Érdeklődéssel, de nem egyetértéssel olvastam nagyrabecsült olvasótársamnak, dr. Dominik Gyula főiskolai docensnek Egy intézmény elhalása címmel közzétett levelét (november 19.), amivel visszaemlékezik a munkahelyeken működött Munkaügyi Döntőbizottságokra. Szerinte ez a jogintézmény helyes és hasznos volt, amellett jelentős mértékben csökkentette a Munkaügyi Bíróság terhelését.

A kormány büszkén emlegeti, hogy augusztus és október között 40 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. Arról már kevesebb szó esik, hogy a munkanélküliek száma 468 ezer volt, közel 3 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Régen a rendőrök miatt nem ültünk volna itt ilyen nyugodtan. Ma már inkább ők félnek – mondja Mamdu, aki a járdán ülve elégedetten sodorja meg hasissal tömött cigarettáját, nem messze a Nílus partjától. – Én amúgy ritkán szívok, és csak azóta, hogy elhagyott a feleségem – vált át melankolikusba az első slukk után,miközben kétes külsejű üvegpoharából kihörpinti a hibiszkuszteát. A 32 éves Mamdu asztalos, neje alig egy év után vált el tőle, a kislányuk születése után. – Három éve nem is láttam – mondja, majd előveszi tárcájából a baba fotóját.

A munka törvénykönyvéről szóló részletes vita lezárásáról döntött az Országgyűlés kedd délelőtt. A hétfői napirend részét képező vita éjszaka kezdődött, és mivel akkor az ellenzék volt többségben – a kormánypárti honatyák hétfő este hazamentek, csak nagyon kevesen maradtak az ülésteremben –, elérték, hogy a csaknem hétszáz módosító javaslatot ne összevontan, hanem hozzávetőleg száz vitaszakaszban tárgyalják, vagyis a kedd reggelre tervezett napirend nem kezdődhetett el időben.

Milyen távolinak tetszik már a szmogpánik, azóta már nemzetközi pénzügyi síkidomok veszik blokád alá a hősiesen teljesítő kis ország nemzeti valutáját, sőt devizáját, az alföldi devizát, mintegy (ad notam: alpesi etc.), és amikor a rettenthetetlen, úgy szakmailag, mint emberileg megakompetens hazai bűnüldöző szervek akcióba lendülnek (megannyi Tarzan), hogy lerántsák a leplet egy igen ravasz globális bűnszövetkezetről, miközben a dolgos hétköznapokon egyébként még a Tribuszerné-kaliberű külvárosi piramiscsalókkal is alig-alig boldogulnak, na mindegy, ez most tényleg – máris! – mellékszál, mert én a szmogra szeretnék nem visszatérni, de úgy igazán rámenni most: emlékeznek, mekkora aggódás volt itten matricákkal, riadótervvel, szálló porral, mérési hitelességgel és a satöbbivel? Pedig. Látni fogjuk.

A pesti belváros egyik forgalmas teréről pár hete eltüntették a szelektív hulladékgyűjtő konténereket. A polgár, aki eddig boltba menet kényelmesen levitte a göngyöleget, és közben még vállon is veregette magát, hogy lám, milyen környezettudatos is ő, most bután nézi a lakásban gyűlő dobozt, flakont, üveget. Vigye a távolabbi gyűjtőbe? Nem esik útba. Dobálja a szeméttel a kukába? Elátkozza a házmester.