galéria megtekintése

Ukrajna: a tilalmak új tilalmakat szülnek

4 komment

NOL

Csaknem egyhetes huzavona után eljutott a július 17-én, Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító repülőgép roncsaihoz a külföldi szakértők egy csoportja.

Az EBESZ megfigyelői négy holland és ausztrál specialista társaságában tartottak gyors terepszemlét a katasztrófa helyszínén, és – mint a holland küldöttség közölte – amint lehet, Donyeckben várakozó társaikkal együtt megkezdik az alaposabb vizsgálatokat.

Előzőleg az ukrán kormányerők bejelentették, hogy leállítják a térségben zajló hadműveleteiket, a RIA Novosztyi orosz hírügynökség azonban a tudósítójától származó értesülésre hivatkozva azt írta, hogy rálőttek a külföldi szakértőkre, igaz, azt nem tudni, melyik oldalról. Az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság képviselője azt állította, hogy a hadsereg folytatta a támadásokat, és a katonák akciói zavarják a szakemberek munkáját, Kijevben viszont a felkelőket vádolják ugyanezzel.

A külföldi szakértők a visszatérés után. Rájuk lőttek, a kijevi kormányerők és a szeparatisták pedig ugyanúgy egymást vádolják, mint eddig mindenben mindig
A külföldi szakértők a visszatérés után. Rájuk lőttek, a kijevi kormányerők és a szeparatisták pedig ugyanúgy egymást vádolják, mint eddig mindenben mindig
SERGEI KARPUKHIN / Reuters

 

Mindenesetre az orosz légügyi hatóság küldöttsége is Kijevbe érkezett. Át kívánják adni a nemzetközi vizsgálóbizottságnak az általa korábban kért anyagokat, és be akarnak kapcsolódni a nyomozásba – közölte az Interfax orosz hírügynökség. Sokat javíthat a vizsgálatok feltételein az, hogy hamarosan ausztrál és holland rendőrök biztosíthatják a szerencsétlenség helyszínét. Az ukrán parlament ugyanis jóváhagyta az erről a két ország kormányaival kötött megállapodásokat, amelyek értelmében a külföldi rendfenntartók fegyvert is viselhetnek és önvédelemre használhatják is azt.

Lassan kereskedelmi háború is kíséri az ukrajnai konfliktust. Az EU közzétette, hogy több Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen környezetéhez tartozó milliárdost és egy hadiipari céget, egy bankot, valamint egy légitársaságot is felvettek a szankciós listára, a bankszektort az európai tőkepiacról kiszorító korlátozások pedig öt nagy pénzintézetet, a Szberbankot, a VTB-t, a Gazprombankot, a VEB külgazdasági bankot, valamint a mezőgazdaságra szakosodott Szelhozbankot sújtják.

Moszkvában viszont bejelentették, hogy leállítják az ukrán gyümölcslevek, szója- és napraforgótermékek oroszországi importját. A tejtermékekre már korábban behozatali stopot rendeltek el, és sajtóhírek szerint elkészült annak a jogszabálynak a tervezete, amely minden ukrajnai importot vámmal sújtana.

Arról is szólnak orosz hírügynökségi jelentések, hogy a jövő héten behozatali tilalmat léptethetnek életbe a görög gyümölcsökre és az amerikai baromfitermékekre is.

Az ukrán hadsereg egységei Luganszkot állítólag szinte teljesen bekerítették
Az ukrán hadsereg egységei Luganszkot állítólag szinte teljesen bekerítették
Valentyn Ogirenko / Reuters

A válságövezetben közben tovább folynak a harcok. A kormányerők a két szakadár központra, Donyeckra és Luhanszkra összpontosítják akcióikat. A RIA Novosztyi azt közölte, hogy Donyecket rendszeres tüzérségi tűz alatt tartják, Luhanszkot pedig a Reuters híre szerint csaknem teljesen bekerítették a kormányerők, elvágták az élelmiszer-szállítási vonalakat, de egy humanitárius folyosón lehetővé teszik, hogy azok, akik menekülni akarnak, elhagyhassák a várost.

Csitulni látszik viszont a belpolitikai konfliktus Kijevben. A parlament jóváhagyta azokat az adómódosítási javaslatokat, amelyeket a költségvetési bevételek növelése, az államcsőd elkerülése és a hadsereg finanszírozása érdekében terjesztett be a kabinet. A képviselők az után szavazták meg az indítványokat, hogy ezt kérte tőlük Petro Porosenko államfő, aki szerint a „népszerűtlen, nehéz, de nagyon szükséges intézkedések" nemcsak a katonai költségek fedezését, hanem a gazdaság, az egész állam működtetését szolgálják.

A parlament egyszersmind elutasította Arszenyij Jacenyuk kormányfő múlt héten benyújtott lemondását. A miniszterelnök így a posztján marad, kormánykoalíció azonban nem alakult újjá, így elkerülhetetlennek tűnik a törvényhozás feloszlatása és az őszre tervezett előrehozott választások kiírása.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.