galéria megtekintése

Fegyelmik és lefokozások a halálra éheztetett gyöngyösi kislány ügyében

2 komment

Doros Judit
NOL

Fegyelmi büntetést kaptak, s több esetben megszűnt a vezetői jogviszonyuk azoknak, akik felelősek az idén májusban halálra éheztetett másfél éves gyöngyösi kislány ügyében – tájékoztatta tudósítónkat a Heves Megyei Kormányhivatal.

A kis Kiara mindössze három kilót nyomott, amikor az anyjáék értesítették a rendőrséget a haláláról. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a tartós éheztetés miatt bőre szinte rászáradt a testére, arcára. A szüleinek kiszolgáltatott kisgyereket halála előtt több mint fél évig nem nem látta orvos, védőnő, s nem kapta meg a kötelező védőoltásokat sem.

A tragédia után a térség országgyűlési képviselője jelezte: törvénymódosítást kezdeményez, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő, s a szülőket törvényben kötelezzék a védőoltások beadására, s arra, hogy megjelenjenek az orvosi, védőnői vizsgálatokon. A Heves megyei kormányhivatal és a gyöngyösi kistérségi központ pedig vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, hibáztak-e a gyermekvédelmi szakemberek.

Nos, hibáztak.

 

Vétkesnek találták a gyöngyösi Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét, akinek emiatt megszűnt a vezetői megbízása, s mind ő, mind két családgondozó fegyelmi büntetésben részesült. A Hatvani Járási Hivatal tiszti főorvosa soron kívüli ellenőrzést folytat a házi gyermekorvossal szemben, szakfelügyelő főorvost kért fel az eset orvosszakmai kivizsgálására és szakvélemény megadására.

A szakfőorvos által megküldött véleménnyel azonban a tisztifőorvos nem értett egyet, ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz fordult, hogy az egészségügyi szakmai kollégium véleményezze azt, soron kívül. A területi védőnővel szemben lefolytatott vizsgálatában a kormányhivatal nem tárt fel hiányosságot, a védőnő mulasztást, vétséget, szakmai szabályszegést, jogszabálysértést nem követett el.

Fegyelmi eljárás indult a gyöngyösi gyámhivatal osztályvezetőjével és a gyámügyi szakügyintézővel szemben is: előbbi fegyelmi büntetést kapott, vezetői megbízatása megszűnt, utóbbi pedig azonnali hatállyal lemondott szolgálati jogviszonyáról.

Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője tudósítónknak azt mondta: jelenleg csak a kislány szülei vannak előzetes letartóztatásban, s már kérték a bíróságot, hogy ennek határidejét a nyomozás miatt hosszabbítsák meg. Még vizsgálják, hogy a nagyszülők követtek-e el olyan mulasztást, amely miatt az ő előzetes letartóztatásukat is kezdeményezheti az ügyészség. Úgy tudjuk, az elhunyt Kiara nővérét először náluk helyezte el a gyámhatóság, ám később elvitték tőlük a kislányt, s most ideiglenes nevelőszülőknél tartózkodik.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.