. Az ENSZ adatai szerint a halálos áldozatokon túl eddig mintegy félmillió ember kényszerült elhagyni otthonát.

Izrael és a Hamász most először ment bele tűzszünetbe úgy, hogy alatta leült volna tárgyalni a hosszabbításról is. A tervezett fegyvernyugvás 72 órája alatt azonban az izraeli egységek nem vonultak ki a Gázai övezetből, amelynek a határsávjában folyamatosan keresik a Hamász alagútjait.

Ezeknek az alagutaknak egy része Izraelbe nyúlik át. Rajtuk keresztül a palesztin szélsőségesek több halálos támadást is indítottak az izraeli hadsereg (IDF) egységei ellen. Az IDF-nek eddig 56 katonája esett el a harcokban azóta, hogy július 18-án Izrael szárazföldi offenzívába is belekezdett a Gázai övezet alatti alagútrendszer felszámolásáért.

Ami a kairói tárgyalásokat illeti, Egyiptom két héten belül másodszor állt elő tűzszüneti javaslattal az ügyben. Az elsőt Izrael elfogadta, de a Hamász elutasította. Korábban az amerikai külügyminiszter is próbálkozott közvetítéssel, és egy saját tűzszüneti javaslatot is letett az asztalra, de az ő erőfeszítései is kudarcot vallottak.

A CNN elemzésében már reggel is óvatos optimizmussal írtak a tűzszünetről, hangsúlyozva, hogy a régóta húzódó konfliktusban a korábbi fegyvernyugvások sem hoztak átütő eredményt, és csak ideig-óráig tartottak. A Hamász továbbra is azt követeli, hogy szűnjön meg a Gázai övezet izraeli blokádja, valamint Izrael engedje szabadon a palesztin foglyokat. Izrael célja pedig a Hamász irányította Gázai övezet demilitarizációja.  

„Mindenki tudja, hogy nem volt könnyű eljutni idáig, és az sem lesz könnyű, hogy átlendüljünk ezen a ponton" – mondta a tűzszünet előtt John Kerry.

Izraelben reggel összegezték a veszteségeket 

Izraelben a pénteki lapok megkezdték a hadjáratot összegző jelentéseik nyilvánosságra hozatalát. Eszerint a zsidó államban 3 civil vesztette életét, 61 izraeli katona esett el, illetve 1357 sebesült meg. A légierő 4285 légicsapást hajtott végre és 30 000 ágyúlövedéket lőtt ki a harcok idején – írta a Háárec című újság pénteken.

A hadjárat során 86 ezer tartalékost mozgósított a hadsereg, számukra katonai ellátásuk mellett ki kell fizetni elmaradt munkahelyi fizetésüket is.

A harcok naponta 150-200 millió sékelbe (9-12 milliárd forint) kerültek a szárazföldi harcok megindítása óta, összesen mintegy 4 milliárd sékelt kell kiadni rájuk az államkasszának (240 milliárd Ft) az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című újság szerint.

Ebben az összegben még nincsenek benne az izraeli üzletemberek 40-70 százalékos forgalom-csökkenésből adódó veszteségei, valamint az idegenforgalomban nyárra rekordszezont ígérő bevételek elmaradása, a külföldi turisták hazamenekülése, illetve a lemondott szentföldi utak okozta károk.

Izraelben mintegy 300 ezren menekültek el az övezet szomszédságában otthonaikból az ország északi részére a kettes tévécsatorna adatai szerint, s százhét rakéta beépített területen ért földet anyagi veszteségeket okozva.
Az övezetből 2925 rakétatámadást hajtottak végre izraeli területek ellen. A Vaskupola légvédelmi rendszer ötszázhúsz olyan rakétát semlegesített, amelyek különben lakott területen landoltak volna.

Palesztin források szerint a gázai halálos áldozatok száma több mint 1400, közülük - a gázai egészségügyi szervek jelentése szerint - 861 civil, ebből 261 gyermek és 135 nő. A gázai övezetben 4025 házat romboltak le, további 4565 épületet ért kár, s négyszáznegyvenezren kényszerültek elmenekülni az utcai harcok elől. 

Az övezetben gondok vannak a vízellátással, naponta csak két órára tudják biztosítani az áramellátást, s megsérült 23 egészségügyi intézmény is a harcokban, valamint százharminchárom iskola, és nyolc mecset - írja az MTI. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.